A Facebook felvásárolta az Instagramot

Farkas Norman, 2012. április 10. 10:39

A legnépszerűbb közösségi háló tegnap bejelentette, hogy megvásárolta a közkedvelt, nemrég Android platformon is megjelent képmegosztó alkalmazást, az Instagramot. Hogy mennyiért? Nos, a Facebook egy igencsak kerek – és nagy – összeget fektet a projektbe, pontosan egymilliárd dollárt.

Az Instagram 2010-ben startolt az App Store-ban, s egy, a közelmúltban végzett felmérés szerint több mint 30 millió ember használja. Április 3-án megjelent a szoftver androidos változata, mely által gyorsan tovább nőhet a felhasználók – már így is népes – tábora.

Most pedig arra lehetünk figyelmesek, hogy a világ legfelkapottabb közösségi hálója felvásárolja az alkalmazást, 1 milliárd dollárért. Rögtön felmerül a kérdés, hogy mi lesz a Facebook kezei közé került Instagrammal? A program fejlesztői már válaszoltak a kérdésre, állításuk szerint a szoftver új funkciókat, fejlesztéseket kap, de lényegében változatlan marad, tehát aki korábban megkedvelte, az továbbra is szeretni fogja.

Gondolhatjuk, hogy Zuckerberg cégének konkrét elképzelései vannak az új szerzeménnyel, hiszen csak úgy vaktában senki nem áldoz 1 milliárd dollárt valamire. Mark Zuckerberg elmondta, hogy évek óta dolgoznak azon, hogy a lehető legjobb fotómegosztó szolgáltatást nyújtsák a Facebookon, s most, hogy az Instagramos csapat hozzájuk csapódik, sokkal közelebb kerülnek ezen cél megvalósításához. A cégvezér azt is megemlítette, hogy fontos az Instagram fejlesztése, erősítése, s nem annak Facebookba való integrálása az egyedüli cél.

Hírek ROVAT TOVÁBBI HÍREI

The Tower 300: Az örökség folytatódik

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 11:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36