Interneten is elérhető az első akkád szótár

MTI Sajtóadatbank, 2011. július 11. 09:33

Kilencvenévi munkával elkészítették el a Chicagói Egyetem tudósai az ősi mezopotámiai nyelv, az akkád, annak babiloni és asszír dialektusa huszonegy kötetes szótárát. Ezt a nyelvet kétezer éve senki sem beszéli, de agyagtáblák és kőbe vésett feliratok megőrizték, és az elmúlt kétszáz évben sikerült megfejteni a szövegek jelentését.

Ezen a nyelven irányította az i.e. XXIV. században Nagy Sargon akkád király a világ feltehetően első birodalmát, és ezt a nyelvet használta i.e. 1700 táján Hammurábi is, hogy megalkossa az emberiség mai ismeretek szerint első törvénykönyvét. Ezen a nyelven született a Gilgames eposz, a világirodalom legősibb remeke, és ezen a nyelven vigasztalta a folyton szülőföldje zöld vidékei után sóvárgó feleségét II. Nabú-kudurri-uszur, vagy más néven Nabukodonozor babilóniai uralkodó, mielőtt megépíttette az ókori világ egyik csodáját, Szemirámisz függőkertjét.

Az akkádot használták különböző vállalkozásokhoz, például a földek öntözése, a megtermelt gabona szállítása és jövendőmondás során. A babilóniai szövegekben határozott utasítások találhatók arra vonatkozóan is, hogyan kell kiolvasni egy leölt juh májából a jövőt.

Egy közelmúltban rendezett tanácskozáson történészek, régészek és az ősi sémi nyelvek szakértői méltatták a szótárat, amelyről Gil Stein, az egyetem Keleti Intézetének igazgatója azt mondta, hogy "nélkülözhetetlen kutatási segédlet bármely tudós számára, aki a mezopotámiai civilizáció írásos emlékeit akarja kutatni". Jerrold Cooper, a Johns Hopkins Egyetem sémi nyelvekkel foglalkozó emeritus professzora szerint a szótár jelentősége felmérhetetlen. "Az ékírás leggazdagabb tárháza" - utalt a suméroknak az i.e. negyedik évezredben Mezopotámiában kialakult írására.

Valószínűleg ez volt a világ első írásrendszere, és azok a városállamok pedig, amelyek a mai Irak és részben Szíria területén a Tigris és az Eufrátesz folyó mentén kialakultak, a legrégebbi városi, írást használó civilizációk.

Kultúrára nyíló ablakok

A szótár 28 ezer olyan, az i.e. 2500 és i.sz. 100 között használt szót tartalmaz, amelynek sikerült megfejteni a különböző jelentésárnyalatait.

A precíz, aprólékos kutatómunkával létrehozott nagy mű címe - Chicagói Asszír Szótár - azonban furcsa módon idejétmúlt, téves. Amikor James Henry Breasted, a Keleti Intézet alapítója 1921-ben elkezdte a munkát, a rendelkezésére álló írott anyag jelentős részét asszír uralkodókhoz kötötték. A bibliai utalások is azt a benyomást erősítették, hogy az asszír megjelölés az ókori sémi nyelvek többségének a szinonimája, ezért máig rendszeresen használják kutatások megjelölésekor. Valójában azonban a mezopotámiai alapnyelv az akkád.

Maga a szótár inkább nevezhető enciklopédiának, mintsem szavak és meghatározások átfogó gyűjteményének. Sok olyan szó után, amelynek több jelentése van és kiterjedt történelmi gondolattársításra kínál lehetőséget, több oldalnyi irodalmi, jogi, vallási, a gazdasági és a mindennapi életben használatos beszédből vett idézet következik. Az "umu" szóhoz, amelynek a jelentése "nap", például tizenhét oldalnyi szöveg tartozik.

A rabszolgát jelentő "ardu" szó után részletes ismertetés található a mezopotámiai rabszolgaságról, annak a helyi kultúrában betöltött szerepéről. Az pedig megítélés dolga, hogy miként vélekedik valaki egy társadalomról, amelynek egyik legsokoldalúbb igéje a "kalu", amely jelentheti azt, hogy fogva tartani, de azt is, hogy halasztani, visszatartani, őrizni, félbeszakítani - és így tovább. A "di nu" kifejezés, akárcsak az angol "case" szó - mutatott rá Jerrold Cooper a The New York Timesnak - utalhat perre, jogi keresetre, ítéletre vagy általában a jogra.

"Minden szó, minden kifejezés egy a kultúrára nyíló ablak" - fogalmazott Martha T. Roth, aki 1979-től dolgozott a szótáron, és 1996 óta a főszerkesztője volt.

Alap, amelyre minden egyéb kutatás épül


Még egy holt nyelv is válthat ki élénk vitákat, ahogy a munkálatokban hosszú ideig részt vevő Matthew W. Stolper, a Chicagói Egyetem professzora írta egyszer. A szótárban lévő fordítások szerinte széles skálát fognak át "a megkérdőjelezhetetlen bizonyítékon alapuló megállapításoktól a bizonytalan adatra támaszkodó provokatív feltételezésekig".

Martha T. Roth megfogalmazása szerint a szótár "az az alap, amelyre minden egyéb (Mezopotámiával kapcsolatos) kutatás épül", de készítői sose mondták azt, hogy "az utolsó szót" jelenti a tudománynak ezen a területén.

Felmerül a kérdés, hogy miért tartott olyan sokáig az elkészítése? James Henry Breasted kezdetben hatkötetes szótárat tervezett, de a szavak és a használatukat bemutató példák feljegyzése csaknem kétmillió indexkártyára igen időt rabló feladat volt a professzor és tanítványai számára, akiknek emellett egyéb dolguk is akadt. Ráadásul a munka végeérhetetlennek látszott, mert a régészeti ásatások újabb és újabb ismeretlen szavakat vagy ismert szavak újabb jelentéseit produkálták.

A II. világháború után a hatalmas vállalkozást átszervezték, és a munka felgyorsult. 1956-ban megjelent az első kötet. Ezt 55 év alatt még 20 követte A. Leo Oppenheim, majd Erica Reiner, és végül Dr. Roth szerkesztésében.

A teljes szótár az Egyesült Államokban 1995 dollárért vehető meg, egyes köteteinek az ára pedig 45 és 510 dollár között váltakozik. Ingyen is rendelkezésre áll ugyanakkor az interneten.

Kulcsszavak: tudomány

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

E-könyves világkongresszus Londonban: merész gondolatok

Két napja tart, és ma fejeződik be az e-könyvolvasás világkongresszusa Londonban. A második alkalommal megrendezett, széles értelemben vett szakági konzultáció a könyvkiadói üzleti modellek változásit próbálja tetten érni, előtérbe állítva természetesen az új konstrukciók lehetőségeit.

2012. május 17. 11:20

Idén is keresik az információs társadalmat népszerűsítő újságírókat

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT), az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér) ismét közösen hirdeti meg Az év informatikai újságírója díjat, amely az elhunyt kiváló újságíró, Kovács Attila nevét viseli.

2012. május 17. 11:10

Új vállalati értékesítési igazgató érkezik a Telenorhoz

A Telenor vállalati értékesítési igazgatói posztját Tóth Levente tölti be 2012. június 1-től. A szakember több mint 10 éve dolgozik az infokommunikációs szektorban, elsősorban értékesítési területen látott el vezetői feladatokat, de jelentős tanácsadói tapasztalattal is rendelkezik.

2012. május 17. 11:00

Véna alapú beléptető rendszert bérel a NIH

Egy magyar kutató-fejlesztő csoport által, a Fujitsu szenzorára alapozva kifejlesztett biometrikus - vénából formált kulcs alapján működő - beléptető rendszert bérel a fejlesztőktől a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH), jelentette be Mészáros György, a hivatal elnöke, a berendezést bemutató sajtótájékoztatón.

2012. május 17. 10:04

Közös javaslatot nyújtottak be a mobilszolgáltatók a távközlési adó kapcsán

A szolgáltatók álláspontja változatlanul az, hogy az új adó nem szolgálja Magyarország érdekeit, és aránytalan terhet ró a távközlési szolgáltatásokra.

2012. május 17. 09:00

Kövess minket a Facebook-on!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

PRADA Phone by LG 3.0 teszt

Visszatért a böngészőtalálatokat átirányító trójai

2012. május 15. 10:41

Mobilszolgáltatók: a kormány megduplázza adóterhüket

2012. május 14. 19:05

Cyberoam a Sicontactnál - új termékhez új honlap

2012. május 11. 15:42

Az internetes üzlet mától okostelefonon dübörög

2012. május 11. 10:19

A pénz beszól: Ma kezdődik a Media Hungary

2012. május 8. 08:17

Magyarországon épül Európa legnagyobb adatátviteli informatikai központja

2012. május 5. 09:08

ESET biztonsági megoldás Androidra a Google Play oldalán

2012. május 3. 10:56

Május 18-án kerül tőzsdére a Facebook

2012. május 2. 13:59

Akadozik a magyar internet

2012. április 30. 14:54

A Docler cégcsoport megvette a NetLock-ot

2012. április 30. 13:52
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu