Megfizethető árú alapmodellek a Nokiától – 108 és 108 Dual SIM

Farkas Norman, 2013. szeptember 17. 09:35

A finn gyártó bemutatta új alsókategóriás mobiltelefonját, mely egy- és kétkártyás kiadásban is megvásárolható lesz. A rendkívül vonzó árcédulával érkező készülék a hívás és SMS funkciók mellett számos izgalmat kínál, hiszen Bluetooth modullal és beépített kamerával is ellátták.

A Nokia egy új kütyüvel rukkolt elő, mely az alapmobilok táborát erősíti. A Nokia 108 névre keresztelt modell több okból is elnyerheti azon felhasználók tetszését, akik nem vágynak okostelefonra, inkább egy visszafogott tudású, olcsó, de megbízható és fotózásra is alkalmas készüléket szeretnének.

 

A 11,4 x 47 x 13,5 milliméteres és 70 grammos telefon előlapján egy 1.8 colos, 160 x 128 pixel felbontású TFT kijelző fogad bennünket, mely alatt hagyományos fizikai gombsort találunk (navigációs gomb, két választó gomb, híváskezelők és számbillentyűk). Ebből már sejthető, hogy a Nokia 108 az alapfunkciókra van kihegyezve, azaz telefonálás és SMS-ezés frontján igazán ott van a szeren. Hab a tortán, hogy a készülék nem csak egy-, hanem kétkártyás változatban is piacra kerül, így igény szerint akár a személyes és a céges SIM kártyánk együttes kezelését is rábízhatjuk.

A piros, fekete, sárga, kék és fehér színben megjelenő mobil egyik legvonzóbb tulajdonsága, hogy rendelkezik Bluetooth 3.0 modullal, mely a Slam szolgáltatással karöltve lehetővé teszi a tartalmak és névjegyek gyors és egyszerű megosztását. Mielőtt elkezdenél azon gondolkodni, hogy ugyan milyen tartalmakat oszthatnánk meg egy butamobillal, szólok, hogy a finn gyártó nem felejtett el kamerát tenni a 108 hátoldalára. A VGA (640 x 480 pixel) minőségű fotók és QVGA videók rögzítésére alkalmas fénylesőnél azonban ütősebbet is el tudnék képzelni a masinában (tudom, hogy belépőszint, de akkor is). A képek és videók számára a beépített microSD kártyafoglalat jóvoltából akár 32GB méretű tárhelyet is biztosíthatunk.

 

Dicséretes, hogy sztereó RDS FM rádiót is építettek a mobilba, az viszont kevésbé jó hír, hogy mindössze 500 nevet tárolhatunk a telefonkönyvben. Egy telefonálásra termett készüléknél erre illett volna nagyobb hangsúlyt fektetni.

 

A szűkös névjegyzékért kárpótolhat bennünket a 13 órás beszélgetési idő, amit a 950mAh kapacitású akkumulátor biztosít egyetlen feltöltéssel. Ennél már csak a mobil ára vonzóbb: a Nokia 108 kezdőára nettó 29 euró, azaz cirka 8500 forint körül alakul. Szerinted is megéri az árát?

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32