AOL-jelentés a piac megnyitásáról

Kiss Ádám Zoltán Kiss Ádám Zoltán , 2001. július 23. 21:40
Az AOL Time Warner bejelentette, hogy nemsokára átadja a hatóságoknak az első olyan jelentést, mely igazolja, hogy a vállalat a fúzióhoz feltételül szabott piaci nyitást megkezdte versenytársai felé. A sorban az első ilyen jelentés az Amerikában piacvezető AOL Instant Messenger üzenőrendszer szabad piaci feltételeknek megfelelő működését igazolja.
Az AOL és a Time Warner januári egyesülését csak előfeltételekkel engedélyezték a hatóságok, ezek közül most a szövetségi kommunikációs bizottság (FCC), az annak idején egyik legnehezebben meggyőzhető hatóság számára készül a jelentés. Az FCC engedélye sorsdöntő fontosságú volt a fúzióhoz, nemcsak mert szükséges volt, de azért is, mert a sokáig mérlegelő FCC után a többi bizottság sorban, egymás után adta be a derekát. Az AOL most azt szeretné igazolni, hogy az üzenőrendszerek szabványai között uralkodó káosz ellen hajlandó tenni valamit, más vállalatokat is bevon a fejlesztésbe, és egységes, többek által használható rendszer létrehozására törekszik a piac teljes kisajátítása helyett. Szakértők szerint egy egységes megoldás kialakítása valóban időszerű, mivel a nem-megfeleltethetőség a különböző üzenőrendszerek között már az egész szolgáltatás továbbfejlődését veszélyezteti.
Kulcsszavak: +céginfo Time Warner AOL

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Újabb mérföldkő a hazai digitális oktatásban

2019. október 10. 18:44

Ma 20 éves a Wi-Fi

2019. szeptember 30. 11:26

Az ABB a világ legkorszerűbb robotikai gyárát építi Sanghajban

2019. szeptember 23. 09:37

Nem omlik össze az ekereskedelem: egy év haladék az erős ügyfélhitelesítésre

2019. szeptember 11. 08:34
online sportfogadás