Meghalt kollegánk, Széll Zoltán, a processzorok professzora

forrás: Prím Online, 2017. január 28. 10:03

Bár csak e hét elején ment el, hosszú évek óta nincs közöttünk, hiszen ő túlélte az őt egy időben foglalkoztató újságjainkat, hírleveleinket. 

Nyugdíjasként, igen szerény körülmények között telt az utolsó évtizede,  a mikroprocesszorokról vagy a legnagyobb PC-gyártókról az idők folyamán általa összeszedett hatalmas – mélyben gyökeredző - tudásra a XXI. század már nem volt vevő. Azt is mondhatnánk, hogy túllépett rajta a világ, de valójában pontosabb lenne, ha úgy fogalmaznánk, hogy átgyalogolt rajta és némiképp meg is taposta...

 

Számítástechnikai újságíróként a számítógépek sorsát az IBM XT-től, AT-től kezdve követte, ő tudósított a 386-os, a 486-os processzorok vagy a Pentium megjelenéséről, de még a Xeonról is. Nekünk, kollégáknak is lelkesen mesélt néha az egyre apróbb lapkák mögött rejlő műszaki csodákról, ilyenkor még az utóbbi időben egyre fáradtabb arca is felderült, talán még a szeme is csillogott.

 

Nyugdíjas éveiben is írogatott, bár cikkei természetesen megritkultak. Utolsó publikációja két éves, 2015 februárjában az Intel Xeon E7 v3 részleteibe avatta be a hozzáértő olvasókat (http://hirek.prim.hu/cikk/110670/). Kicsit fájó szívvel nézegettük a cikk alatt a kapcsolódó cikkek sorát, valamennyinek Széll Zoli a szerzője, ebben a témakörben azóta sem lépett – és a jövőben sem valószínű, hogy léphet - az üresen hagyott helyére senki. Utoljára tavaly márciusban kaptunk e-mailt tőle, ebben már csak a magányát, fájdalmát és egyre nehezebb sorsát osztotta meg velünk, tudta, hogy számíthat némi szolidaritásra a volt kollégáktól. Karácsonykor már nem írt, nem vette fel a telefont sem. Nyomoztunk, mi lehet vele, egy szomszédtól tudtuk meg, hogy elhatalmasodó betegségei kórházba juttatták, s ott egy sztrók végzett vele  január 23-án. Három hónap híján 77 évet élt, ami alig több, mint a számítástechnika eddigi történelme.

Kulcsszavak: Széll Zoltán

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Meghalt kollegánk, Széll Zoltán, a processzorok professzora

Bár csak e hét elején ment el, hosszú évek óta nincs közöttünk, hiszen ő túlélte az őt egy időben foglalkoztató újságjainkat, hírleveleinket. 

2017. január 28. 10:03

Magyarországi partnereit díjazta a Dell EMC

A Dell EMC összesen kilenc kategóriában osztott ki díjakat a magyarországi partnerei számára megrendezett Partners Awards 2017 gálavacsorán, amelyre január 19-én került sor az Iparművészeti Múzeumban. 

2017. január 24. 09:49

A Magyar Telekom átruházza a többségi részesedését a Crnogorski Telekomban

A Magyar Telekom részvényvásárlási megállapodást írt alá a Hrvatski Telekom d.d.-vel. A tranzakció eredményeként a Magyar Telekom többségi részesedése (76,53%) a Crnogorski AD. Podgorica-ban a Hrvatski Telekom d.d.-hez kerül transzferálásra összesen 123,5 millió euróért (a 2017. január 9-i 308,7 HUF/EUR árfolyamon számolva mintegy 38,1 milliárd forintért).

2017. január 10. 11:37

2016 végére a teljes mobil adatforgalom 70%-a már a 4G hálózaton fut a Telekomnál

A Telekom hálózatfejlesztésének eredményeképpen a kültéri lakossági lefedettség az év eleji 97,3%-ról 98%-ra emelkedik év végére. Novemberben elkezdődött a kistelepülések 4G technológiával való lefedése is, így egy éven belül több mint 2600 db hatezer főnél kisebb lélekszámú településre is eljut a szupergyors mobilinternet. 

2017. január 3. 12:44

Még nem késő! Csatlakozz a magyar delegációhoz!

Nagyszerű üzleti esemény az év elején, innovatív cégek részére:  MatchFest@CES, 2017. Január 3-4 között, amit a jó ismert, nagyszabású CES - a világ legnagyobb infokommunikációs vására/konferenciája - követ  január 5- 8 között Las Vegasban! 

2016. december 16. 13:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új vezérigazgató a Kulcs-Soft Nyrt. élén

2017. február 21. 15:36

A CES és Trump

2017. február 6. 14:19

CES 2017 – Jó most élni!

2017. január 30. 14:23

Digitalizáció a kis- és középvállalkozásoknál

2017. január 30. 09:33
cloudappsportal.com