Elkészült Hofi Géza hivatalos honlapja

forrás Prim Online, 2006. június 28. 14:25
Születésének 70. évfordulója alkalmából elkészült Hofi Géza hivatalos honlapja, amely átfogóan mutatja be a művész életét és pályáját a nagyközönség számára. A www.hofi.hu címen elérhető weboldalt a Hungarotonnal együttműködve a Fotexnet készítette el.
Július 2-án lesz a nagy nevettető, Hofi Géza születésének 70. évfordulója. A magyar kabaré külön utakon járó, mai napig töretlen népszerűségű mestere sajátos hangvételű produkcióival, összetéveszthetetlen stílusával már életében legendává vált, sok felejthetetlen órát szerezve közönségének.

Az évforduló alkalmából most elkészült az ország nevettetőjének régóta várt hivatalos honlapja, amely átfogóan mutatja be Hofi Géza életét és pályáját. A www.hofi.hu címen elérhető oldal célja, hogy emléket állítson a számtalan szakmai elismeréssel, többek között Kossuth-díjjal kitüntetett művész egyedülállóan izgalmas és változatos életpályájának, képekkel illusztrálva annak valamennyi fontos pillanatát.

A legendás humorista életműve már bemutatásra került a Hofi Géza Élete és Pályafutása 1936–2002 című könyvben. A honlap a kiadvány egyfajta kiegészítése, kihasználva az online médium lehetőségeit egyedi tartalmak bemutatására is: a részletes életrajzon és diszkográfián túl megtekinthetők a feledhetetlen művészről megjelent újságcikkek és kritikák, valamint bele lehet hallgatni az albumok hanganyagaiba is.

A honlap hamarosan kiegészül egy lapozható albummal is, amely Hofi Géza személyes naplójának anyagait dolgozza fel és mutatja be. Hofi rajzolt és írt is magáról, naplójában fényképeket, újságcikkeket, kritikákat és korabeli dokumentumokat gyűjtött össze, amelyek betekintést nyújtanak pályájának állomásaiba, a vidéki színészévektől kezdve egészen az országos sikerekig.

A weboldal teljeskörű kialakítását és programozását a művész kiadójával, a Hungaroton Records Kft.-vel együttműködve a Fotexnet Kft. végezte el, amely többek között Koncz Zsuzsa hivatalos weboldalát is üzemelteti. A weboldalhoz a művész felesége, Hofi Ildikó biztosított olyan exkluzív anyagokat a hagyatékból, amelyek bemutatják Hofi Géza életének és munkásságának eddig kevésbé ismert részleteit.

Kulcsszavak: kultúra website

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09