Bevételének és nyereségének csökkenésére számít az idén a Magyar Telekom

MTI Sajtóadatbank, 2014. március 20. 10:10

Bevételének és nyereségének csökkenésére, beruházásainak szinten tartására számít az idén a Magyar Telekom, a társaság közgyűlési anyagaiban megfogalmazott célkitűzései szerint.

Az április 11-re kitűzött közgyűlésre készült, a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett vezetőségi beszámoló szerint 2014-re az igazgatóság a bevételek szinten tartása és 3 százalékos csökkenése közötti értékét tartja elérhetőnek, a 2013-as 5 százalékos emelkedés után, amikor 637,5 milliárd forint bevételre tett szert a társaság.
 

Ennek okát a szabályozott kiskereskedelmi energiaárak csökkentésében, a vállalati szektor költéseinek várható korlátozottságában, és abban jelölték meg, hogy a macedóniai árszintek továbbra is nyomás alatt lesznek. Megjegyzik, hogy az MT eredményei nagymértékben függnek a hazai kereslet alakulásától, és bár Magyarországon a fogyasztás és a beruházások lassan trendfordulóhoz érnek, de a növekedés törékeny.
 

A társaság EBITDA (kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti) eredménye, amely azonban tartalmazza a működéshez kapcsolódó adók hatását is, a célkitűzés szerint a 2013-as 7,9 százalékos csökkenést követően az idén 3-6 százalék közötti mértékben eshet. Ennek oka az alacsonyabb EBITDA-tartalmú szolgáltatások arányának növekedése, illetve a magasabb távközlési adó. (Tavaly az EBITDA 179,7 milliárd forint volt.) A beszámoló szerint 2014-ben a fizetendő közműadó mintegy 7,4 milliárd, a távközlési adó 28 milliárd forint lesz a Magyar Telekomnál, míg tavaly ez 7,4, illetve 23,9 milliárd volt.
 

Az igazgatóság javaslata szerint a hálózat modernizációját, az LTE fejlesztéseket és a PSTN migrációt magába foglaló beruházásainak összege (CAPEX) a spektrum akvizícióra fordított összegek és az éves frekvencia díj aktiválása nélkül, mintegy 87 milliárd forint lesz az idén, alig kevesebb a tavalyi 87,4 milliárd forintnál.
 

2013-ban a Magyar Telekom megtartotta vezető pozícióját a magyarországi vezetékes, mobil, internet és ICT üzleti területeken. A bizonytalan makrogazdasági és piaci helyzet ellenére sikeresen növelték a bevételt, javult az ügyfélmegtartási képességük és jelentős mennyiségi növekedést értek el. Fokozatosan bővítették hálózati és ügyfél-kiszolgálási képességüket - foglalja össze az elmúlt évet a beszámoló.
 

"Középtávú stratégiai célunk, hogy hatékonyabb és agilis szervezetté váljunk, termék és szolgáltatásportfoliónkat egyszerűsítsük, és fokozzuk a folyamataink automatizálását. Kihasználjuk képességeinket, hogy vezető szerephez jussunk az otthonok digitális kiszolgálásában a fogyasztók és a partnerek számára egyaránt. Az alaptevékenységeken kívüli területek, mint például az energia, az e-egészség, a pénzügyi és biztosítási szolgáltatások az ügyfelek megtartását szolgálják és új bevételi forrásokat jelentenek" - fogalmaz az igazgatósági beszámoló.

Kulcsszavak: +céginfo Magyar Telekom

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32