Az Amnesty International elítélte a három nagy internetszolgáltató kínai szerepét

MTI Sajtóadatbank, 2006. július 21. 10:01
Elítélte csütörtökön az Amnesty International a három internetóriás, a Yahoo, a Google és a Microsoft összejátszását a kínai hatóságokkal, amely a londoni központú emberi jogi szervezet szerint felveti a cégeknek az emberi jogok megsértésében való "együttműködését."
"Kínában a Microsoft, a Google és a Yahoo segít a kormánynak elnyomni az alapvető emberi jogokat. A három cég így vagy úgy, megkönnyítette vagy cinkosává vált a cenzúra gyakorlatának Kínában" - mutatott rá az AI jelentése, amely része annak a nemzetközi kampánynak, amelyet az internettel kapcsolatos elnyomásnak szentel.

A szervezet példaként említette, hogy a Yahoo megszerzett magánjellegű és bizalmas információkat felhasználóiról a kínai hatóságok számára, és ezeket fel is használták legalább két újságíró elítéléséhez. A Microsoft elismerte, hogy bezárt egy blogot a kormány követelésére, a Google pedig nemzetközi keresőprogramjának
cenzúrázott változatát indította el.

Kate Allen, az AI nagy-britanniai igazgatója emlékeztetett arra, hogy a három nagy internetes cég a "helyi törvényeknek való megfelelésre" hivatkozik, valójában azonban "politikai nyomásnak engednek", ezzel pedig a kormánycenzúrának szereznek érvényt.

Az Amnesty International nyolc ajánlást fogalmazott meg a három cégnek, és a többi, Kínában működő internetes szolgáltatónak, mindenekelőtt azt, hogy hozzák nyilvánosságra az országban működő "szűrés" módszereit.

Az AI szerint egyre több országban próbálják korlátozni az internet használatát. Ezek között említi a szervezet Szaúd-Arábiát, Iránt, Kínát, Szíriát, Tunéziát és Vietnamot.
Kulcsszavak: Google Kína

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Negyvenéves magyar mikroszámítógépre fejlesztenek új játékokat

2023. szeptember 29. 18:51

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38