Új elektronikus könyveket készül kiadni az Amazon
Az Amazon.com ugyan még nem tett közzé konkrét statisztikát a Kindle eddigi forgalmáról, de az e-könyv platform sikerét valószínűsíti, hogy az értékesítések megkezdése óta többször is hiánycikk volt, és most egyszerre két új változat kiadására készülnek.
Az első gyakorlatilag a mostani modell folytatása lesz, kijelzőjének mérete megegyezik elődjével, ám jóval kisebb fizikai kiterjedése lesz, és teljesen új, könnyebben kezelhető felhasználói interfészt kap. A fejlesztésekhez közeli források szerint az új Kindle úgy viszonyul majd a régihez, mint az iPod mini az első iPodhoz, és ez egyben azt is jelenti, hogy jó néhány fejlesztési lépcsőt egyben ugranak át a mérnökök.
A másik Kindle érdekessége abban áll, hogy itt egy nagyobb kijelzőjű készülékről van szó, a méretkülönbség jelentős, mivel ez a modell már 8,5x11 inches e-papírral rendelkezik. A jobb híján egyelőre csak Kindle 2.0-ás modellekként emlegetett e-könyvek érkezése még 2008 során várható, valószínűleg a karácsonyi bevásárlási szezon előtt, októberben dobják majd piacra.
Kapcsolódó cikkek
- Már elérhető az ekonyv.hu webáruház
- Színes, új technológián alapuló e-könyvolvasó
- Az iPad debütálásával egy napon elindítja e-book üzletágát a Kulcs-Soft
- Apple gépeken is olvashatók az Amazon könyvei
- CeBIT 2010 - A különleges kijelző akadályozza az eBook-olvasók terjedését
- Új vállalat lépett a magyar könyves piacra
- Sosem ment ilyen jól: 71 százalékkal nőtt az Amazon profitja
- Az Amazon új alkalmazásokkal kínálja a Kindle-t
- E-könyvek mobil szélessávon
- Hamarosan piacra kerül a Kindle DX nemzetközi verziója
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
A Huawei vezeti a globális okosórapiacot az IDC adatai szerint
A Huawei szállította a legtöbb okosórát világszerte az idei első három negyedévben az IDC friss jelentése szerint. A Huawei az egy évvel korábbi eladásaihoz képest 44,3 százalékkal több okosórát adott el, és 16,9 százalékos részesedéssel tartja piacvezető pozícióját az okosórák piacán. A gyártó idén több újdonsággal is megragadta a vásárlók figyelmét, köztük a HUAWEI WATCH FIT 3, a HUAWEI WATCH GT 5 és a HUAWEI WATCH D2 modellekkel.
Környezetbarát és csendes – ezek az e-autó legnagyobb előnyei a magyarok szerint
A magyarok ötöde vezetett már elektromos autót, és legtöbben a környezetbarát és csendes működést emelték ki – többek között ez derült ki az OMODA5 és az OMODA5 EV autók gyártója, a Chery Group megbízásából készült felmérésből.
Karácsonyi klasszikusok új köntösben
A mesterséges intelligencia új életre keltheti a kedvenc karácsonyi filmjeinket. A Samsung okostévéken elérhető AI alapú funkciók most a régi klasszikusokat még részletgazdagabbá és tisztábbá varázsolhatják, hogy a jól ismert ünnepi történeteket rendkívüli minőségben élvezhessük.
A LAMAX négy új stílusos hangszórót jelentett be
A LAMAX négy Bluetooth hangszóróval bővítette audiotermékeinek körét, amelyek tökéletesen ötvözik a teljesítményt, a dizájnt és a megfizethetőséget. Az új termékek közt találunk kompakt, alig több mint 300 gramm súlyú hangszórót, és nagyteljesítményű, akár 50 watt teljesítményre képes hangfalat, mindezt megfizethető árkategóriában. Az eszközök mindegyike támogatja a Bluetooth 5.3 technológiát, emellett a csomagban megtalálható 3,5 mm-es AUX kábellel is csatlakoztathatunk eszközt hozzájuk.