Szánkókkal árasztotta el Budapest utcáit a Telekom

forrás: Prím Online, 2013. december 20. 14:10

Különleges akciót rendezett a Szent István téren a Telekom. A hazai sztárvilágot felvonultató Telekom Nagy szánkófestés eseményen több száz szánkót színeztek ki az érdeklődők, amit aztán haza is vihettek. A hatalmas érdeklődés mellett lezajlott ingyenes program során befolyt jótékonysági felajánlások teljes összegét a Telekom a mélyszegénységben élő gyermekeknek juttatja el az Igazgyöngy Alapítványon keresztül.

A szánkófestési eseményt megelőző napok már a színes szánkókról szóltak a fővárosban. A Telekom jóvoltából több száz megfestett ródli került ki Budapest utcáira; középiskolák és egyetemek elé, forgalmas közlekedési csomópontokhoz, áruházak közvetlen közelébe. A név és márkajelzés nélkül kihelyezett szánkókat a járókelők szabadon hazavihették – ezzel is színessé varázsolva a telet, a szürke hétköznapokat.

Akinek nem jutott az elmúlt napokban kihelyezett szánkókból, a Bazilika melletti téren találhatott magának: az érdeklődőket további szánkók várták, amelyeket ismert műsorvezetőkkel, színészekkel, sportolókkal közösen festhettek meg. Az eseményen többek között Abaházi Csaba, Balázsy Panna, Csernoviczki Éva, Demcsák Zsuzsa, Harsányi Levente, Horváth Lili, Kovács Kokó István, Szász Emese is részt vett.  A lelkes szánkófestők mellett profi képzőművészek is készítettek színes szánkókat, így kortárs kiállítást is megnézhettek az idelátogatók.

 

A Szent István téri Adventi Ünnep a Bazilikánál esemény keretében kialakított Telekom szánkófestő műhelyben egyszerre 10 „alkotás” készült, a várakozást pedig a téren osztogatott forralt bor és meleg tea tette szívmelengetőbbé.

 

„Szánkó-kihelyezési akciónk és a szánkófestő program célja az volt, hogy színesebbé tegyük a szürke hétköznapokat és közös élményekkel töltsük meg a telet. Biztosak vagyunk abban, hogy a sok színes szánkó számtalan vidám percet szerez még mindenkinek, és örülünk, hogy a lelkes szánkófestőkkel együtt a rászorult gyermekeknek is segíthetünk” – mondta Rózsa Iván, a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója.

 

A szánkófestés ugyanis – amellett, hogy mindenki ingyen hazavihette az általa megfestett szánkót – jótékony célokat is szolgált: az érdeklődők közül nagyon sokan ajánlottak fel köszönetképpen jelképes összeget jótékony célra. A befolyt adományokkal a Telekom az Igazgyöngy Alapítványt támogatja, ezzel is segítve a mélyszegénységben élő gyermekeket és családtagjaikat, hogy az ő mindennapjaik is vidámabbak és színesebbek lehessenek.

Kulcsszavak: adomány Magyar Telekom

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32