Mindössze 700 darab készült ebből a karórából
Különleges, limitált szériás karórával zárja le a Casio a G-Shock 40 éves fennállására vonatkozó ünnepi sorozatát. A MRG-B2000SG karóra nemcsak a strapabíró órák négy évtizedes fennállása, hanem a szamurájok öröksége előtti tisztelgésnek is tekinthető. Lünettáját kézzel készített vésések díszítik, de természetesen a G-Shock 40 éves évfordulóját hirdető embléma sem hiányozhat róla.
Japánban a szamurájok világát a 663-as Baekgangi csata elvesztése és az állandó állami hadsereg feloszlatása hozta el. Katonaság híján ugyanis a központi kormány rendfenntartó erő nélkül maradt, így a lakosoknak magukat kellett megvédeni. A szamurájok idővel kidolgozták saját becsületkódexüket és olyan vonásokat kezdtek nagyra becsülni, mint a bátorság, erő, hűség és bajtársiasság. Irtóztak viszont olyan tulajdonságoktól, mint a gyávaság vagy az árulás. Bár a szamurájok egész Japánban megtalálhatók voltak, főbb székhelyük mégis Kantó régió síkvidéke, a mai Tokió környéki rész volt.
Itt található jelenleg a Casio székhelye is, de a G-Shock újdonsága, az MRG-B2000SG nemcsak emitt tekinthető a szamuráj hagyományok egyik autentikus képviselőjének. A vállalat ismét a japán mestert, Masao Kobajashit kérte fel, akivel már korábban is együttműködött limitált szériás példányok terén. Az új Casio MR-G karórát a Shougeki-Maru, egy eredeti Gai Kabuto szamuráj sisak ihlette. Ennek köszönhetően egy tigrist formázó Maedate díszíti (így hívják a Kabuto-sisakok elején látható címereket, vagy dekoratív idomokat). A Kabuto sisakokon gyakran megjelenő ito odoshit, vagyis a szövet díszítéseket pedig a karóra szíja idézi meg az egyedi mintázat révén.
„A Kabutót a japán szamurájuk akkor viselték, amikor harcba indultak és egyértelműen szimbolizálják a szamurájok erős elköteleződését és bátorságát. Ezek a tulajdonságok összecsengenek a G-Shock márka MR-G szériájának szívósságára és esztétikus megjelenésre való törekvéseivel is” – hangsúlyozta Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere.
A 56.0 × 49.7 × 18.6 mm-res tok javarészt titánból készült, ami az egyik legtartósabb és legellenállóbb fémötvözet a Földön. Ráadásul speciális, úgynevezett mélyrétegű keményítési eljárással tették még ellenállóbbá, mindamellett pedig kristályos hatású, sötét-ezüst színű ionos bevonatot is kapott. A tok alsó és felső részét pedig négy rubin csavar kapcsolja össze, ami ugyancsak a Kabuto-sisakra emlékeztetheti az MRG-B2000SG viselőjét.
Természetesen az MR-G családra jellemző funkciók sem hiányozhatnak ebből a karórából. Ezek közé tartozik, hogy 200 méterig vízálló, Bluetooth-kapcsolat révén okostelefonokkal is összekapcsolható, illetve, hogy napelemes működtetésű óraszerkezete van, amely teljes feltöltés után akár 5 hónapig is képes úgy üzemelni, hogy mégcsak enyhe természetes fényt sem kap a karóra. Az újdonság mindemellett világidő kijelzéssel, stopperrel, visszaszámlás funkcióval rendelkezik. A pontos idő kijelzés érdekében pedig naponta hatszor frissíti magát a rádióhullámoknak köszönhetően (Kínában használva csak napi ötszöri frissítés elérhető).
A Casio MRG-B2000SG limitált kiadású darab, amelyből mindössze 700 példány készült. Ára ennek megfelelően magas, ugyanis egyetlen példányért legalább 3,5 millió forintnak megfelelő összeget kérnek az óraboltokban. A japán óramárka ugyan lezárja a G-Shock ünnepi évét, de 2024-ben sem szab határt a limitált szériás óráknak, mivel a Casio óragyártó részlege 50 éves fennállását fogja ünnepelni.
Kapcsolódó cikkek
- Értékálló és tetszetős ajándékok a fa alá
- Már hazánkban is elérhető a Casio új karórája
- 30 éves a legendás Casio Frogman sorozat
- Edzésekhez ideális órákat mutatott be a Casio
- Órák szerelmespároknak
- Mindössze 500 darab készült ebből a karórából
- Lángnyelvek díszítik az első ünnepi Casio karórákat
- Az új Casio karórát a látványos X-dizájn és az Alcantara bőr teszi különlegessé
- Megérkezett a nyolcszögletű tokkal ellátott fém G-Shock
- A NISMO-val és a TOM’S-szal is együttműködött a Casio
Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Itthon is elérhetőek a Samsung legújabb hajlítható okostelefonjai, okosórái és fülhallgatói
Magyarországon is elérhetőek a Samsung legújabb, Galaxy AI erejével támogatott készülékei: a hajlítható Galaxy Z Fold6 és Galaxy Z Flip6 okostelefonok, a Galaxy Watch Ultra és Galaxy Watch7 okosórák, valamint a Galaxy Buds3 széria modelljei.
A Sandberg új termékei hatékonyabbá teszik a kommunikációt és a hordozható eszközeid töltését
Az érthető kommunikáció fontos eleme a hatékony munkavégzésnek, legyen szó bármilyen hétköznapi helyzetről vagy irodai környezetről. Utóbbi esetén jelent nagy segítséget a Sandberg USB-C-s irodai headsete, amely tiszta kommunikációt garantál a munkavégzéshez.
Vadászrepülők inspirálták a legújabb Casio-t
A Casio vadonatúj, vadászrepülők által inspirált karórát mutatott be. Az új G-Shock Gravitymaster rögtön háromféle megjelenésben érhető el. „Valamennyi közös jellemzője, hogy mesterien ötvözik a vadászrepülők műszerfalának kialakítását, valamint a gépek aerodinamikus, lendületes dizájnját” – hangsúlyozta Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere.
Bemutatkozik a Dyson OnTrac fejhallgató
A Dyson bemutatta első, kizárólag audio célú, magas hanghűségű fejhallgatóját, a Dyson OnTrac-et. A kategóriájában legjobb zajszűrést kínáló fejhallgatók akár 55 órányi magával ragadó zenehallgatási élményt nyújtanak.
Az új ViewSonic lézerprojektor átformálja a házimozi jövőjét
A ViewSonic Corp., a vizuális megoldások globálisan vezető gyártója bejelentette az LX700-4K RGB megjelenését. Ez az innovatív projektor új mércét állít fel az otthoni szórakoztatás vizuális teljesítménye terén.