Az interneten kereskednek az olimpiai fáklyákkal

MTI Sajtóadatbank, 2013. október 9. 10:18

Amerikai és orosz internetes árverési oldalakon is áruba bocsátottak a szocsi téli olimpia váltófutásához készített fáklyákat, melyek közül az egyik több mint 3200 dollárért kelt el.

A 700 ezer forint körüli összeget az Ebay.com amerikai internetes árverési oldalon meghirdetett fáklyáért fizették. A Ria Novosztyi orosz hírügynökség információi szerint az Avito.ru oldalon ennél lényegesen többért, 300 ezer rubelért (2 millió forint) kínáltak eladásra egy fáklyát, a molotok.ru-n viszont "csupán" 25 ezer rubelt (168 ezer forint) kértek az olimpiai jelképért, de mindkét kínálat hamar eltűnt a világhálóról. A fáklyákat a staféta résztvevői vehetik meg még a futás előtt,  önköltségi áron, 12 800 rubelért (86 ezer forint).
 

Az olimpiai láng vasárnap érkezett meg Moszkvába, ahol hétfőn indult el a váltófutás, amely az ötkarikás történelem leghosszabb ilyen jellegű stafétája lesz.
 

A futás szerdán ér véget az orosz fővárosban, ezt követően az Oroszországi Föderáció 2900 településére viszik el a lángot, s összesen 65 ezer kilométert tesznek meg a fáklyavivők. Az olimpiai láng 123 nap múlva, 2014. február 7-én ér a Fekete-tenger partján lévő Szocsiba, a téli játékok helyszínére, ahol aznap kezdődik a versengés.
 

Az ünnepélyes külsőségek közepette zajló és a sajtóban nagy figyelemmel követett eseményt kissé megzavarta, hogy a fáklya már többször kialudt a moszkvai stafétafutás közben. Arról még az állami médiában is hírt adtak, hogy vasárnap, a Kreml területén Savars Karapetjan többszörös világ- és Európa-bajnok volt búvárúszó, életmentő kezében lévő fáklya kialudt és egy biztonsági ember gyújtotta meg újra. Az esetet rögzítő fényképet az ott használt öngyújtót gyártó cég rögtön ki is használta terméke reklámozására a Facebookon.
 

Arról azonban már inkább csak az internetes közösségi oldalon lehetett olvasni, hogy a fáklyával kapcsolatos kellemetlenség négyszer megismétlődött, és a youtube internetes videómegosztó oldalra is felkerült egy ilyen felvétel.
 

A szocsi téli olimpia fáklyáit gyártó Krasznojarszki gépgyár szerint az a gond, hogy a gázadagoló csapot nem nyitják ki rendesen.

Kulcsszavak: aukció sport

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14