Csepp alakú, világrekorder versenyautót mutatnak be Miskolcon

forrás: Prím Online, 2023. június 15. 15:33

A SZEnergy Team egyedi fejlesztésű, elektromos meghajtású világrekorder versenyautója lesz megtekinthető Miskolcon a Zenit-Auto Rent autókölcsönzőben június 16-án. A sajtó képviselőit délelőtt 10 órára várják, a nagyközönség délután 13 órától csodálhatja meg a magyar fejlesztésű, csepp alakú járművet.

Még május végén történt, hogy a Széchenyi István Egyetem elektromos járműveket fejlesztő hallgatói csapata, Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén, a Shell Eco-marathonon saját fejlesztésű járművükkel igen nagy sikereket értek el. A SZEnergy Team ugyanis – neves egyetemeket is megelőzve – önvezető és városi kisautó kategóriában is első helyen végzett. Ez utóbbiban ráadásul saját tavalyi világcsúcsát is megdöntötte új, 291 kilométer/kilowattórás világrekordjával. Ez azt jelenti, hogy a győri elektromos jármű annyira kis fogyasztású, hogy 291 kilométert képes 1 kilowattóra felhasználásával megtenni, ami lényegében kétórányi vasalóhasználatnak felel meg.

 

 

„Önvezető kategóriában pedig három feladatot kellett teljesíteni. Először egy 1,2 kilométer hosszú versenypályaszakaszon ment végig a versenyautónk, majd akadályok között kellett navigálnia, végül pedig leparkolni két autó mellé az egyetlen szabad helyre, mindezt önvezető módban, emberi beavatkozás nélkül. Ráadásul a feladatokat egymás után, folyamatosan kellett végrehajtani úgy, hogy az autó megállt a stopvonalon, és már indult is tovább.” – számolt be Mesics Mátyás, a SZEnergy Team autonóm részlegének tagja.

 

 

Nos, ezt a csodajárművet tekintheti meg közelebbről most a nagyközönség Miskolcon, a Zenit-Auto Rent autókölcsönzőben június 16-án. Ez alkalomból ráadásul az ifjú mérnökök is készséggel állnak rendelkezésre, ha valaki többet szeretne megtudni a projektről, de az energiahatékonysági versenyen készült filmek is bemutatásra kerülnek. Az pedig nem véletlen, hogy a Zenit-Auto Rent biztosítja a helyszínt a csepp alakú versenyautó megtekintésére, hiszen támogatója a SZEnergy Teamnek.

 

 

„Cégünk mindig is fontos küldetésnek tartotta a legújabb technikai vívmányok és a környezettudatosság kiemelt kezelését, így szinte természetes volt, hogy egy ilyen projektet támogatunk, és segítjük a fiatal, tehetséges mérnökök munkáját. Az pedig külön öröm számunkra, hogy ily módon hozzájárulhattunk a SZEnergy Team nemzetközi sikereihez is.” – mondta Soós Tibor, a Zenit-Auto Rent Kft. alapító-ügyvezetője.

 

Az autókölcsönző közel 1500 autóból álló flottája egyébként szintén tükrözi a környezettudatosság mellett való elköteleződést, hiszen flottájukban jelentős számban megtalálhatóak a tisztán elektromos hajtású személygépkocsik és teherautók is. Ezek töltését ráadásul a cég napelemparkjáról végzik. Ez a szemlélet pedig még a székházukban is megmutatkozik, hiszen jelentősen alacsonyabb fenntartási költségekkel üzemel, mint egy hasonló méretű, normál épület.

Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

Nagy hatótáv, nagy lehetőségek

A GreenGo, Budapest máig egyetlen teljesen elektromos autómegosztója olyan, nagy hatótávú autókkal bővítette flottáját, amik még egy lépéssel közelebb visznek ahhoz, hogy búcsút mondhassunk a saját autónak.

2024. május 1. 12:03

Stratégiai partnerséget kötött a Continental a DeepDrive-val

A Continental technológiai vállalat stratégiai partnerséget kötött a müncheni székhelyű DeepDrive-val az elektromos járművekhez szükséges alapvető technológiák továbbfejlesztése érdekében. 

2024. május 1. 10:21

Újabb akadály hárul el a nagy hatótávolságú e-kamionok elterjedése elől

Sikeres tesztet teljesített a Siemens: töltési rendszere 1 MW teljesítményt adott le.

A német cég prototípusát egy nagy hatótávolságú e-kamionnal tesztelték. Az új készülék több Siemens SICHARGE UC150 töltőberendezésből, ezek kimeneti teljesítményét összefogó kapcsolási kialakításból (switching matrix) és a megawatt-töltésre speciálisan kialakított diszpenzerből állt.

2024. április 28. 10:21

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36