Ingyenesen letölthető Heaven Street Seven-dalok Mikulásra

MTI Sajtóadatbank, 2011. november 29. 08:07

Három vadonatúj számot tartalmazó, ingyenesen letölthető virtuális EP-t tesz közzé Mikulásra a Heaven Street Seven (HS7): a Gigerli dalai december 6-án 12 óra 6 perctől (12.06/12:06) érhetők el a zenekar honlapjáról, a www.hs7.hu-ról.

    A HS7 decemberben klubturnén mutatja be az új dalokat. Az együttes mikuláscsomagja az első, kizárólag új számokat tartalmazó megjelenése 2008 óta; Szűcs Krisztián és csapata a HS7 15. születésnapján tavaly egy válogatásalbummal jelentkezett - tájékoztatta a zenekar sajtóügynöksége hétfőn az MTI-t.
    Mint írták, az új EP címadó dala, a Gigerli táncos "dzsentridiszkó", amelyet a többek közt a PASO-ból ismert Subicz Gábor irányításával hangszerelt fúvósszekció tesz feszessé. A második, A réten című szám lassabb, feszültebb. A harmadik, a Soha többet ne mondd nekem, hogy három című dalt eredetileg a Péterfy Bori & Love Band 2B című lemezére írta Szűcs Krisztián, ám az eredeti dalból a szerzői elképzeléstől nagyon eltérő verzió készült, így a dalszerző-énekes és zenekara úgy gondolta, az eredeti változatot is meg kell ismernie a közönségnek.
    A Heaven Street Seven jövőre új stúdióalbumot készül kiadni, ez a tervek szerint két önálló, egyenként öt-hatszámos blokkból áll majd, és két kisebb csomagként, zenedobozként, két EP-ként, de egy komplett albumként is értelmezhető lesz.
    A HS7 december 9-én a debreceni Lovardában, 10-én a soproni Hangárban, 17-én a veszprémi Expresszóban, 27-én a paksi Bongó Caféban, 28-án Pécsett, a Pécsi Est Caféban és 29-én Budapesten, a Barba Negra Music Clubban lesz hallható és látható.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09