E-versenyautókkal és a norelem támogatásával ügyesednek a fiatal tervezők

forrás: Prím Online, 2023. november 23. 14:17

A tervezőmérnöknek készülő hallgatókat tette próbára az idei, tisztán elektromos versenyautó építésének és üzemeltetésének kihívására koncentráló Formula Student (Electric) verseny. Annak érdekében, hogy több csapatot is felkészítsen az eseményre, a VDI Racing Camp powered by norelem több mint 250 résztvevőt hívott össze Németország minden részéről, és minden csapatnak gépelemeket és támogatást nyújtott a rangos versenyhez.

A VDI Racing Camp szponzoraként a norelem régóta elkötelezett a fiatal tehetségek támogatása mellett, lehetőséget kínálva a tervezőknek, hogy innovatív versenyautó-projektjeiket tesztelni tudják. Idén összesen 19 Formula Student csapat vitte el járművét a münsterlandi gyakorlati tesztlétesítménybe, hogy versenykörülmények között teszteljék a csapatmunka eredményét.

 

A fő esemény előtt a norelem a vesztfáliai Selmben található rakományrögzítési kutatólaboratórium (F&T LaSiSe gGmbH) szabadtéri tesztközpontjában szervezte meg a diáktalálkozót. A norelem először 2016-ban szervezte meg a Formula Student „kosztümös próbáját”, amely ezután kapta a Racing Camp nevet.

 

 

A jelenlegi 2023/24-es Formula Student szezonban a norelem 54 német Formula diákcsapatot és további 42 nemzetközi csapatot támogat. A Formula Student (Electric) olyan tervezési verseny a hallgatók számára, ahol a feladat egy formula-autó megtervezése és legyártása egy nem profi versenyző számára. A feladat részét képezi egy nagyobb léptékben elképzelt gyártás megtervezése is, majd a megtervezett járművet versenypályán kell tesztelni. Mindezeket figyelembe véve a Racing Camp tökéletes felkészülési terepként szolgál erre a versenyre.

 

A 250 diák a három napot tervezéssel, építéssel és járműveik tesztelésével töltötte. A csapatok a tényleges versenydrukk nélkül tudták kihozni a legjobbat a közös munkából, és közben a professzionális prezentálást is gyakorolhatták, amely képességek kulcsfontosságúak a hivatalos Formula Student rendezvényen.

 

A tényleges Formula Student rendezvényen a jármű legfontosabb biztonsági jellemzőit tesztelik, mint például a vezethetőséget és a vezetőre ható erőket – mindezeket pedig a járművek egyenes vonalban történő gyorsulása, illetve a kanyarokban állandó sugárú ívben történő manőverezése során. A hallgatók feladatai közé tartozik az is, hogy zsűritagoknak prezentációt tartanak, akik ezt követően ítélik meg a jármű tervezését és költségszámításait.

 

Az idei Racing Camp 19 csapatából 13 tisztán elektromos meghajtású versenyautóval versenyzett, köztük a Kempten University of Applied Sciences egyetem Formula Student Team Infinity Racing nevű csapata. Az Allgäu team nem ismeretlen a norelem számára: a csapat a Motek 2022 kiállításon egy versenyszimulátort mutatott be, melynek megépítését a norelem ACADEMY szabványos gépelemek biztosításával támogatta. Ezek között voltak alumínium profilok és számos kötőelem is, amiket a jármű állványában használtak, de a jármű alvázán is karosszériáján is megtalálhatók a norelem gépelemei. A motorsport iránti szenvedély 2007 óta köti össze a csapatot, amely jelenleg már 85 tagból áll.

 

 

 

A 19 csapat közé tartozó Infinity Racing is először tesztelhette prototípusát a VDI Racing Camp aszfaltján. „A Racing Camp részletes műszaki vizsgálata során lehetőséget kapunk arra, hogy megismerjük autónk gyengeségeit és azt, hogy mit kell javítanunk a hivatalos megmérettetés előtt – mondta Intira Gross. – Mivel jelenleg sok új tagunk van, nagyon jó, ha egy olyan rendezvényen ismerhetik meg és gyakorolhatják be az eljárásokat, mint a Racing Camp. A részvevők közül sokan nem tudták, hogyan zajlik az értékelési folyamat. Itt lehetőségük van tanulni és felkészülni az igazi megmérettetésre. Ráadásul a vidám környezet is rendkívül sokat ad hozzá ahhoz, hogy csapatként tudjunk működni.”

 

A tábor a járműgyártás gazdasági szempontjait is vizsgálja, hiszen a projekt bemutatása és finanszírozási kérdései szintén olyan elemek, amik a nemzetközi versenyben is döntőek lehetnek.

 

A belsőégésű motorról elektromos járművé történő átalakítás további pénzügyi kihívást jelent minden csapat számára, melyek ezt az utat választotta. Egy ilyen jármű összköltsége körülbelül 500 000 euró, ahol csak a beépített anyag értéke 200 000 eurót tesz ki. Egy hajtáslánc például nagyjából 50 000 euróba kerül, a járművek akkumulátorai pedig több mint 20 000 eurót érnek – ez önmagában is jól mutatja, mennyire fontos, hogy a hallgatók olyan cégek támogatását nyerjék el, mint a norelem, melyek ingyenesen biztosítják a tudást és a gépelemeket.

 

A norelem több mint 70 000 gépelemet tartalmazó kínálata mindenki számára tartogat valamit” – jelentette ki Martin Ahner, a norelem ACADEMY képzési menedzsere. – Úgy a járművek, mint a műhelyfelszerelések tekintetében. Nagyon praktikus módszer a csapatok munkájának támogatására.”

 

Az Infinity Racing a norelem gépelemeit elsősorban a kiszolgáló berendezések építésénél használta fel. A terméktámogatás révén Infinity Racing szállító- és szerelőkocsikat építhetett, amiket aztán a jármű mozgatásának megkönnyítésére használtak, mind a műhelyben, mind pedig a pályán.

 

 

A dobogós helyezéshez tehát nem csak az innováció és a csapatmunka szelleme kell, hanem az is, hogy a gépelemek egymással jól illeszkedjenek.

 

„A hangsúly határozottan a fiatal tehetségek támogatásán van, ami mindig is a norelem egyik legfontosabb célja volt” – folytatta Martin Ahner. – „A Racing Camp ideális lehetőség számunkra ahhoz, hogy támogassuk a jövő tervezőmérnökeit, és márkánkat is ismertté tegyük. A kulcsszponzorrá válás lehetősége csak egy, a jó irányba tett lépéseknek.”

 

A norelem által támogatott VDI Racing Campben gyorsan nőtt a résztvevők és a járművek száma: 2016-ban 10 csapat 175 hallgatója, 2019-ben pedig már 23 csapat 500 tagja jelent meg a táborban. A koronavírus miatti kétéves szünet után 2022-ben több mint 200 résztvevővel tért vissza a Racing Camp. A 2019 óta a VDI (Verein Deutscher Ingenieure) által szervezett eseménynek a norelem a főszponzora, ezért a tábor a VDI Racing Camp powered by norelem nevet kapta.

Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Bemutatták az új Maserati GranCabrio-t

A Maserati bemutatta legújabb autóját, az ikonikus GranCabrio-t, mely mostantól Spyderként is elérhető. A modell a kupé ikertestvérének, a díjnyertes GranTurismónak az új, nyitott tetejű változata.

2024. március 3. 12:10

Csökkenő profitvárakozások az e-autóiparban

Átírja a piaci versenyt a kínai autóipar előretörése, változnak a fogyasztói elvárások, a döntéshozók pedig a következő években is nehézségekre számítanak a nyersanyag-ellátásban. Egyebek mellett ezt állapítja meg az autóipari vezetők körében a KPMG által elvégzett felmérés, a 24. Annual Global Automotive Executive Survey. 

2024. február 29. 20:17

Ezt a 10 elektromos autót övezi a legnagyobb figyelem 2024-ben

Az elektromos autók a vállalkozások körében is egyre népszerűbbek, egy friss felmérés szerint a hazai cégvezetők közel fele cserélné járműflottáját elektromosra három éven belül. Ezek az új típusú járművek számos előnnyel rendelkeznek a hagyományos benzines vagy dízelüzemű autókkal szemben, a közvetlen gazdasági érvektől kezdve a környezeti fenntarthatóságon át a technológiai lehetőségekig. Mindezek mellett a vállalkozások most jelentős állami támogatást is kaphatnak tisztán elektromos autók beszerzésére. Az ALD AUTOMOTIVE | LEASEPLAN most összegyűjtötte azokat a modelleket, amelyeket a legnagyobb figyelem övezi idén hazánkban.

2024. február 28. 19:01

Nemzetközi formatervezési díjat nyert a Continental gumiabroncsa

A Continental UltraContact NXT gumiabroncsát különleges oldalfal kialakításáért arany fokozatú elismeréssel jutalmazta az International Design Awards 2023 (IDA) zsűrije a "Járművek és közlekedés / Autós tartozékok" kategóriában. Az akár 65 százalékban megújuló, újrahasznosított, és újrahasznosításra alkalmas anyagokat tartalmazó nyári abroncs a Continental eddigi legfenntarthatóbb terméke.

2024. február 27. 09:55

Konnektivitás újratöltve: a Xiaomi bemutatta az új „Human x Car x Home” koncepcióját

A Xiaomi az MWC Barcelona 2024 rendezvényen bemutatta az új „Human x Car x Home” stratégia jegyében kifejlesztett okos ökoszisztémáját, amely új fénybe helyezi a technológiai integráció fogalmát.  A Xiaomi SU7 elektromos autó ennek az új megközelítésnek a megtestesítője, amely a bejelentéssel együtt debütált nemzetközileg, ízelítőt adva abból, hogy milyennek képzeli el az okos eszközökkel bőven ellátott jövőt a Xiaomi – egy olyan új világot, amelyben a felhasználói igényeket egy közös okos ökoszisztéma fogja kiszolgálni.

2024. február 26. 18:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar fejlesztők programján ámul a világ: Már nem csak tanul, teremt is a magyar MI

2024. február 27. 20:28

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

2024. február 21. 16:15

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

2024. február 20. 11:27

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2023 díjazottjai!

2024. február 8. 09:30