Új magyar találmány segít megelőzni a vadbaleseteket

forrás: Prím Online, 2021. szeptember 8. 11:13

Haszontalan az autóra felszerelhető vadsípok többsége – állítják az évek alatt készült kutatások. Kiderült ugyanis, hogy sok esetben az állatok elriasztására szolgáló ultrahangokat egyáltalán nem adják ki, ezért döntött úgy Koltai Viktor feltaláló, hogy a balesetek elkerülése érdekében elkészíti a leghatásosabb vadriasztó rendszert.

A vadsípok vagy vadriasztók alapesetben olyan magas hangokat adnak ki, amelyeket az emberek nem hallanak, de az állatok igen. Ezek a hangok elriasztják a bokrok, fák között megbújó vadakat, így azok nem ugranak ki az autó elé.

 

Azonban a tesztek alatt kiderült, hogy a boltokban kapható vadsípok nem minden esetben felelnek meg a követelményeknek. Koltai Viktor ezt a problémát hidalta át a Siren7-el, majd ennek fejlesztett változatával, a Siren7MAX-szal. Az újabb eszköz elkészítésekor a vásárlói visszajelzések alapján nagyobb hatósugarat és magasabb decibeltartomány értek el az eszközön, emellett olyan technikákat vetettek be a könnyebb használatért, amikkel korábban még senki nem próbálkozott.

 

„A Siren7MAX-ba belegyúrtunk mindent tudást, amit a két év alatt, az előző verziónál megszereztünk. Ez az új eszköz nemcsak nevében nyújtja a maximális védelmet, hanem tudásban is” – mondta büszkén Koltai Viktor.

 

 

Mintha mágneses sziréna lenne az autón

„A korábbi eszköz, azaz a Siren7 néhány százalékában volt olyan visszajelzés, hogy nem tudják beragasztani a hűtőrácsba, mert nem fér be, vagy nem akarja az autóját kétoldalú ragasztószalaggal összeragasztani. Ezért az új eszköznél egy szokatlanul erős mágnest hívtunk segítségül annak érdekében, hogy a kocsik tetején lehessen rögzíteni sérülés és kockázatmentesen. Ezáltal sokkal nagyobb kompatibilitást biztosít” – mondta Koltai Viktor a Siren7MAX feltalálója.

 

Ez annyit tesz, hogy a továbbgondolt vadriasztót akkor teszi fel az ember, ha szüksége van rá, akár egy szirénát. Ha valaki késő éjszaka az országútra téved, előveszi ezt az eszközt és kihelyezi az ablakon az autójára, ha pedig már nincs rá szükség, akkor ugyanilyen könnyen leszedhető.

 

 

Áram nélkül, menetszéllel működik

A legnagyobb kihívást azonban az jelentette, hogy a Siren7MAX elektronikamentesen, áram nélkül tudja kiadni magából azt a hangot, amelyre az állatok érzékenyek.

 

„Ez egy olyan technika, ami esetében nem tudtunk semmilyen tapasztalatot begyűjteni. Kérdeztük a Budapesti Műszaki Egyetemet és különböző szakembereket is a részletekről, de mindig zsákutcába futottunk, mert nem volt senkinek tapasztalata. Sokat kísérleteztünk, míg végül sikerült megtalálnunk az ideális szöget, amellyel úgy tudjuk befogni a menetszelet, hogy abból hang képződjön, ráadásul 110 decibel feletti” – magyarázta a Koltai Viktor.

Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A klasszikusokat idézi a Huawei új, prémium okosórája

Három új viselhető okoseszközt mutatott be Magyarországon a Huawei. A klasszikus órák kialakítását idéző, prémium anyagokból készült WATCH GT 3 Pro amellett, hogy stílusos divatkiegészítő, számos egészségkövető funkciója között EKG-adatok mérését is lehetővé teheti a jövőben. A HUAWEI WATCH FIT 2 fejlett pulzusfigyelő technológiával, 97 edzésmóddal és offline zenelejátszással támogatja a sportolni vágyókat, míg a HUAWEI Band 7, a gyártó minden eddiginél vékonyabb okoskarkötője hasznos társa lehet az egészségtudatos életmód elkötelezett híveinek. 

2022. május 23. 11:18

A Sony bemutatja a LinkBuds-sorozat legújabb tagját, a LinkBuds S-t

A Sony bejelentette a LinkBuds-sorozat legújabb tagját: a LinkBuds S vadonatúj hangzásélményt biztosít a Sony érzékelő technológiáinak és partneri együttműködésének köszönhetően, mindezt úgy, hogy a felhasználók megtapaszthatják a “NEVER OFF” élményt.

2022. május 19. 15:26

Piacvezető zajszűréssel rendelkező fejhallgató, ami újraírja az iparági szabályokat

A Sony bejelentette díjnyertes 1000X-sorozatának legújabb termékét, a WH-1000XM5 vezeték nélküli, zajszűrős fejhallgatót. Az új modell vadonatúj, magával ragadó hallgatási élményt biztosít, melyek az új technológiák alkalmazásával új szintre emelik a piacvezető WH-1000XM4 zajszűrését és hangminőségét. 

2022. május 14. 15:53

Két díjjal jutalmazták a TCL légtisztítóit

Nemzetközi formatervezési szakértőkből álló független zsűri döntötte el, hogy ki nyeri az iF DESIGN DÍJÁT az alábbi öt szempontot figyelembe véve: ötlet, forma, funkció, megkülönböztetés és hatás. Az iF Design Award-ot közel 70 éve osztják ki a leginnovatívabb termékeknek. A világ egyik legfontosabb formatervezési díja, az iF címke világszerte elismert. Idén 10 776 terméket regisztráltak a 2022-es iF DESIGN DÍJRA.

2022. május 9. 19:04

Közel másfélmillió forintos órát mutatott be a Casio

Új taggal bővült a G-Shock márka csúcskategóriás kínálata, az MR-G kollekció. A Casio bemutatta az MRG-B5000-res modellt, amely az első olyan MR-G karóra, ami a legendás, 1983-ban leleplezett „ős G-Shock”, a DW-5000C dizájnját idézi meg. 

2022. április 28. 11:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Mindkét magyar csapat bronzérmes lett a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián

2022. május 23. 19:40

Témanapot tart a Neumann Társaság az úttörő magyar számítógépépítőről

2022. május 16. 11:18

Példátlan szövetségre lépett két globális vállalat

2022. május 10. 15:35

A legnagyobb forgalmú online kereskedők rangsora

2022. május 5. 11:20