Prim Hírek

Az USA-tól és Kanadától Japánig, Tajvanig és a Fülöp-szigetekig, Dél-Afrikától Cipruson és Máltán át Dániáig és Finnországig, Németországtól Ausztrián, Magyarországon és Románián át Izraelig 24 ország képviselői ismertették legújabb eredményeiket az április 28-30-án a Magyar Tudományos Akadémián tartott fórumon, amely így joggal érdemelte ki "a mobilkommunikációs kutatás világtalálkozója" virtuális címet.

Az elmúlt időszakban a nemzetközi és hazai napi sajtóban is szenvedélyes vitákat kiváltó kérdéskör áll a kutatás fókuszában. Azaz a gyermekek fejlődése, az ifjúság és a mobiltelefónia kapcsolatának feltérképezése. Az elmúlt évek tapasztalatai és a rangos kutatógárda álláspontja a konferencián egyértelműen kiderült. Az eredmények tükrében elmondható ugyanis, hogy a mobil a családon belüli odafigyelő kapcsolattartást intenzívebbé, a gyermeki közösségszerveződést hatékonyabbá, a baráti és érzelmi kommunikációs viszonyokat harmonikusabbá teszi.

A konferencián felsorakoztatott szakértői tanulmányok cáfolták azokat a téves elképzeléseket, amelyek szerint a gyermekek mobilhasználata az egészséges kommunikációs fejlődés gátja lenne. A pszichológia, a pedagógia és a szociológia vizsgálati eredményei bizonyítják, hogy a mobilkommunikáció a felnőttek és a gyermekek esetében sem tekinthető a személyes érintkezés helyettesítőjének, sőt éppenséggel annak katalizátora. A gyerekek számára a mobil elsősorban közösségi játék, a közös társas teret szervező kommunikációs csomópont.

A legújabb nemzetközi konferencia előadásaiból nyilvánvalóvá vált, hogy - miközben a hagyományos könyvkultúra értékeit meg kell őrizni - az uralkodó kommunikációs közeg immár nem papír alapú. A digitális kommunikáció meghatározó csatornájává egyre inkább az emberek közötti kommunikáció új, kulturális forradalommal felérő legszemélyesebb eszköze, a mobiltelefon válik.

Start - egy kis elmélettel...

Az immár ötödik éve folyó interdiszciplináris társadalomtudományi kutatást Nyíri Kristóf filozófiatörténész, az MTA Filozófiai Kutatóintézetének igazgatója irányítja. Idei előadását azzal a megállapítással indította, hogy a mobilon immár mindenkor és mindenütt elérhető internet közegében a folyamatos, hálózott kommunikáció kibontakozása tetemesen megnövelte problémamegoldó képességünket mind a gyakorlat, mind az elvontabb elmélet szintjén. Újfajta kollektív gondolkodás jött létre. A nyereségek nyilvánvalóak, ám felmerül a kérdés: nem érnek bennünket veszteségek is? Egy érvelés szerint, amely a 2004-es budapesti mobilkommunikációs konferencián is fölbukkant, a folyamatos kapcsolat - a szellemi magány tartósabb szakaszainak hiánya - óhatatlanul a gondolkodás felszínességéhez vezet. Az előadás szembeszállt ezzel az érveléssel, s erre három okot is felsorakoztatott. Először is rámutatott, hogy a "magány" szónak csak valamely adott kommunikációs technológia háttere előtt van megfogható jelentése. A könyv megigézettjének magánya más, mint a duzzogó Akhilleusz vagy az üzenetekre hiába váró SMS-ező magánya. Másodsorban azt említette Nyíri professzor, hogy a "felszínesség" puszta metafora, az önmagában ugyancsak kétes "mélység" metafora kiegészítője, mely utóbbihoz viszont alighanem a hangtalan olvasás tapasztalata által sugallt "elmélyedés" metafora vezet. Platón és a peripatetikusok még úgy vélték, hogy valódi megvilágosodást csak az eleven párbeszéd hozhat, miközben Descartes 1619-1620 telére eső nevezetes bajorországi visszavonulásának filozófiai következményei szánalmasak. Végül harmadik érvéként érdemes figyelembe venni, hogy a magányos gondolkodó elméjében a logika szabályai csak kényszerű helyettesítői a hiányzó beszélgetőtársak néma hangjának: amint azt Heidegger és Wittgenstein, az írásbeliség utáni kor filozófusai felfedezték, a gondolkodás alapvető hordozója a nyelvközösség - a gondolkodás mindenekelőtt és mindvégig kollektív teljesítmény.

Nyíri kollégája, Demeter Tamás, az MTA Filozófiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa szerint az utóbbi néhány évtized eszmetörténeti vizsgálódásainak hátterében megfigyelhető a kommunikációtörténeti érdeklődés élénkülése, ami azt a tanulságot hordozza, hogy a kommunikációtechnológia változásai bizonyos kognitív következményekkel járnak. Részben ez a belátás inspirált arra egyes kutatókat, hogy megkíséreljék feltérképezni a mobilkommunikációnak a kognitív képességeinkre gyakorolt hatását. Demeter úgy érvelt, hogy a kommunikáció történetének eddigi feltérképezése - közelebbről szemügyre véve - nem kínálhat megalapozást a jelenlegi kutatások számára. Előadásának középpontjában a szignifikáns és nem szignifikáns kommunikáció megkülönböztetése állt, amely fogalmak a kommunikáció adott technológiáinak a tudásmegőrzésben és -átörökítésben betöltött szerepére utalnak. A mobilkommunikáció technológiája pedig az előadó érvelése szerint jelenleg nem tölt be szignifikáns szerepet ezekben a folyamatokban.

Azzal a nyilvánvaló felismeréssel indította előadását Kondor Zsuzsanna, az MTA Filozófiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, hogy a mobiltelefóniát illető kezdeti kritikus attitűd ellenére a mobil igen hamar a mindennapok nélkülözhetetlen eszközévé lett. E gyors adaptáció ugyanakkor felveti a kérdést, hogy vajon nem olyan eszközről van-e szó, amely legalább részben már meglévő készségeinket, adottságainkat aknázza ki, tárja fel. Használata ugyanis megkívánja, hogy felhasználói képesek legyenek többféle helyzetet szimultán kezelni, azaz feltételezi a problémák, perspektívák, viszonylatok stb. közötti gyors váltást. Másfelől ugyanakkor gondolataink kifejezés- és közlésmódjában számos lehetőséget kínál: választhatunk az eleven diskurzus, az üzenethagyás csak verbális, képi vagy akár multimédiás formái közül. Mérlegelve a kommunikációtechnológia változásait, illetve az új technológiák alkalmazását és elterjedési ütemét, felmerül a kérdés, hogy vajon ezen eszközök használata befolyásolja-e a gondolkodást, s ha igen, mennyiben. Merlin Donald kognitív-evolúciós kutatásai, valamint az ún. torontói iskola eredményei alapján Kondor a gondolkodás és a gondolat kifejezésének eszköze közötti szoros és kölcsönös kapcsolat mellett érvelt.

Folyatás a gyakorlatban...

Érdekes kérdést vetett fel Jonathan Donner, a Kolumbia Egyetem Earth Institute tudományos munkatársa: mi mondható el egy nem fogadott hívással? Az előadó a szubszaharai mobilhasználók között (is) széles körben elterjedt "megcsörgetés" gyakorlatát tárgyalta, amivel az olyan mobiltelefon-hívásokra utalt, amelyeket a kezdeményező fél még azelőtt megszakít, hogy a hívott felvehetné a telefont. Ez így, ebben a formában tulajdonképpen egy olyan szöveges üzenet, amely a hívó fél nevét és a hívás időpontját tartalmazza. A "megcsörgetés" jelenthet felszólítást azonnali visszahívásra, előre megbeszélt instrumentális üzenetet ("gyere értem kocsival"), vagy szolgálhat egyfajta kapcsolati jelzésre ("rád gondoltam"). A ruandai kisvállalkozók és egyetemi hallgatók körében interjútechnikával készült tanulmány megfogalmazta a "megcsörgetés" szabályait, és a felmérte a nyelvben betöltött szerepét Bernstein korlátozott és kidolgozott nyelvi kódokra vonatkozó elméletének felhasználásával. Az előadó ezen túl összevetette a "megcsörgetés" gyakorlatát a rövid szöveges üzenetekkel (különös tekintettel a Ling által megfigyelt "kurkászó jellegű" üzenetekre).

A "megcsörgetés" elterjedt gyakorlatát vizsgálta Bedő Viktor, az MTA Filozófiai Kutatóintézetének kutatója is, tágabban értelmezve azt a jelenséget, amikor a felhasználók keze között a mobiltelefon olyan újszerű funkcionalitással gazdagodik, amely független az eszköz tervezőinek szándékaitól. A konkrét példát egy átfogó keretrendszerbe helyezve azon is elgondolkodott az előadó, hogy mitől lesz egy újítás széles körben elterjedt. A sikeresség esélyét ugyanis fokozhatja, ha a fejlesztés folyamán a mérnökökből és designerekből álló csapat művészekkel dolgozik együtt, akiknek kezében a formálódóban lévő eszköz játékszerré válhat, ami által egy sor, a készülékbe bele nem tervezett alkalmazás vagy jellemző kerülhet felszínre. Bedő felteszi a kérdést: meg lehet-e érteni ezeket a játékokat, megfoghatóvá tehető-e a jelentésük? Az ehhez kapcsolódó példák értelmezése során Wittgenstein nyelvjátékaira támaszkodott, amelyekből kiindulva a mobilhasználat különböző eseteit is játékszituációként értelmezte, és ebből kiindulva próbálta megítélni sikerességüket.

Egy kis mobilontológia - mondhatnánk Maurizio Ferraris előadására, aki a Torinói Egyetem filozófiaprofesszora, valamint a Center for Theoretical and Applied Ontology munkatársa. A mobiltelefon megjelenése előtt abszurd lett volna ezzel a kérdéssel indítani egy telefonbeszélgetést: "Hol vagy?" Ez a kérdés a jelenlét átalakulását jelzi. Ennél csak az jelent nagyobb horderejű változást, hogy a mobiltelefon egy írógéphez hasonló írószerszám is egyben. A billentyűkön található számok nemcsak tárcsázásra alkalmasak, hanem dátumok, időpontok (ébresztés ideje), kódok (PIN-kód, bankkártyaszám), valódi számok (számológép-funkció) begépelésére is szolgálnak. A mobiltelefon még akkor is ír nekünk, ha úgy döntünk, hogy csak beszélgetésre használjuk. Megmondja, hogy a hívott fél éppen elérhető-e, vagy sem, az akkumulátor fel van-e töltve, hogy csak 3 eurónyi lebeszélhető pénz maradt a kártyánkon, hogy most hagytuk el Szlovéniát, és lépünk be Horvátország területére, hogy menjünk el szavazni, vagy - ha muzulmánok vagyunk - hogy ideje Mekka felé imádkozni, és a többi. Itt van tehát a rendszer, amely olyan dialektikát követ, amelyet Hegel a telefon és a gépíró egységének fogalmával ragadott volna meg, nem pedig azok ellentétével. A tézis a vezetékes telefon és a beszéd. Az antitézis a személyi számítógép és az írás. A szintézis pedig a mobiltelefon, amelyben a beszéd és az írás úgy fonódik össze, hogy az utóbbi kerekedik felül.

Végül: tanulni, tanulni, tanulni

Túl gyors ütemben zajlik a mobilkészülékek integrálása az oktatási gyakorlatba? - teszi fel a kérdést Yiannis Laouris, a Ciprusi Idegtudományi és Technológiai Intézet elnöke és Nikleia Eteokleous, a P.A. College kutatás-fejlesztési tanszékének vezetőhelyettese. A számítógépek négy évtizedre visszatekintő oktatási célú alkalmazását vizsgáló tanulmányok többsége kudarcok sorozatának történeteként értékeli ezt a próbálkozást. Ráadásul úgy tűnik, hogy sajnálatos módon ugyanazokat a hibákat követik el a világon mindenütt. A kutatópáros azt vizsgálta, hogy vajon nem elhamarkodott-e a mobiltechnológia integrálása az oktatási folyamatokba. Céljuk az volt, hogy megnevezzék azokat a kihívásokat és problémákat, amelyeket a mobilkorszak teremt az oktatási rendszerek számára, és hogy miként lehet a legjobban kiaknázni a kínálkozó lehetőségeket. A kutatók meggyőződése szerint ezt legkönnyebben a számítógépek integrációjából szerzett negatív és pozitív tapasztalatok értékelése és kritikai szemrevételezése által lehet megvalósítani. Az előadásban annak lehetőségét is megvitatták, hogy miként lehet a mobilkészülékeket a formális és informális oktatási tevékenységeken keresztül úgy integrálni, hogy az forradalmasítsa az oktatást.

Edna Aphek nyelvész, az izraeli oktatási minisztérium tanácsadója szintén a digitális forradalom által előidézett kognitív és társadalmi változásokról, valamint azoknak az oktatás módjára tett hatásairól beszélt. Meglátása szerint az egymással szorosan összefüggő és helyenként egymást átfedő, különböző digitális írástudási stratégiák jelentősége abban rejlik, hogy segítenek eligazodni a digitális-információs világ labirintusában, illetve kihasználhatóvá teszik a lehetőségek óriási tárházát. Ráadásul ezeknek nemcsak a digitális kultúrán belül lehet nagy hasznát venni, hanem azon kívül is. Aphek több olyan empirikus kutatás adatainak másodelemzésével támasztotta alá fejtegetéseit, amely a fiatalok médiafogyasztási szokásait vizsgálta. Elemezte azt az új keletű jelenséget is, amelyre a tanárok és a diákok közötti hatalmi egyensúly megbomlása jellemző a diákok javára. Az egyensúly újbóli megtalálása komoly probléma, melynek sikeres megoldása óriási lehetőségeket nyitna meg az oktatás előtt.

Az e-tanulás nudizmusa, vagyis a kontextusától megfosztott, csupasz tartalom Erbert Hrachovec kutatási témája. Szakszerűbben fogalmazva: a Bécsi Egyetem Filozófiai Intézetének docense az objektumorientált programozás mintájára kialakult számítógépes tanítást elemezte. A "tanulási objektum" az oktatás olyan, önmagában is működő, moduláris egysége, amely szabadon átemelhető egyik digitális környezetből a másikba, és változó körülmények között is alkalmazható. Ennek a moduláris architektúrának és az azt összetartó rendszernek alapvető követelménye a tartalom elválasztása a tartalom oktatási célú használatától. Bár hasonló alapelv érvényes a tankönyvekre és egyéb oktatási anyagokra is, ennek alkalmazása a globális hálózatba kapcsolt tanításra nyugtalanító kérdéseket vet föl. A globalizáció a helyi kontextus leértékelődéséhez vezet, és egy korlátok nélküli, átható tudástartományt kínál helyette. A tanulás ugyanakkor társadalmi folyamatokból, az oktatás többszörös formátumainak, illetve csatornáinak kifejlesztéséből, valamint visszacsatolásból áll. Ezek az események konkrét helyeket és az elvárások meghatározott horizontját követelik meg. A tanulási objektumok talán átveszik a tankönyvek helyét, de nem oldják meg az oktatás központi problémáját: az absztrakt tudás és a szakértelem belső, véletlenszerű mintázatainak közvetítését.

Marcelo Milrad, a svéd Växjö Egyetem matematikai és rendszertervezési karán működő Center for Learning and Knowledge munkatársa túlmutat az oktatás témáján. Megállapítja, hogy a kommunikáció és a számítástechnika manapság megfigyelhető eszközszintű konvergenciája (mobiltelefonok és PDA-k) - kiegészülve a mobilitással és a mobilkészülékek mindenütt jelenlévőségével - jelentős paradigmaváltást idéz elő a számítógép-használat és az információhoz való hozzáférés területén belül. Ennek következtében a mobiltelefonok nagy teljesítményű, interaktív, multimédiás egységekké válnak, amelyek új lehetőségeket teremtenek a tanulás, az együttműködés és a kommunikáció innovatív módjainak támogatására. Milrad több kérdést is megfogalmazott, azzal a céllal, hogy a válaszok segítsék a modern, interaktív technológiákat integráló, tanulást támogató IT-rendszerek tervezéséhez szükséges keretrendszer kidolgozását.

***

Mikor válunk kiborgokká?

Mit tesznek velünk a kommunikációs módok? Hogyan változtatják meg énképünket és ezáltal azt, akik vagyunk, s amivé mint faj válunk? - tette fel a kérdéseket a mobilkonferencián Ian Hacking, a Collége de France professzora.

A beszéd "feltalálása" tette lehetővé, hogy emberré váljunk. Az írás feltalálása kitágította lehetőségeinket, és lehetővé tette a logikát. A gondolkodó teremtmény reflektált saját gondolataira, és gondolkodó állatként határozta meg önmagát. De az írás ugyanakkor történelemmel rendelkező élőlénnyé is változtatott minket. Írásra van szükség a történelemhez, nevezetesen ahhoz a felfogáshoz, hogy az emberekhez kapcsolódó események az időben egyedülállóan elrendezettek.

A nyomtatás feltalálása, éppúgy, mint a televízióé, túl van "mcluhanizálva". McLuhan csodálatosat alkotott, de még ő sem látta előre, hogy az amerikai hadsereg egy elhanyagolhatónak tűnő találmánya globális robbanást okozva az írás vagy még inkább a gépelés visszatérését idézi elő. Ennek a találmánynak köszönhetően mindenki elkezdett gépelni, ami egy újfajta írástudást kényszerít ránk, az e-írástudást.

Minden kommunikációs újítás egyszerre von maga után gyarapodást és csökkenést. A nyomtatás az emlékezés művészetének helyébe lépett: többé már nem volt szükség arra, hogy adatok komplex elrendeződését részletesen fejben tartsák. Ki lehetett keresni egy könyvből. A hozzáférhető adatbázis mérhetetlenül megnőtt, ezzel együtt azonban emlékező állatokból olvasó állatokká váltunk. A Google nagyon is hasonló módon járult hozzá az azonnal elérhető és irányíthatatlanná váló adatbázis kiterjesztése mellett ahhoz, hogy lineáris teremtményekből "hiperugrálókká" (hyperjumper) váljunk. Meglehetősen váratlan módon a linearitás végét nem a televízió jelentette, hanem a világháló.

A távíró nagyobb találmány volt, mint a telefon, mivel rákényszerítette az emberi elmére a kód fogalmát. Az első távíró szemaforjeleket használt, és működését 1795-ben kezdte meg, amikor is Párizst és Lyont egy félautomata kapcsolatot biztosító kommunikációs szolgáltatással kötötték össze. Ezután vette át a jeltovábbítás szerepét az elektromosság, és a vizuális szemafor digitális morzekóddá vált. Ez az 1840-es év a mi információs korunk kezdete. Shannon, a DNA és a többi csak melléktermék. De ismerjük el, hogy ami lehetővé tette a morzekommunikációt, az egy hülye és ronda, elkülönülő betűkből álló ábécé, nem pedig egy intelligens és elegáns ideogramma.

De lehet, hogy 1844-re kellene datálni az információs kor kezdetét, amikor Samuel Morse elküldte Wahingtonból Bostonba "Mit mívelt Isten?" üzenetét. És tényleg, fogalma sem volt arról, hogy mit mívelt, nevezetesen az információt. Az európaiaknak éppen úgy fogalmuk sem volt arról, hogy mit fog tenni az emberi öntudattal a postaszolgálat feltalálása. És a Pentagon haditechnikai kutatást és fejlesztést koordináló szakosztálya, a DARPA éppen úgy nem volt ennek tudatában, amikor feltalálta a DARPA Netet.

Hacking nem oda helyezi a hangsúlyt, ahová általában szokták. Vagyis nem a kommunikációs módokhoz kapcsolódó új találmányok technikai teljesítményére. Még csak nem is az emberi szokásokban és eredményekben bekövetkezett radikális változásokra, amelyeket minden új médium létrehoz. Hanem sokkal inkább azokra a teljesen megjósolhatatlan, reflexivitásban megnyilvánuló hatásokra, amelyeket ezek az új műfajok némelyike kivált. A telefon, amitől nagy dolgokat vártak, semmit sem nyújtott az emberi öntudat számára. Kicsit hasonlított a levélre. A kézbesítés volt az, ami fontossá tette a levelet az öntudat számára. A mobiltelefon egy régi médium új típusú kézbesítési szolgáltatása. Vajon eltöprenghetünk-e a következményein? El, de csakis tévedhetünk. Viszont ha már tévedünk, akkor azt tegyük nagyívűen, mint McLuhan.

A jövő legfőképpen attól függ, hogy mi győzedelmeskedik, a kép vagy a logika. Ha a mobiltelefonok egyre nagyobb mértékben közvetítenek képeket, konzervatívvá válnak, és egy olyan világban találjuk magunkat, amilyen most is, vizuális objektumok térbeli elrendezettségében. De ha a képekről végleg lemondunk, a hosszú távú udvarlástól eltekintve (a szexet mindig háttérbe szorítják), akkor úgy változhatnak meg érzékeink, hogy taktilis-vizuális (tactovisual) állatokból akusztikus-taktilissá (acoustotactile) fejlődünk, mint a denevérek. De bármi is fog bekövetkezni, amikor a mobiltelefonokat olyan nagyszerű módon fogják összekapcsolni velünk, emberekkel, hogy azok a jelenlegi durva, elektromágneses szerkentyűk helyébe lépnek, akkor válunk kiborgokká.