Csődre van ítélve az európai I-mode?

Kollár Csaba, 2001. december 20. 23:27
Ezt, a nem éppen optimista álláspontot az egyik leghíresebb mobilelemző, John Strand képviseli. Stand szerint az I-mode leginkább egy olyan japán kocsira hasonlít, melyet csodálunk a technikai fejlettsége miatt, ugyanakkor nincs rendes út, amin ki tudnánk próbálni, hogy mit is tud.
A Strand Consult jelentésében arról is beszámol, hogy a DoCoMo I-mode rendszerének japán sikerét nem lehet automatikusan Európára is vonatkoztatni, mivel itt másak a kulturális szokások, az operátorok pedig inkább azon dolgoznak, hogy saját – már eddig is eredményesen működő – hálózatukat fejlesszék, semhogy belevágjanak egy egyelőre számukra a végkifejletet tekintve bizonytalan vállalkozásba.

A tanulmány arra is kitér, hogy Európában sokkal több mobilszolgáltatást igénybe vevő van, mint Japánban, s míg itt az SMS, illetve Európa nyugati felén a WAP, addig Japánban inkább az I-mode-nak vannak “hagyományai”.

Strand szerint az “európai mobilutat” a WAP jelenti, mely “ugyan mostani állapotában nem sokkal több, mint egy linkekkel ellátott SMS, de a jövőt tekintve komoly átalakítások és fejlesztések előtt áll. Ha ezekkel egyidőben a 3G hálózatok is elindulnak, akkor az I-mode jelenlegi előnye gyorsan ledolgozható a WAP javára.”

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

2024. február 21. 16:15

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

2024. február 20. 11:27

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2023 díjazottjai!

2024. február 8. 09:30

Számos díjjal jutalmazták az LG innovációit a 2024-es CES-en

2024. január 29. 16:07