Eurosport app a Samsung Smart TV-kre

Kütyü Magazin, 2013. június 27. 11:15

Megérkezett a Samsung Smart TV-kre az Eurosport Player alkalmazás, mely az első regionális sportközvetítő szolgáltatás okostelevíziós platformon.

A két vezető európai sportcsatorna, az Eurosport és az Eurosport 2 többek között olyan nemzetközi szinten ismert sporteseményeket közvetít, mint a Tour de France, az Afrika-kupa, vagy a Grand Slam tenisztornák, melyek összesen együtt több mint 5000 órányi élő közvitetést tesznek ki egy évben.

 

„Nagyon örülünk, hogy a Samsung Smart TV-in immáron az Eurosport alkalmazás is elérhető, hiszen minél több partnert köszönhetünk köreinkben, annál gazdagabb és változatosabb élményt tudunk biztosítani vásárlóinknak. Büszkék vagyunk arra, hogy az élő sportközvetítés portfoliónk része lett szerte Európában” – mondta el Sebestyén Péter, a Samsung Electronics Magyar Zrt. alelnöke.

 

 

Az Eurosport Player túlmutat a hagyományos élő közvetítéseken, a nézők ugyanis minden fontos esemény alatt különböző tartalomválogatási és programozási lehetőséggel élhetnek. Így például a három tenisztornán, a U.S. Openen, az Australian Openen és a Roland Garroson a rajongók kiválaszthatják, hogy a hét pálya közül melyiket szeretnék követni, így biztosan nem maradnak le kedvencük meccséről. Hasonlóképpen működik ez a Snooker világbajnoki torna esetében is, ahol szintén kiválaszthatja a néző, hogy mely asztalok mérkőzését szeretné látni. De más népszerű sporteseményeknél – többek között a kerékpáros Tour of Spain és Tour of Italy, az atlétikai világbajnokság, a 2013 UEFA női Európa-bajnokság és az egész 2013/14-es téli szezon – is ezen az elven működik majd a közvetítés.

 

Az Eurosport Player a Samsung TV Apps Store-ból tölthető le 40 európai országból, 13 nyelven: németül, olaszul, spanyolul, lengyelül, hollandul, angolul, dánul, románul, oroszul, svédül, csehül, finnül és norvégul.

 

TV ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2024-ben 75 iF Design Díjat nyert el a Samsung

A Samsung összesen 75 díjat nyert a rangos német, nemzetközileg is elismert International Forum (iF) Design 2024 dizájnversenyen. A vállalat két Arany Díjban részesült – a Samsung OLED TV (S95C), valamint a Galaxy Z Flip5 Maison Margiela kiadása*  kapta meg az elismerést. A Samsung televíziók, okostelefonok és egyéb készülékei mind a 9 kategóriában –, beleértve a Termék és Felhasználói élményt is – díjat érdemeltek. 

2024. március 4. 14:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar fejlesztők programján ámul a világ: Már nem csak tanul, teremt is a magyar MI

2024. február 27. 20:28

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

2024. február 21. 16:15

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

2024. február 20. 11:27

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2023 díjazottjai!

2024. február 8. 09:30