Nemzeti utasadat-információs rendszer indul a terrorizmus ellen

MTI Sajtóadatbank, 2013. október 15. 11:13

Hatékonyabbá válhat a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni küzdelem a nemzeti utasadat-információs rendszer létrehozásával - emelte ki a belügyi tárca államtitkára a vonatkozó törvényjavaslatot ismertetve kedden az Országgyűlésben.

Kontrát Károly expozéjában azt mondta, a javaslat célja, hogy Magyarország nagyobb biztonságban legyen. Kifejtette: az utasadat-rendszer működésének lényege, hogy a kereskedelmi személyszállítással foglalkozó légi fuvarozók átadják a foglalási rendszerükben meglévő adatokat a nemzeti utasadat-információs egységnek, amely ezeket elemzi, kezeli és megőrzi. Az egység gyanú esetén azonnal értesíti a terrorcselekmény megakadályozására, vagy a bűncselekmény felderítésére hatáskörrel bíró szervet. Az információs egység ellátására a szervezett bűnözés elleni koordinációs központot jelölték meg. Az adatokat öt évig őrzik meg.
 

Kontrát Károly szólt arról is, hogy a terror- és bűnszervezet tagjainak utazási szokásai sajátos jellegzetességeket mutatnak, amelyeknek az utasadatokkal történő összevetése révén hasznos és elsősorban a határon átnyúló terrorizmussal, és szervezett bűnözéssel összefüggő információkhoz juthatnak a hatóságok. Elmondta: számos uniós és harmadikbeli ország már alkalmazza, vagy tervezi alkalmazni a rendszert. Jelezte: az unió nevében megkötött utasadat-megállapodás van hatályban az Egyesült Államokkal, Ausztráliával, és Kanadával; hamarosan lezárulnak a korábbi egyezmény felülvizsgálatát célzó tárgyalások. Ezek az államok az unióból induló vagy onnan érkező, a területét érintő járatok kapcsán megkapják elemzésre az uniós polgárok utas-adatait is. Érdeklődést mutat hasonló megállapodás megkötésére Oroszország, Dél-Korea, Japán, Katar, Mexikó, az Egyesült Arab Emirátusok, Brazília és Szaúd-Arábia is - tette hozzá.
 

Az államtitkár kiemelte: az információs rendszer kialakítását a szervezett bűnözés elleni fellépésről szóló törvényben indokolt szabályozni. Itt kell meghatározni az új feladatot, és az utasadatok kezelésére, felhasználására és megőrzésére vonatkozó szabályokat. Mint mondta, a központ új feladatává válik a többi között a légitársaságok által továbbított utasadatok elemzése, értékelése összhangban az uniós és a hazai adatvédelmi előírásokkal.
 

A légi közlekedésről szóló törvény módosításával határozzák meg az utasadatok körét, és teremtik meg az adatok átadásának kötelezettségét és feltételeit is.  A központ számára az utasadatok kezeléséhez és ellenőrzéséhez szükséges hozzáférés lehetőségét is meg kell teremteni - jelezte. Kontrát Károly hozzátette: a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényt is módosítja a javaslat. Hozzátette: a rendszer létrehozását az unió mintegy ötmillió euróval támogatja.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55