A GeForce GTX Titant is maga mögé utasítja az ASUS ROG Mars 760 grafikus kártyája

forrás: Prím Online, 2013. november 19. 16:29

Az ASUS Republic of Gamers (ROG) ma bejelentette Mars 760 grafikus kártyáját, amely jócskán csendesebb és két GeForce GTX 760-as feldolgozóegységével 39 százalékkal nagyobb teljesítményt kínál, mint a GTX Titan.

Megjelent a Mars 760, amely még a GeForce GTX Titant is maga mögé utasítja – játékteljesítménye akár 39 százalékkal is nagyobb lehet. A GeForce GTX Titan kártyával összehasonlítva a Mars 760-on a Bioshock Infinite 6%-kal, a Crysis 3 14%-kal fut gyorsabban, a Tomb Raider esetében pedig a különbség egészen meghökkentő: 39%.

 

A két kártyahelyet igénylő Mars 760 sokféle exkluzív ASUS technológiát tartalmaz. Ilyen például a  20%-kal hűvösebb és jócskán halkabb működést eredményező DirectCU II, a különlegesen stabil energiaellátást biztosító DIGI+ feszültségszabályzó, illetve a GPU Tweak, amely egy olyan, kézre álló segédprogram, amellyel a felhasználók a két GTX 760 GPU-ból extrém teljesítményt facsarhatnak ki – könnyen és biztonságosan. A Mars 760 még LED-es megvilágítást is kapott, amely működés közben borítja fénybe a kártyát.

 

A 4 GB GDDR videomemóriával a Mars 760 elképesztő magasságokba tolja a képfrissítési frekvenciát, és akadások nélkül kínál hihetetlenül zökkenőmentes játékélményt még nagyon magas, akár 2560 x 1600-as felbontásban is. 

Hűvös, csendes, stabil, strapabíró

 

Az exkluzív DirectCU II technológia lényege, hogy nyolc rendkívül jó vezetőképességű, rézből készült hővezető cső csatlakozik közvetlenül a két GPU-ra. Ezek gondoskodnak a különlegesen hatékony hűtésről – a Mars 760 húsz százalékkal hűvösebben és jóval halkabban fut, mint az összehasonlítási alapként használt GeForce GTX 690 kártyák. A két 90 mm-es porvédett ventilátor hatszor (6x!) erősebb légáramlást biztosít, mint a referenciakártya ventilátora.

 

A Mars 760 fel van szerelve a ROG közkedvelt DIGI+ feszültségszabályzó moduljával (VRM), amelyhez olyan 12 fázisú tápellátást terveztek, ami a zajszintet akár 30 százalékkal csökkenti, a hatékonyságot pedig 15 százalékkal javítja. A kártya emiatt jobban tűri a feszültségingadozásokat is, illetve az általános stabilitása és élettartama is megnőtt – a referenciakártyáéhoz képest két és félszeresre. A japán gyártmányú Black Metallic kondenzátorok 20 százalékkal jobb hőállósága akár ötször hosszabb élettartamot jelent. Az új kártyán ráadásul extrém terheléshez tervezett polimerizált szerves félvezetős kondenzátorok (POSCAP-ek) találhatók, illetve alumínium hátlappal szerelték a tápegység zajának további csökkentése, a teherbíróság fokozása, a túlhajtási lehetőségek kiteljesítése és a stabilitás növelése érdekében.

 

A Mars 760 ráadásul még jól is néz ki: a rászerelt LED-ek vörösen ragyognak és méltóságteljesen pulzálnak, ha a kártya aktív – hogy lenyűgöző látvány is emlékeztessen rá, micsoda erők
működnek itt.
 

 

Könnyű hangolhatóság és elképesztő játékteljesítmény

 

A Mars 760 két GTX 760-as GPU-jából a felhasználók további teljesítményt facsarhatnak ki a GPU Tweak segítségével. Ez egy olyan exkluzív tuningeszköz, amellyel a videomemória órajele és feszültsége, a hűtőventilátor sebessége, illetve az energiafelhasználási küszöbértékek is gyorsan, egyszerűen és biztonságosan állíthatók.

 

A Mars 760-hoz a GPU Tweak ROG-kiadása jár, amely precíz loadline-kalibrálásra és VRM-frekvenciatuningolásra is módot ad, ezzel a lehető legszélesebb körű szabályozhatóságot és paraméterhangolást kínálja a túlhajtási lehetőségek lehetőségek kiteljesítéséhez – ráadásul mindez egy vonzó és könnyedén használható grafikus felületen érhető el.

 

A kártyához a GPU Tweak Streaming nevű eszköz is jár. Ezzel a felhasználók valós időben oszthatják meg a képernyő tartalmát az interneten – így mások is nézhetik, mit és hogy játszanak éppen. Még arra is van lehetőség, hogy a lejátszóablakhoz címet, görgetett szöveget, képet és webkamerás képet rendeljenek. 

Elérhetőség és árak

 

A Mars 760 világszerte 2013. november végén kerül a boltokba. A hazai felhasználók bruttó 179 900 Ft-os ajánlott áron kereshetik majd a boltokban az új Mars videokártyát.

 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32