Kürt: Információbiztonsági Törvény – mit is jelent ez a gyakorlatban?
A Nemzeti Kiberbiztonsági Stratégiához kapcsolódó 2013. évi L. törvény közel 5 ezer közigazgatási intézményt kötelez információbiztonsági helyzetének felülvizsgálatára, mindezt határidőkhöz kötötten. A témával több informatikai rendezvényen is foglalkoztak már, azonban a gyakorlati megoldások mindeddig háttérbe szorultak. Ezekről – az intézményeknek nem kis fejtörést okozó gyakorlati teendőkről – rendezett a KÜRT Zrt. szakmai konferenciát november 27-én, a Nemzeti Elektronikus Információbiztonsági Hatóság (NEIH) és a Kormányzati Eseménykezelő Központ (GovCERT) szakmai támogatásával.
Az elektronikus információbiztonságról szóló törvény elsődleges célja az elektronikus információs rendszerek és az általuk kezelt adatok kockázatarányos védelmének biztosítása, valamint a lehetséges biztonsági események megelőzése, az elektronikus információs rendszerek védelmi képességeinek folyamatos szinten tartása és a bekövetkezett biztonsági események kezelése.
A törvény hatálya alá tartozik a teljes közigazgatás és minden szervezet, amely
· az állam és az önkormányzatok számára adatkezelést végez;
· a nemzeti adatvagyon adatfeldolgozója;
· kritikus információs infrastruktúra üzemeltetője.
A törvényben és a végrehajtási rendeletekben foglaltak értelmezése, az egyes kötelezettségek határidőre történő gyakorlatba ültetése és kielégítése komoly kihívás elé állítja a törvény hatálya alá tartozó intézmények jelentős részét. Informatikai, biztonsági és intézményi vezetőknek egyaránt értelmezni kell a törvényalkotó által megfogalmazott követelményeket, és ennek megfelelően szükséges módosítani az intézmény információbiztonsági állapotát, valamint a kapcsolódó működési elemeket. Mindennek megvalósítása a meghatározott határidőkön belül nem könnyű feladat, és nehezíti a helyzetet, hogy az előírások nem megfelelő teljesítése különböző módokon szankcionálható.
A törvény elfogadása óta eltelt időszakban számos jelentős plénum, köztük nagyszabású informatikai rendezvények is kiemelten foglalkoztak az információbiztonsági törvénnyel, de a gyakorlati teendők vonatkozásában eddig még elenyésző útmutatást kaptak a szervezetek erre igencsak rászoruló vezetői, témafelelősei, szakemberei.
Segítendő az eligazodást a törvény hatálya alá tartozó intézmények számára és megkönnyítendő az előírásoknak a mindennapok gyakorlatába történő átvezetését, a KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt. – a törvény végrehajtásának felügyeletével megbízott kormányzati szervek, a Nemzeti Elektronikus Információbiztonsági Hatóság (NEIH) és a Kormányzati Eseménykezelő Központ (GovCERT) szakmai támogatásával – november 27-én ingyenes szakmai konferenciát rendezett, Információbiztonsági Törvény – Mit is jelent ez a gyakorlatban? címmel.
A rendezvényen a NEIH elnöke, Nagy Zoltán Attila ismertette a Hivatal elvárásait és az ellenőrzések menetének tervezett lépéseit. A GovCERT vezetője, Gyebrovszki Tamás az incidensek feldolgozásának menetéről, az intézményekkel való együttműködés módjáról és a Központ vonatkozó elvárásairól adott tájékoztatást.
A KÜRT szakértői az Információbiztonsági Törvényről, annak értelmezéséről, lényegi kérdéseiről, a konkrét gyakorlati lépésekről (kockázatelemzés, biztonsági osztályba sorolás, stb.), a törvényi előírások és követelmények teljesítéséhez alkalmazandó módszertanokról és eljárásokról beszéltek, illetve arról, hogy milyen eszközökkel lehet megkönnyíteni, hatékonyabbá tenni a feladatok elvégzését.
„A KÜRT több mint 15 éve az információbiztonság egyik vezető szakértője, így külön öröm számunkra, amikor kormányzati oldalról, törvényi szinten deklarálják az információbiztonság fontosságát. Nagyon sok még a teendő ezen a területen, és fontosnak tartjuk, hogy egy ilyen közérdekű rendezvénnyel segíthetjük az államigazgatási és közigazgatási intézményeket.” – mondta Márton Miklós, a KÜRT Zrt. üzleti vezérigazgató-helyettese.
A jelentkezők nagy száma mutatja, hogy jelentős az igény egy ilyen, a törvényi szabályozást a gyakorlati oldaláról megközelítő szakmai rendezvény iránt. A meghívott intézmények csaknem 40 százaléka jelzett vissza, hogy részt vesz a konferencián, ami kimagaslóan magas arány.
Kapcsolódó cikkek
- Megbízásból lopta mások jelszavát a kaposvári adathalász
- Milyen legyen egy könnyen megjegyezhető, de (szinte) feltörhetetlen jelszó?
- Nem kért internetes reklámmal vertek át 577 céget
- AdatŐr: adatmentés távfelügyelettel
- Titkos adatgyűjtés - Vádat emeltek Snowden ellen
- Kristóf Csaba másodszor az „Év információbiztonsági újságírója”
- Külföldi szervereken lévő adatok elérését is blokkolhatnák egy javaslat szerint
- Ismerkedés az etikus hacker szakma alapjaival
- Magyarok a világ hálózatbiztonsági élvonalában
- Többet bukunk mint nyerünk szoftverkalózkodással
Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.