Biztonsági sátorral védekezik Obama külföldön történő lehallgatása ellen
Az esetleges lehallgatási kísérletek ellen Barack Obama amerikai elnök minden külföldi útjára egy átlátszatlan, zajkeltő berendezéssel is felszerelt biztonsági sátrat visz magával - közölte a The New York Times.
Az amerikai hivatalos személyek ilyen sátrakban olvassák el a titkosított iratokat, és folytatják legbizalmasabb helyi és távolsági beszélgetéseiket. A napilap egy olyan időszakban írt erről, amikor három kontinens - más országok között Magyarországon - vetett fel komoly kérdéseket a helyi politikai vezetők kommunikációjának bizonyított vagy gyanított amerikai megfigyelése.
A legnagyobb hullámokat Angela Merkel német kancellár mobiltelefonjának lehallgatása keltette. A The New York Times szerint Obama elnök egy bizottságot állított fel ennek a gyakorlatnak a felülvizsgálatára, és a bizottságnak a napokban kell benyújtania az ezzel kapcsolatos előzetes jelentését. A végleges összegzést a testület várhatóan december közepére készíti el.
A The New York Times beszámolóját a címlapon egy ilyen sátorban készült, a Fehér Ház által kibocsátott felvétel illusztrálja, amelyen Obama éppen telefonál két munkatársa jelenlétében. A lap szerint az elnök a 2011-ben Rio de Janeiróban készült fotón éppen a líbiai helyzetről tárgyal Washingtonnal, egy nappal a Kadhafi-rezsim ellen vívott légi háború megindítása után.
Amerikai tisztségviselők feltételezik - és erre a lap szerint bizonyítékokat is tudnak felhozni - hogy őket külföldön, beleértve az Európai Uniót és Izraelt is, megfigyelik. A The New York Times nem tudta pontosan kideríteni, hogy az amerikai tisztségviselők mikor kezdtek el biztonsági sátorral utazni, de több forrásra hivatkozva azt állította, hogy az első vezető, aki ilyet használt, George J. Tenet volt, aki 1997 és 2004 között állt a Központi Hírszerző Iroda (CIA) élén. Tenet gyakran megfordult a Közel-Keleten, ahol munkatársai különösen a kifinomult izraeli lehallgató készülékektől és elsősorban a jeruzsálemi King David szálloda "bepoloskázásától" tartottak.
Obama ha külföldre látogat, nem viheti magával iPadjét, mert azt a szakértők nem tartják biztonságosnak, viszont a különlegesen kódolt BlackBerryjét igen. Az elnök a limuzinjából biztonságosan kommunikálhat.
Az amerikai tisztségviselők a lap szerint olyan instrukciókat kapnak, amelyek szerint feltételezniük kell, hogy minden lépésüket figyelik, és minden szavukat lehallgatják. A külföldi kormányhivatalokban tett látogatások után telefonjaikat rendszeresen igyekeznek megtisztítani a lehallgató alkalmazásoktól. A szállodákban nemcsak az ott esetleg elrejtett megfigyelő berendezéseket próbálják meg megtalálni, de azt is igyekeznek bemérni, hogy nem próbál-e valaki a rádióhullámok segítségével hallgatózni. Az alacsonyabb rangú tisztségviselők biztonsági sátra már nem ritkán csak telefonfülke nagyságú.
Az Egyesült Államokban a miniszterek és a biztonsági szervezetek vezetőinek otthonában lehallgatásbiztos helyiségeket alakítanak ki. A legutóbb James B. Comey-nak, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) új igazgatójának Washington környéki és új-angliai házában alakítottak ki ilyen szobát.
Kapcsolódó cikkek
- A Tesco arcleolvasója az első lépés a tömeges megfigyeléshez
- Több százezer híresség személyes adatait szerezték meg hackerek
- Saját internetet akarnak a németek
- Az orosz titkosszolgálatok az internet teljes ellenőrzésére törekszenek
- Százmillió levelezőlistát gyűjtött össze az NSA
- Titkos adatgyűjtés - A The Guardian újabb leleplezésekre készül
- Egy céges laptop elveszetése átlagosan 2,4 millió forint kárral jár
- A munkavállaló online viselkedése a legfőbb kockázati tényező!
- Óriási szerverfarmot létesített az NSA
- A nethasználók saját maguk teszik megfigyelhetővé magukat
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.