Regionális informatikai képzési központ Szombathelyen

MTI Sajtóadatbank, 2003. április 18. 07:12
A szakképzésben dolgozó tanárok informatikai képzését, az oktatás számítástechnikai hátterének megteremtésében tevékenykedő szakemberek továbbképzését szolgálja az a regionális intézmény, amelyet szerdán avattak fel Szombathelyen.
A Dunántúli Regionális Informatikai Módszertani Képzési Központ a Berzsenyi Dániel Főiskola (BDF) tulajdonában lévő épületben működik, melyet a Vas megyei önkormányzat támogatásával újítottak fel, az informatikai berendezéseket a Nemzeti Szakképzési Intézet biztosította.

A 110 millió forintos beruházással megvalósult informatikai továbbképző központ avatását regionális szakképzési konferenciával kapcsolták össze.

Iker János, a Berzsenyi Dániel Főiskola rektorhelyettese hangsúlyozta: a regionális központ részt vesz a szakképzési alapprogram céljainak megvalósításában.

Elmondta, hogy a dunántúli régióban már több mint 300 szakképző intézménnyel vették fel a kapcsolatot. Június 24-én elsőként informatikusok és rendszergazdák számára rendeznek továbbképzést.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39