Egy céges laptop elveszetése átlagosan 2,4 millió forint kárral jár
A céges laptopok leggyakrabban utazás közben tűnnek el, az ellopott és adatvédelmi rendszerrel nem rendelkező gépek több mint fele illetéktelen felhasználóhoz kerül, a magyar cégeknek egy-egy eszköz elvesztése az adatok értékével és az eszköz árával együtt, mintegy 2,4 millió forint kárt okoz - derül ki az Intel kutatásából.
A kutatást 744 vállalat bevonásával a Cseh Köztársaságban, Magyarországon, Lengyelországban és Szlovákiában végezték, a cégek 27,6 százaléka úgy nyilatkozott, hogy loptak már el tőlük gépet, illetve veszett már el laptopjuk.
A felmérés általános megállapítása szerint, ha a mobileszközök elhagyják a vállalat területét, még nagyobb az eltűnési kockázat. Ugyanakkor az is igaz, hogy Lengyelországban eltulajdonított céges laptopok harmadát közvetlenül a vállalatoktól lopták el. A cseh cégek sem állnak jobban, hiszen ott a harmaduk tűnik el a munkahelyen, míg Magyarországon majdnem 20 százalék ez az arány, Szlovákiában pedig 22,5 százalék. Ráadásul a közép- és kelet-európai vállalatoknál eltűnő laptopok 26,4 százalékos részaránya több mint kétszeresen meghaladja az egyesült államokbeli vállalatoknál tapasztalt értéket, ahol az összehasonlító felmérések szerint a laptopok mindössze 12 százaléka tűnik el.
A vállalatok többsége azt állítja, hogy az adatok elvesztése súlyosabb gondot jelent neki, mint az eszköz eltűnése. A hardver költsége nagyjából átlagosan 360 ezer forint, míg az azon tárolt adatok értékét több mint 2 millió forintra becsülik a vállalatok. A becsült érték Lengyelországban a legmagasabb 2,32 millió, cseheknél 2,2 millió, a magyaroknál 2,178 millió, míg a szlovákoknál 1,8 millió forint. Az összegek az elveszett adatok értéke mellett például tartalmazzák a szellemi tulajdonjogot, valamint azt, hogy az alkalmazott a munkaeszköz nélkül nem tud dolgozni.
A tényleges kárnál is nagyobb veszélyt jelent azonban az ellopott adatokkal való visszaélés kockázata. A maximális kárértéket a Cseh Köztársaságban és Szlovákiában határozták meg a legmagasabban, több mint 15 millió forintban. A lengyel cégek 13,15 millió forintra becsülik a maximális kárt, míg a magyarok mintegy 10 millió forintra.
A kutatásról szóló közlemény idézi az Intel Hungary üzletfejlesztési igazgatóját, Gacsal Józsefet, aki elmondta: a legtöbb informatikai vezető is osztja azt a nézetet, miszerint a laptopok elvesztése végzetes következménnyel is járhat a vállalat számára.
A legtöbben Lengyelországban vannak ezen a véleményen (84,3 százalék), és csak Szlovákiában vannak kisebbségben azok a válaszadók (41,7 százalék), akik szerint nem fogja tönkretenni a céget az, ha eltűnik az egyik vezető laptopja. Hozzátette, a fő probléma az, hogy a vállalatok nem titkosítják az adataikat, minden második laptopról hiányzik az adatvédelmi rendszer. Ez leginkább Magyarországra jellemző (58,6 százalék), majd Szlovákia (55,3 százalék), Csehország (52 százalék), majd Lengyelország (51 százalék) következik.
Kapcsolódó cikkek
- A munkavállaló online viselkedése a legfőbb kockázati tényező!
- Óriási szerverfarmot létesített az NSA
- Bővült a Dell Inspiron családja
- A nethasználók saját maguk teszik megfigyelhetővé magukat
- Pénzforgalmi adatokat is gyűjt az NSA
- A Huawei is tiltakozik a titkos adatgyűjtés ellen
- Minden online titkosítást feltört az amerikai és a brit szolgálat
- Az adatlopás megelőzése jórészt az alkalmazottakon múlik
- A belföldi kommunikációt is megfigyelte az NSA
- Amerikai szoftvercégek vizsgálata Kínában
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.