Szabad az út a Sony gólvonal-technológiája előtt

forrás Prim Online, 2012. július 9. 13:50

A kétes helyzetek megítélésére több sportágban már hosszú ideje alkalmaznak különféle gépi segítséget. A tenisz és a krikett után most a futballban is eljött az ideje annak, hogy a bírók segítséget kapjanak. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) főtitkára közölte, hogy a gólvonal-technológia bevezetése mellett döntöttek.

Négy országban – Angliában, Németországban, Magyarországon és Olaszországban – két különböző cég által kifejlesztett rendszert teszteltek, amelyek mindegyike megfelelt a FIFA követelményeinek, így mind a Sony Europe tulajdonában lévő Hawk-Eye, mind pedig a GoalRef rendszer zöld utat kapott.

„Nagyon örülünk a FIFA döntésének, és biztosak vagyunk abban, hogy a rendszer nagyban támogatja a sportbírák munkáját az olyan kritikus helyzetekben, mikor egy bizonytalan döntés akár nemzetközi tétmérkőzések kimenetelét is képes befolyásolni” – mondta Steve Carter a Hawk-Eye Innovations ügyvezető igazgatója. 

A Hawk-Eye rendszer hat kamerával háromszögelve határozza meg a labda pontos helyét a pályán. A „sólyomszemrendszer” mindkét térfélen hat-nyolc, különböző sarkokban felállított, nagysebességű kamera által határozza meg a labda pontos helyzetét. A kamerák adatait egy videószoftver segítségével gyűjtik össze, amely 3D-s képet generál a labda röppályájáról, majd egy másodpercen belül információt küld a mérkőzés játékvezetőjének és asszisztenseinek karórájára az eredményről. Bizonytalan helyzet esetén a Sólyomszem lehetőséget biztosít a kamerák által rögzített videók azonnali visszajátszására.

 



Néhány szóban a vállalatról

A videóbírót a maga kezdetleges formájában már a nyolcvanas években használták az amerikai profiligában, az NFL-ben, majd néhány éves szünet után, 1999-ben különböző változtatásokkal visszahozták.
A Sólyomszem technológiát a kezdetekben a krikettben alkalmazták, majd a folyamatos fejlesztések lehetővé tették a több sportágban történő, széles körű felhasználását. 2011-ben a fejlesztés Sony Europe angol részlegének tulajdonába került. A vállalat napjainkban olyan világméretű rendezvények támogatója, mint a Wimbledoni Teniszbajnokság, a Krikett Világbajnokság, a Davis-kupa és a Konföderációs Kupa.

Kulcsszavak: Sony sport

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38

Harminc évre előre tekintenek a 30. MENTA konferencia előadói

2023. augusztus 31. 12:59