A Windows teret engedne az Android alkalmazásoknak
A Microsofthoz közel álló források arról számoltak be, hogy a vállalat tervei között szerepel, hogy mind asztali, mind pedig mobilplatfromján elérhetővé tegye az Android alkalmazásokat.
A The Verge írt arról, hogy a Microsofthoz közel álló források meséltek a vállalat elképzeléséről, arról, hogy Windows asztali és mobilfelületeken is elérhető szeretné tenni az androidos alkalmazásokat. A tervek szerint az appokat a felhasználók egy harmadik féltől származó alkalmazásáruházból tölthetnék le.
A jelentésben arról is írnak, hogy a kérdés belső vitát gerjesztett, ugyanis míg egy részük szerint ez a lépés több embert vonzana a Windows platformra, mások úgy vélik, hogy ez lenne a platform veszte.
Nem ez lenne az első alkalom, hogy Android alkalmazások jelennének meg Windowson egy harmadik fél jóvoltából. A szoftverkészítő BlueStacks már korábban lehetővé tette a userekenek, hogy néhány évig Windows eszközeiken – beleértve a Surface Prót is – futtathassanak Android appokat.
Forrás: Mashable.com
Kapcsolódó cikkek
- Élvezd a Szigetet HD-ben mobilodon!
- Képszerkesztő funkciót kapott a Twitter Android alkalmazása
- Új alkalmazás a HáziPatikától – EgészségGPS
- WebOS az LG új Smart TV-in
- D-Link EyeOn Baby Camera: az újgenerációs babafigyelő
- Webshop a karácsonyi vásárláshoz mobilról is
- Távoli hozzáférés PC-nkhez a Microsoft új alkalmazásával
- Távoli zárolás funkció az Android Eszközkezelőben
- Áttekinthetőbbé vált a Gmail
- Megújult Quickoffice Androidon és iOS-en
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.