Izraeli lap: Palesztin kibertámadás történt izraeli állami szervek számítógépei ellen

MTI Sajtóadatbank, 2014. január 27. 13:10

A Kalkaliszt című izraeli gazdasági honlap szerint gázai palesztin hekkerek súlyos kibertámadást hajtottak végre az izraeli védelmi minisztérium és más állami szervek számítógépei ellen.

A hekkerek egy hamis, látszólag a Sin Bét belbiztonsági szervtől származó levél segítségével úgynevezett trójai vírust plántáltak a megtámadott számítógépekbe, majd átvették az ellenőrzést azok fölött. A ciszjordániai civil közigazgatást irányító hatóság gépeit is megfertőzték, ahol palesztinok izraeli munkavállalási engedélyekeit intézik.  A kibertámadást január 15-én vették észre, de annak tényét a Seculert nevű izraeli információs biztonsági cég csak hétfőn hozta nyilvánosságra. A támadást a portál szerint az Xtreme Rat néven ismert vírussal hajtották végre. Segítségével képesek voltak adathalászatra és a megfertőzött komputerek kívülről való irányítására. Eddig tizenöt gépben fedezték fel a behatolás nyomait. A Seculert értesítette az érintetteket arról, hogy több héten át kívülről is hozzáfértek számítógépeikhez.
 

A biztonságvédelmi cég szerint gázai palesztinokról van szó, ugyanarról a csoportról, amely 2012 októberében az izraeli rendőrség számítógépei ellen intézett támadást ugyanezzel a trójai vírussal. Akkor akciójuk nyomán a rendőrség kénytelen volt leválasztani számítógépeit az internetről. A vírus most a dolgozókhoz intézett e-mailben érkezett, amely személyes adataik átadására vagy egy fájl letöltésére szólította fel a címzetteket. A feladó a Shabakreport@gmail.com címről küldte a levelet, a Shabak a Sin Bét belbiztonsági szervezet héber nevének rövidítése. Az Xtreme Rat a mellékletként elküldött, pdf formátumú fájl megnyitásakor lépett működésbe. A Seculert szerint a megfertőzött gépeket ezután egy amerikai szerver segítségével irányították. Az izraeli hadsereg válasza szerint "az ügyet kivizsgálják".
 

Izrael nagy hangsúly fektet a kibervédelemre, Benjámin Netanjahu miniszterelnök hétfőn nyitja meg Tel-Avivban a CyberTech 2014 nevű nagyszabású internetes biztonságtechnikai kiállítást, amelyen a szakterület négyszázötven legfontosabb vállalkozása képviselteti magát.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32