iOS 8 és iWatch – fókuszban a mozgás és az egészség

Farkas Norman, 2014. február 4. 14:43

Az Apple mobil rendszerének következő verziójában kiemelkedő szerephez jut az egészséges életmód, illetve az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások, melyek működéséhez az iWatch okos karóra is hozzájárul majd.

A 9to5Mac forrásai szerint Az Apple idén az egészségmegőrzésre és a fitneszre helyezi a hangsúlyt, már ami a mobil eszközeit és azok szolgáltatásait illeti.

 

Állítólag az idei iPhone modelleken debütál az iOS 8-cal együtt az úgynevezett Healthbook szolgáltatás, amely figyeli és rögzíti a felhasználó által lefutott vagy lesétált távolságot a készülékek szenzorjai segítségével, megállapítja a mozgás során elégetett kalóriamennyiséget, sőt az esedékes orvosi vizsgálatokra és gyógyszerbevételekre is figyelmeztet.

 

A Helathbook működését az iWatch okos karóra is segíteni fogja, amely integrált érzékelőivel a várakozások szerint vérnyomásunkat, vércukorszintünket és bőrünk hidratáltságát is képes lesz mérni. A kiegészítő Bluetooth 4.0 LE kapcsolaton keresztül juttatja el a mért adatokat a szolgáltatással telepített iKütyünkre.

 

 

Érdekes látni, ahogy az Apple egy újabb területen vált trendteremtőből trendkövetővé, hiszen az egészségünk megőrzését szolgáló okos funkciókkal már korábban is találkozhattunk más gyártók termékeiben – elég csupán a Samsung S Health szolgáltatására gondolni. Mindenesetre jó, hogy ebbe az irányba tart a fejlődés, s előtérbe kerül az egészség, hiszen ezek a funkciók segíthetnek egyes betegségek korai felfedezésében, sőt egyes esetekben akár életet is menthet a használatuk.


 

[Forrás: Übergizmo]

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32