Védelem a felhasználóknak

forrás Prim Online, 2004. április 18. 09:10
Hivatalosan 2004. május 1-jén kezdi meg működését dr. Mayer Erika vezetésével az Inforum keretében létrehozott Infomediátor. Az informatikai eszközöket használók jogait és érdekeit vigyázó iroda többek között szakmai tanácsadással, érdeksérelmek kezelésével, alternatív konfliktuskezelési eljárások fórumrendszerének működtetésével kíván segíteni, főként a szakmában nem járatos informatikai, illetve internetfelhasználóknak. Dombi Gábor, az Inforum elnöke szerint a felhasználóvédelmi iroda a fogyasztóvédelmi felügyelőségek, a Gazdasági Versenyhivatal, az ombudsmanok és a hírközlési fogyasztói jogok képviselőjének hivatala közötti űrt kívánja betölteni.
Az iroda megjelenését a szolgáltatói palettán elsősorban az internet eddiginél szélesebb körű terjedésével indokolják. Potenciális ügyfelük lehet minden, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatást igénybe vevő magánember és szervezet. „Az e-korszak sajátossága, hogy a felhasználó rendszerint szolgáltató is. Az aktív szerep egybeolvad a passzívval, s így gyarapodik, épül az információtömeget egységes virtuális térré szervező internet" – mondja Mayer Erika. „Ezért indokoltnak látszik – jelentősen kibővítve a hagyományos fogyasztóvédelem fogalmát és hatókörét – felhasználóvédelemről beszélni."

Néhány kérdéskör, amely az Infomediátor potenciális szakmai tevékenységi területeit érinti:

1. Felel-e az e-mailben terjedő vírusok terjesztéséért a felhasználó? (Felvilágosító munka.)
2. Szoftverek. Részben a szerzői jog, a Ptk. és más jogszabályok által megválaszolt régi kérdések tisztázása. Például továbbadható-e a számítógéppel együtt a szoftver is, illetve áthelyezhető-e a program a felhasználó új gépére? Szabályos-e, ha a szoftverhez csak idegen nyelvű licencszerződést mellékelnek? Tulajdonjogot szerez-e a felhasználó, vagy csak a program használatához van joga? Készíthet-e másolatot, és ha igen, milyen célra és hányat? (Felvilágosítás, jogi tanácsadás.)
3. Pop-up ablakok. (Felvilágosítás, illetve a szolgáltatók felszólítása, hogy korlátozzák önszabályozó kódexben a pop-up használatot.)
4. Betárcsázós vírusok. (Figyelmeztetés, közzététel, tanácsadás, nagyszámú bejelentés esetén kapcsolatfelvétel az ORFK illetékes osztályával.)
5. Online árverések, apróhirdetések. (Megelőzés, illetve segítségnyújtás kárt szenvedett felhasználók jogainak érvényesítésében.)
6. A szolgáltató azonosításának hiányosságai. (Közreműködés a weboldalon hiányos információkat közzétevő vagy azokat egyáltalán nem közlő szolgáltató azonosításában, közvetítői szerep a közreműködők között, felvilágosítás.)

Az iroda továbbá igyekszik a spamek szűréséhez technikai és információs segítséget nyújtani a hozzá fordulóknak, hiszen sok bosszúságot okozhatnak a kéretlen, szolgáltatóktól független, általában azonosíthatatlan feladótól érkező, sokszor a spamszűrőkön is átfurakodó levelek. Az Infomediátor a hazai internetfelhasználók ide továbbított, azonos IP-címről érkező kéretlen leveleit összegyűjtve – a panasz jellegétől függően csoportosan vagy az egyént képviselve – léphet fel az adott hazai szolgáltató ellen. Más lehetőség híján tanácsadással támogatja a hozzá fordulókat, akik többek között az iroda honlapjának (www.infomediator.hu) Bejelentés menüpontján keresztül kérhetnek segítséget a probléma leírásával.

Az iroda a felhasználók tájékoztatására, a dicsérő és elmarasztaló minősítések közzétételére felhasználja az internetes nyilvánosságot, illetve a felhasználók számára egyfajta garanciát jelentő szolgáltatói presztízslista létrehozását is tervezi.

Szolgáltatásainak jelentős hányadát ingyen nyújtja, díjat előreláthatólag többek között az alternatív vitarendezésekért számol majd fel. Az iroda állományába jelenleg két jogász és két informatikus tartozik, s a magát elsősorban hazai, valamint EU-s pályázati támogatásokból fenntartó Inforum tizenkilenc tagszervezete szolgál számukra biztos szakértői háttérként.

Business Online ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09