Papírszámlából elektronikus adat

Magyar startup fejlesztette a DNT rendszert

forrás: Prím Online, 2014. április 11. 12:06

A papír alapú nyomtatott bizonylatokat egyetlen szkennelés után elektronizálja, hitelesíti és kereshetővé teszi a Számlaközpont új fejlesztése. A DNT rendszer megkönnyíti a vállalatok életét: Magyarországon még csak negyedük használ elektronikus dokumentumkezelő rendszert, az eddigi módszerek időigényes és költséges manuális munkát is igényeltek. Pedig a papír alapú iratkezelés az elektronikus megoldás 15-szörösébe is kerülhet.

 

A cégek életében mindig is fontos volt a költségek visszafogása: a válság óta ezt főként a belső folyamatok hatékonyabbá tételével érik el. Ezt szolgálja például a digitalizálás, amelynek kényelmi funkciói is vannak – például a könnyebb, gyorsabb keresés. A céges működés is összetettebbé válik, ezért a vezetőknek szükségük van a folyamatok jobb átláthatóságára. Mára a vállalatok napi életének részévé váltak a felhő alapú szolgáltatások, amelyet a mobilitás és az adatok folyamatos elérése iránti igény fűt.

 

Ennek ellenére a Canon felmérése szerint a munkatársak átlagosan 51 percet (dokumentumonként 7 percet) töltenek el iratok keresésével, az irattartó szekrények pedig az irodák 15 százalékát foglalják el. Ha a költségoldalt nézzük, a Számlaközpont Zrt.; az  X-Ventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. portfólió cége adatai szerint a papíralapú iratkezelés az elektronikus megoldás mintegy 15-szörösébe kerül. 

 

„Annak ellenére, hogy jelentősen növelik a cégek hatékonyságát, az elektronikus dokumentumkezelő rendszerek elterjedése Magyarországon még várat magára” – indokolja Nyíri Viktor, az X-Ventures Kockázati Tőkealap-kezelő befektetési partnere, miért látott fantáziát a Számlaközpont DNT (DoNotType, azaz "ne gépelj!") nevu felho alapú DMS, azaz document management system szolgáltatásában, amely a céghez beérkezett, papír alapú bizonylatokat egyetlen szkennelés után, bármelyik munkatárs beavatkozása nélkül elektronizálja, hitelesíti és kereshetővé teszi, majd szövegbányászati módszerek segítségével azokból  automatikusan adatbázist épít. A GKINet 2012-es kutatása szerint csupán a hazai középvállalatok negyede használ DMS-rendszert, a többi cég pedig még mindig iktatókönyvet vagy táblázatkezelő programot vesz igénybe. Az ő számukra jelent előrelépést a Számlaközpont fejlesztése. 

 

Az elektronikus számlakezelés előnyei

 

A rendszer nagy előnye, hogy a teljes bejövő (és kimenő) számlaállomány elérhetővé válik elektronikusan, így nincs is szükség papír alapú dokumentumok tárolására és archiválására. Akárcsak a számítógép mappa és fájlrendszere, ezek az adatok is kereshetők, rendszerezhetők és átláthatók. Bármelyik számla megtalálható, akárhol, akármilyen számítógéppel is dolgozunk, még abban az esetben is, ha éppen a cég által megbízott könyvelő dolgozik vele.

 

Forrás: Számlaközpont

 

„A DNT azért egyedülálló rendszer az egész világon, mert más szoftverek esetében drága és időigényes adatbevitelre, gépelésre van szükség, majd az archiválásról is gondoskodni kell, míg nálunk erre nincsen szükség. Nem kell sem informatikusra, sem a szkenneren túl eszköz- vagy informatikai fejlesztésre költeni” – mondja Szőnyi György, a Számlaközpont Zrt. vezérigazgatója. „Ezek a gépeléssel együtt mind kiválthatók a mi rendszerünkkel. Ha hiba csúszna az adatfeldolgozásba, tőlünk segítséget kap az ügyfél.”

 

Hogyan zajlik a folyamat?

 

A szkennelt információt a szoftver a karakterek felismerésével és a szöveg értelmezésével (kulcsszavas kereséssel és adatbányászati módszerekkel) feldolgozza, és az így feldolgozott, strukturált adat visszakerül az ügyfélhez, illetve az ügyfél választásának megfelelően  annak könyvelőprogramjához, iktatórendszeréhez vagy nagyobb cég esetén vállalatirányítási rendszeréhez (ERP). Nem egyszerű szövegfelismerő szoftverről van szó; a DNT képes értelmezni a beolvasott szöveget. A program például felismeri a „vevő” szót, de nem csupán megjeleníti, hanem értelmezi, hogy ha ezt a szót találja meg, akkor az utána következő információ a vevő neve lesz. Így ez a tétel – a vevő neve – automatikusan kereshetővé, rendszerezhetővé válik.

 

 

 

Szabályosan tárolható adatok

 

További szolgáltatás az archiválás: a Számlaközpont ugyanis igény esetén a hazai jogszabályoknak megfelelően, úgy tárolja az adott dokumentumot, hogy annak papíralapú eredetije megsemmisíthető. Ezt egy felhőalapú tároló rendszer biztosítja, tehát az ügyfeleknek nem kell külön programot telepíteniük.

 

Külföldi sikerre számítanak

 

A cég fő célja az amerikai és a német piac meghódítása, jelenleg a rendszert hazai környezetben tesztelik. Már idén legalább tíz vállalatirányítási rendszerrel kötik össze a DNT-t, az elsők már áprilistól kínálják ügyfeleinek ezt a modult, mivel a program bármilyen ismert rendszerhez, de akár a cégek saját fejlesztésű ERP-rendszeréhez is képes kapcsolódni. A Hannoverben, márciusban megrendezett CeBIT szakkiállításon már bemutatták a terméket, ahol több lengyel, belga és amerikai cég is jelezte, hogy szeretné saját rendszerébe integrálni  a DNT-t. Az amerikai bemutatkozásra várhatóan szeptemberben kerül sor egy New York-i szakkiállításon, az év második felében pedig már külföldi értékesítésre (további ERP-rendszerekbe való beépítésre) számítanak.

 

„A rendszer továbbfejlesztésén már dolgozunk, célunk, hogy ne csak számlák, hanem bármilyen dokumentum feldolgozására és értelmezésére is alkalmassá tegyük” – mondja a Számlaközpont vezetője.

 

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: A vállalkozások közel kétharmada tervez fejlesztést

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozás többsége, 61 százalék tervez valamilyen beruházást a következő egy év során – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Beruházási szándék szempontjából a top helyen egyértelműen az IT fejlesztések állnak, de közel minden ötödik kkv gondolkodik gépek, illetve gépjárművek beszerzésében is. Az eredményekből az is kiderül, hogy az informatikai fejlesztések nem a munkaerő kiváltása miatt várhatók, hanem éppen azoknál a cégeknél jellemző a technológiai szintlépés, ahol előre láthatóan nem csökken a dolgozók létszáma.

2024. augusztus 15. 15:14

AGV-k: a vezeték nélküli evolúció

Ismerje meg, hogyan emelték a HMS Networks a vezeték nélküli technológiákban szerzett szakértelme és az Anybus termékei a Mercedes-Benz vezető nélküli szállítórendszer (AGV) flottáját egy magasabb szintre.

2024. április 22. 09:55

A Thermaltake bemutatja első Bumblebee (dongó) színű termékét

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a The Tower 200 Bumblebee Mini toronyházat, egy új színű változatot a közkedvelt The Tower sorozatban. A Tower 200 egy mini-ITX toronyház függőleges kialakítással és kivételes hűtési hatékonysággal. Bár ez a ház kompakt méretű, egy 4090-es grafikus kártya és egy 280 mm-es radiátor is elfér benne. Az új élénk sárga árnyalat hozzáadásával a The Tower 200 sorozat már hat színben kapható: fekete, Snow, Turquoise, Racing Green, Matcha Green és Bumblebee, így könnyedén kiválaszthatod a stílusodhoz illő The Tower 200-at.

2024. január 2. 12:10

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14