Csökkent a Magyar Telekom nettó eredménye a harmadik negyedévben

MTI Sajtóadatbank, 2013. november 7. 08:56

Csökkent a Magyar Telekom Nyrt. nettó eredménye a harmadik negyedévben, míg tavaly ugyanebben az időszakban 14,8 milliárd forint volt a társaság részvényeseire jutó eredmény, addig az idén 37 százalékkal kevesebb, 9,3 milliárd forint, a visszaesést a társaság az alacsonyabb adózás előtti eredménnyel magyarázza.

A portfolio.hu által megkérdezett elemzők a harmadik negyedévre 11,155 milliárd forint profitot vártak.

A Magyar Telekom konszolidált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült eredménykimutatása szerint a harmadik negyedévben a bevétel 5,4 százalékkal, 158,3 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbi bázishoz képest.

A Magyar Telekom a második negyedévben 12,2 milliárd forint nettó eredményt ért el, 14,3 százalékkal többet az egy évvel korábbi 10,7 milliárd forintnál, ami a pénzügyi költségek mérséklődésének és az alacsonyabb értékcsökkenési leírásnak volt köszönhető. A társaság második negyedévi árbevétele 156,9 milliárd forint volt, ami 7,9 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
 

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett eredménykimutatás szerint az első kilenc hónapban a nettó eredmény 23,2 milliárd forint volt, szemben a tavalyi 38,5 milliárd forinttal. A bevétel 6,7 százalékkal 471,8 milliárd forintra nőtt.

A társaság közleménye idézi Christopher Mattheisen vezérigazgatót, aki szerint a harmadik negyedévben kedvező fejleményeket tapasztaltak. A bruttó profitot sikeresen stabilizálták, míg a kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti profitban (EBITDA) bekövetkezett 8 százalékos csökkenés nagyrészt a tavalyi, eredményt javító egyszeri tételeknek volt köszönhető.

Hozzátette: a magyarországi lakossági szegmensben tovább tudták csökkenteni a vezetékes hangszolgáltatások lemorzsolódását és mérsékelték az egy főre eső bevétel (ARPU) esésének ütemét is az összekapcsolt ajánlatoknak köszönhetően. Elégedett azzal is, hogy a vonatkozó jogszabályok változását követően képesek folytatni az energiaszolgáltatásokkal kapcsolatos stratégiát. Arra számítanak, hogy az egyetemes és a verseny szegmensnek nyújtott energiaszolgáltatásból származó éves bevételeik összesen 46 milliárd forint körül lesznek az idén. Tavaly ez az összeg 25,49 milliárd forint volt.
 

A vezérigazgató szerint a magyar lakossági mobil piacon egy nagyon fontos mérföldkőhöz értek a szolgáltatók a korlátlan beszélgetést nyújtó díjcsomagokkal, ami minden bizonnyal a verseny erősödéséhez vezet. Úgy vélte, részben azért, mert Magyarország legnagyobb 4G hálózatával rendelkeznek, képesek lesznek hatékonyan kezelni a helyzetből adódó kockázatokat.

A vezérigazgató kifejtette, az év hátralévő részére fenntartják a növekvő bevételekre és a 9-12 százalékkal csökkenő EBITDA-ra vonatkozó célkitűzéseket, azonban arra számítanak, hogy az EBITDA-csökkenés mértéke a sáv kedvezőbb széléhez lesz közelebb. Várakozásaik szerint a beruházások 5 százalékkal csökkennek, ám a CAPEX (a tárgyi eszközökbe és immateriális javakba történt beruházás) sem a spektrum akvizícióra fordított összegeket, sem a jövőbeni éves frekvenciadíjak jelenértékének aktiválását nem tartalmazza. A cég tavaly 607,1 milliárd forint bevételt ért el, az EBITDA 194,8 milliárd forint volt, a beruházások összege pedig 92,4 milliárd forintot tett ki, ez utóbbi szintén nem tartalmazza a spektrum akvizícióra fordított összegeket és az éves frekvencia díj aktiválását.
 

Az eredménykimutatás szerint az idén a harmadik negyedévben az EBITDA 8,2 százalékkal, 56,6 milliárd forintról 51,9 milliárd forintra csökkent, elsősorban az egyéb működési bevételek 6,2 milliárd forintos mérséklődése következtében, mivel a múlt év harmadik negyedévében a macedón ingatlan tranzakcióból 3,7 milliárd forint, a Pro-M cég értékesítéséből pedig 1,6 milliárd forint nyereséget számoltak el. Mindezek hatását részben ellensúlyozta a működést terhelő adók csökkenése a harmadik negyedévben: míg egy évvel korábban a különadó, a távközlési adó és közműadó összesen 10,5 milliárd forintot tett ki, addig az idén a harmadik negyedévben csak 6,5 milliárd forintot. Az idén az első kilenc hónapban ezek az adók 24,7 milliárd forintot értek el, szemben a tavalyi 22,7 milliárd forinttal.

Az üzleti tevékenységből származó nettó cash flow 30,2 milliárd forinttal, a tavalyi első kilenc havi 105,4 milliárd forintról 75,3 milliárd forintra csökkent az idei első kilenc hónapban. A csökkenés oka elsősorban az előző évihez képest 17,1 milliárd forinttal alacsonyabb EBITDA.

 

Az idén az első kilenc hónapban a teljes CAPEX 46,6 milliárd forinttal, 70,9 milliárd forintról 117,4 milliárd forintra nőtt. A jelentős növekedés oka elsősorban a 2013. harmadik negyedévi 38,0 milliárd forint összegű magyarországi licenc meghosszabbítási díj és a 3,1 milliárd forint összegű macedón 4G licenc díja. Mindehhez társult még 17,3 milliárd forint összegben a jövőbeni éves frekvencia díjak jelenértékének aktiválása is. Mindezek, valamint a 2012. első negyedévi 10,9 milliárd forint összegű 900 megahertzes spektrum licencdíj nélkül a CAPEX kismértékben, 60,0 milliárd forintról 59,1 milliárd forintra csökkent.

 

A nettó adósságállomány a 2012. szeptember végi 296,8 milliárd forintról 2013. szeptember végére 365,3 milliárd forintra nőtt. A nettó eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített aránya) a negyedév folyamán 42,7 százalékra emelkedett, részben a jövőbeni éves frekvencia díjak aktiválása miatt magasabb pénzügyi kötelezettség eredményeként.
 

A Magyar Telekom részvényeivel a BÉT prémium kategóriában kereskednek, az értékpapír szerdai záró ára 296 forint volt, az elmúlt 12 hónapban pedig 428 és 287 forint között mozgott.

Kulcsszavak: +céginfo Magyar Telekom

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32