Megjelent az AIDA64 v4.20-as verziója

forrás: Prím Online, 2014. február 12. 10:36

Megjelent az AIDA64 új, 4.20-as verziója, mely magában foglalja a népszerű PC-diagnosztikai és sebességmérő AIDA64 Exreme változatot, valamint a vállalati felhasználóknak szánt hálózatmenedzsment- és rendszertesztszoftvert, az AIDA64 Businesst. Az átalakított üzleti termékportfólió első frissítésénél a FinalWire a technológiai újdonságokra koncentrált, így egy alapjaiban újraírt, többszálú memóriaterhelési teszttel és az AMD Mantle API támogatásával bővítették a program repertoárját.

Az AIDA64 programcsalád tavaly novembertől három üzleti és egy otthoni felhasználóknak szánt kiadást foglal magába. A hardverdiagnosztikai funkciókkal kibővített új csúcstermék, az AIDA64 Business mellett elérhető a kifejezetten hardver- és szoftverleltározási célokra használható, olcsóbban licencelhető AIDA64 Network Audit, valamint a teljesen önállósított AIDA64 Engineer, amely az otthoni felhasználóknak szánt AIDA64 Extreme verziónál immár több szolgáltatást kínál.

 

A termékek mellett szintén a tavalyi év végén újult meg az AIDA64 magyar weboldala is: így már egy korszerű, a korábbinál látványosabb és egyben bővebb információkat tartalmazó felületen tájékozódhatnak a látogatók a világszerte több mint 1,2 millió ügyfél által használt megoldásokról.

 

Az új AIDA64-kiadás teljesen újraírt, többszálú memória-stressztesztje – amely a rendszerstabilitás-teszt modulban érhető el – immár SSE2-, AVX, AVX2- és FMA-gyorsítást kapott, és 128 (az AIDA64 Engineer és AIDA64 Business esetében 640) logikai processzorig skálázódik. Mindennek köszönhetően az új terhelési teszt a korábbinál jóval nagyobb igénybevételnek teszi ki a memória-alrendszert. A februári frissítés a rendszer-diagnosztikai szoftverek mezőnyében az elsők között támogatja az AMD Mantle grafikus platformot, melyről külön lapon szolgál információkkal. Ezen felül a v4.20 teljes körűen támogatja az Intel „Haswell Refresh”, „Bay Trail”, „Avoton” és „Rangeley” processzorokat is.

 

Új verzióban bevezetett szolgáltatások és fejlesztések:

 

·  AMD Mantle grafikusvezérlő-diagnosztika

 

 

·  Többszálú memória-stresszteszt SSE-, SSE2-, AVX-, AVX2-, FMA-, BMI- és BMI2-gyorsítással

·  64 bites optimalizált sebességmérés AMD „Mullins” és „Beema” APU-kon

·  64 bites optimalizált sebességmérés Intel Atom C2000 „Avoton” és „Rangeley” SoC-okon

·  64 bites optimalizált sebességmérés Intel „Bay Trail” asztali, mobil és tablet SoC-okon

·  Intel „Haswell Refresh” platform és Intel „Wildcat Point” PCH teljes körű támogatása

·  Intel „Broadwell” CPU bővített támogatása

·  Intel „Royston” SoC előzetes kezelése

·  OCZ Vertex 460 SSD támogatása

·  AMD Radeon R5, R7, R9 GPU-család diagnosztikája

·  NVIDIA GeForce GTX Titan Black, GeForce GTX 750 Ti GPU-k diagnosztikája

 

Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!

Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.

2024. december 17. 09:39

Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat

Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.

2024. december 11. 16:31

Itt vannak a régió legdinamikusabban fejlődő vállalatai

A Deloitte Technology Fast 50 Central Europe program újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen idén ünnepli 25. évfordulóját. A rangsor a régió legdinamikusabban növekvő technológiai vállalatainak kiemelkedő teljesítményét ünnepli, valamint az innovációt és a pozitív társadalmi hatást ismeri el. A magyar vállalatok idén is kiemelkedően szerepeltek: a scoutlabs, a Parkl Digital Technologies és a Mito Digital is díjazásban részesült innovatív és fenntartható megoldásaikért.

2024. december 9. 20:44

Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére

Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.

2024. december 8. 15:46

A 2024-es Év Projektmenedzsere egy fedél alá hozta a kultúrát és a diplomáciát

Sághi Attila lett az Év Projektmenedzsere, aki a hagyományokat a funkcionalitással ötvöző Magyarország Háza Brüsszelben projekttel nyerte el a hazai projektmenedzsment szakma egyik legrangosabb elismerését.

2024. december 5. 20:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32