Álhírek online terjesztéséért állítottak bíróság elé egy kínai férfit

MTI Sajtóadatbank, 2014. április 14. 13:13

Pekingben először állt bíróság elé olyasvalaki, aki ellen az interneten terjesztett álhírek, rágalmazás miatt indítottak eljárást. Az erről szóló állami médiabeszámolók arról árulkodnak, hogy a kínai hatóságok így igyekeznek hatni az online közösségre.

A harmincéves Csin Cse-hujt azzal vádolták, hogy mikroblogján 2012 decembere és 2013 augusztusa között "Csin Huo-huo" néven több kínai hírességről, így például a népszerű kínai televíziós személyiségről, Jang Lanról terjesztett valótlanságot, illetve azt is állította, hogy a közlekedési minisztérium 200 millió jüan (7,1 milliárd forint) kártérítést fizetett a 2011. évi súlyos vonatkatasztrófa után egy külföldi sérültnek.
 

Csin, aki egy online marketing cégnél dolgozott, elterjesztette, hogy az ismert tábornok, Luo Jüan egy külföldi cég alkalmazottja, és azt is, hogy a fogyatékkal élők országos szövetségének vezetője japán állampolgár.
 

Az ügyészek szerint cselekedeteivel "súlyosan megsértette a társadalmi rendet", bűncselekményt követett el, "rágalmazásért és a rend megzavarásáért" felelnie kell. A férfi azzal védekezett, hogy kíváncsi volt, hogyan tud hozzászólásokat generálni, s miként reagálnak bejegyzéseire az online közösségben.
 

Az állami médiában közzétett beszámoló szerint Csin elismerte, tudta, hogy kárt okozott azoknak, akikről írt, s hogy a törvény ellenében cselekedett. "Azt hittem, az internet teljesen más, mint a valóság, szabadon mondhatok, amit akarok" - idézik Csint. Állítólag bocsánatot kért azoktól, akiket megsértett, és megjegyezte: reméli, hogy "internetező társai nem ismétlik meg azt a hibát, amit ő elkövetett". A tárgyalás öt órán át tartott, ítéletet egy későbbi időpontban hirdetnek.
 

A közbiztonsági minisztérium tavaly augusztusban adott ki figyelmeztetést, miszerint felelősségre fogják vonni azokat, akik valótlanságokat, pletykákat terjesztenek az interneten, vagy alaptalanul megrágalmaznak másokat. A hatóságok azóta több esetben is felléptek. A vonatkozó szabályok szerint mindazok, akik álhíreket tesznek közzé, s bejegyzésüket több mint ötezren látták, illetve több mint ötszázszor továbbították, már bűncselekményt követnek el. A rágalmazók akár három év börtönre is ítélhetők.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32