A Samsung további beruházással igyekszik előzni

MTI Sajtóadatbank, 2005. november 22. 09:50
A világ legnagyobb memórialapka-gyártója, a dél-koreai Samsung Electronics 636,9 milliárd vont (614,2 millió dollár) ruház be a flash és a DRAM lapkák gyártásának növelésébe. Az új futószalagokon a jövő év második felében indul a tömeggyártás, közölték a cégnél.
A Samsung Electrinics a jelek szerint további nagy beruházásokkal igyekszik megtartani piaci előnyét a bizonytalan, áreséssel nehezített piacon, remélve, hogy jövőre stabilizálódnak az árak, de a mostani árszínvonal addig is ösztönzi a keresletet. A cég becslése szerint az idén több mint 30 százalékkal csökken a DRAM-lapkák ára, jobban, mint az elmúlt években. A mobiltelefonokban, digitális kamerákban és hordozható zenelejátszókban használatos flash memórialapkáknál 40 százalékos áreséssel számolnak az idén a dél-koreai cégnél.

A Samsung Electronics tavaly 17 milliárd dollárért adott el félvezetőlapkákat, ezt 2012-re legalább 61 milliárd dollárra akarja emelni. Alapot ad erre a cégnek az a várakozása, hogy a kínai információs technológiai ágazat ezentúl évente 11 százalékkal bővül. 2010-ben már 5,5 milliárdos lapkaértékesítést tervez a dél-koreai vállalat Kínában, háromszor annyit, mint jelenleg. A lapkapiac áresését a Samsung Electronics is megszenvedi, de a jelek szerint kevésbé, mint számos versenytársa.

A második negyedévben a Samsung Electronics adózott eredménye 46 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál, 1,694 billió von (1,6 milliárd dollár) volt 3,133 billió helyett. Ez a legutóbbi, ismert eredménye messze a piaci várakozások alatt volt, de 13 százalékkal mégis jobb lett az idei első negyedévinél. Üzemi eredménye 56 százalékkal romlott, forgalma 9,3 százalékkal 13,588 billió vonra esett vissza a tavalyi második negyedévi 14,98 billióhoz képest.

Tavaly a Samsung Electronics adózott eredménye még majdnem megkétszereződött: 10,787 billió vonra nőtt a 2003-as 5,959 billióról. A forgalma 57,632 billió vonra emelkedett 43,582 billióról.

Az egyik fő európai versenytárs, a német Infineon Technologies AG félvezetőgyártó a tavalyi, pozitív fordulat után az idén ismét bajba került. A szeptemberrel zárult üzleti évében 312 millió eurós veszteséget szenvedett adó után, az előző évi, 61 milliós adózott eredmény helyett.

Az üzemi mérlegben 183 millió eurós hiány volt az előző évi, 314 milliós többlet helyett, a forgalom 6 százalékkal 6,759 milliárd euróra csökkent 7,195 milliárdról, jelentették a cégnél pénteken.

Az év végén javult valamelyest a helyzet: az utolsó üzleti negyedévben az adó utáni veszteség 100 millió euróra csökkent az előző negyedévi 240 millióról, az üzemi veszteség 43 millió euróra szűkült 234 millióról, a forgalom 8 százalékkal 1,73 milliárd euróra nőtt, de 13 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Az üzletmenet egész évi romlását azzal magyarázták, hogy meredeken csökkent a kereslet a mobiltelefon-alkatrészek iránt, és folytatódott az áresés minden terméknél, főként a memórialapkáknál. Az Infineonnál úgy becsülik, hogy jövőre a félvezetőpiac világszerte körülbelül 5 százalékkal bővülhet, és a cég is követni fogja ezt az ütemet.

A helyzet láttán fel is darabolják az Infineont: a DRAM memórialapkák gyártását 2006 közepéig leválasztják, és az új céget is tőzsdére viszik, így döntött a cég felügyelőbizottsága az éves beszámoló közzététele előtt, múlt héten csütörtökön. Ezzel a konszern a jelenlegi forgalmának mintegy negyedétől válik meg, és az így jelentősen zsugorodó Infineon az autóipar és a távközlés számára gyártott termékeire összpontosít majd.

Az új memórialapka-konszern székhelye is Németországban lesz, a cég technológiai fejlesztőközpontja is Drezda marad, és az új cég vezetője is az Infineon DRAM részlegének eddigi főnöke lesz. A piac pozitív hírként értékeli a leválasztást, és maga az Infineon is úgy véli, hogy mindkét egységnek jók a jövőbeni kilátásai.

A Daiwa Institute of Researchnél úgy vélik, hogy a DRAM áramkörök kínálata az idén összességében 2-3 százalékkal haladja majd meg a keresletet, és nem biztos, hogy az árak még az idén elérik a 3,00 dolláros fedezeti pontot, amely alá süllyedtek év közben. Az árszintet az új generációs modellek emelhetik az év végétől. A DRAM áramkörgyártók jó évet zártak tavaly. Az irányadó 256 megabites DDR lapka ára tavaly áprilisban átlépte a 6 dollárt, majd visszaesett, de a negyedik negyedévben még 4,52 dollár volt.

Az előző, tavaly szeptemberrel zárult üzleti évben az Infineon adózott eredménye 61 millió euró volt a 2003-as, 435 millió eurós veszteség és a 2002-es, 1,021 milliárd eurós veszteség után. A 2001. szeptemberrel zárult üzleti évben az adó után veszteség 592 millió euró volt. A cégnek utoljára 2000-ben volt adózott eredménye, akkor 1,126 milliárd euró. Az előző, tavaly szeptemberrel zárult üzleti évben az Infineon üzemi mérlege 314 millió eurós többletre váltott az előző évi, 344 milliós hiányról, a bevétele 7,195 milliárd euróra emelkedett 6,152 milliárdról.

Az év során sikerült növelni a legkorszerűbb, legkeresettebb félvezetők termelését, eladták az száloptikai üzletágat, és fejlesztették a portugáliai és a kínai termelésüket, ezek és a viszonylag jó piaci árak járultak hozzá a fordulathoz a cég jövedelmezőségében.

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A tervezői gondolkodás eszközeivel alakítják a holnapot a Samsung és az EdisonKids kihívásának diákcsapatai

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 14:07

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05