Több százan doboltak egyszerre a Yettel 5G hálózatán
2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven – kereskedelmi szolgáltatását, amit a rekordkísérletben résztvevők egy országon átívelő, a mobilhálózat által összekapcsolt közös zenéléssel ünnepeltek meg. A mobiltársaság törökbálinti székházában és az ország több pontjáról 5G-hálózaton kapcsolódtak a helyszínek, és így a résztvevők egy új, hivatalosan is regisztrált országos rekordot állítottak fel.
A rekordkísérlet az ország öt pontján – a Yettel törökbálinti székházában, a cég szegedi telefonos ügyfélszolgálati központjában, valamint három üzletében, Szombathelyen, Budapesten és Debrecenben – egyidőben zajlott, és több százan szinkronban doboltak ugyanarra a dalra. Ahhoz, hogy a különböző helyszíneken a dobosok összekapcsolódhassanak és a zenélés egyszerre történjen, a Yettel az 5G-hálózatát hívta segítségül: ezen keresztül egy időben láthatták és hallhatták egymást a résztvevők. A rekordkísérlet profi zenészek vezetésével, a szolgáltató munkatársainak részvételével zajlott. A Yettel székházában és a többi helyszínen összesen 333 doboltak ütős eszközök segítségével, aminek köszönhetően új, regisztrált magyarországi rekord született az egy időben több helyszínen megvalósított együtt dobolás kategóriában.
A rekord létrejöttét Abaházi Csaba műsorvezetőként segítette. „A zene mindig is központi szerepet játszott az életemben, aminek az alapja az ütem, a tempó, így maga a dob is. Hasonlóan ahhoz, ahogy rádiózáskor összekötjük és egyszerre érjük el az ország különböző pontjait, itt is ez történt: nem csak közösen zenéltünk, hanem pár percig egy összetartó ütemre hangolódott Budapest, Törökbálint, Szeged, Debrecen és Szombathely és létrehoztunk egy országos rekordot. Ezért éreztem nagyon testhezálló feladatnak, hogy én legyek a műsorvezetője ennek a nem mindennapi eseménynek, ráadásul itt az összefogás, a buzdítás, az ösztönzés mellett én is részt vehettem az ütem diktálásában” – mondta el a műsorvezető.
A zenei megvalósításért a Z-Drums Projekt ütős csapata, professzionális dobosok és ütős zenészek feleltek. Az izgalmas hanghatás miatt a produkcióban a hagyományos dob mellett más ütős hangszereket és eszközöket is használtak, így a belső terekben is élvezhető és lekövethető volt a műsor. A kísérlet során egy külön erre az alkalomra született dalra játszottak a résztvevők; a produkció megalkotásakor lényeges volt, hogy egyszerre mozgalmas és gyorsan tanulható legyen, így a Yettel munkatársai is könnyedén be tudtak csatlakozni az ütős eszközök segítségével.
„Annak apropóján, hogy 1994 márciusában, éppen 30 éve a Yettel – akkor még Pannon GSM néven – indította el Magyarországon az első kereskedelmi GSM-szolgáltatást, egy országon átívelő rekordkísérletre vállalkoztunk, hogy a mobilhálózat segítségével létrejött közös zenélés élményén keresztül mutassuk be a zene erejét és a mobiltechnológia képességeit. Mobilszolgáltatóként azért dolgozunk, hogy az embereket közel hozzuk egymáshoz a hálózatunk segítségével, amit folyamatosan azért fejlesztünk, hogy a legújabb technológiákat hozzuk el az ügyfeleinknek. Mindez nagyon sok kollégánk összehangolt munkájának eredménye; ezt szimbolizálta a mostani, jubileumi rekordkísérlet” – mondta el Mészáros Attila, a Yettel Magyarország vállalati kommunikációs igazgatója.
Kapcsolódó cikkek
- Yettel: Új országos rekord született
- Megjelent a legfrissebb, immár 25. Ericsson Mobility Report
- Az 5G-hálózat jelenleg legfejlettebb változatát indítja ügyfelei számára a Yettel
- A Huawei innovatív füst- és tűzérzékelő megoldása képes előre észlelni az erdőtüzet
- Az MVM NET és a CETIN közösen tesztelte az 5G-t
- A nehéz gazdasági környezet ellenére is töretlen az 5G terjedése
- Valós idejűvé válik 5G technológiával a tesztelés az Audinál
- Szimulátorból előzgethetők az igazi pályán köröző valódi autók
- Vizsgálják az 5G-hálózatok elektromágneses sugárzását
- Szolgáltatófüggetlen 5G-s tesztprojekt indul
Hírek a GSM világából ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Vodafone: Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
A mesterséges intelligencia segítségével bárki berendezheti otthonát a kiterjesztett valóságban
Az IKEA Magyarország elindította az IKEA Kreativ elnevezésű új eszközt, amely a legmodernebb technológiát használja a lakberendezési tervezéshez. Az eszköz minden vásárló számára elérhető mobilalkalmazásban és az IKEA.hu weboldalon. Az IKEA Kreativ rendkívül egyszerűen használható, és arra ösztönzi a vásárlókat, hogy használják ki kreativitásukat. Valósághű interaktív terveken keresztül mutatja meg, hogyan fognak kinézni az egyes bútorok az otthoni környezetben.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
Ennek a mobilnak van a legjobb kamerája a DXOMARK szerint
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.