Bosch-tanszék a Miskolci Egyetemen

MTI Sajtóadatbank, 2004. augusztus 26. 10:16
A következő tanévben új tanszékkel bővül a Miskolci Egyetem, itt teremti meg magyarországi kutatóbázisának hátterét a német Bosch csoport - hangzott el a felsőoktatási intézmény és a vállalat együttműködési megállapodása aláírását követő sajtótájékoztatón szerdán.
"Az egyetem és a cég között aláírt megállapodás a maga nemében unikum, eddig nem volt arra példa, hogy egy magyar felsőoktatási intézményben egy gazdasági társaság kezdeményezésére hozzanak létre új tanszéket" - mondta Patkó Gyula, az egyetem rektor-helyettese. Hozzátette: a Bosch egymillió eurót biztosít a tanszék és a kutatóhely kialakítására - amely egyébként a cég nevét is viseli majd -, a képzés várhatóan 2005-ben indul meg.

A Bosch csoport 1999 óta Miskolcon, Hatvanban és Egerben mintegy 150 millió eurót invesztált, illetve invesztál be, a miskolci fejlesztés költsége 15,5 milliárd forint, a hatvani beruházásé 18,2 milliárd, Egerben pedig 4,1 milliárdot fordítanak pneumatikai részegységek gyártására - hangzott el a sajtótájékoztatón.

Gredinger Lajos, az egri Bosch gyár ügyvezetője elmondta: a Bosch 2006-ig összesen 5 ezer új munkahelyet teremt Magyarországon, amihez a szakmai és kutatóbázist Miksolcon kívánja megteremteni. A cég anyagi támogatásával létrejövő mechatronikai tanszéken olyan szakembereket képeznek majd, akik elsősorban a Bosch gyáraiban dolgoznak, nemcsak Magyarországon. Gredinger Lajos elmondta: a Bosch-csoport magyarországi forgalma és termelése 2003-ban elérte a 265 millió eurót.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

2024. február 21. 16:15

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

2024. február 20. 11:27

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2023 díjazottjai!

2024. február 8. 09:30

Számos díjjal jutalmazták az LG innovációit a 2024-es CES-en

2024. január 29. 16:07