Az infokommunikáció kiemelt szerephez jut a következő négy évben
A szakemberek optimistábbak, mint az utóbbi 6 évben bármikor: 44%-uk a projektek számának növekedését jósolja Projektmenedzsment Fórumon elhangzottak alapján. Hazánk infokommunikációért felelős államtitkára is bízik a szektor fejlődésében, az év projektmenedzsere pedig rámutatott, hol érdemes erősíteni, hogy közelebb kerüljünk a nemzetközi gyakorlathoz.
Az idei Projektmenedzsment Fórumon tizenhetedjére gyűlt össze a projektmenedzsment szakma: államigazgatási, nagyvállalati és startup cégek képviselői. Bemutatták az elmúlt év legnagyobb projektjeit, legelismertebb innovációit, megvitattak több országot átfogó megoldásokat, majd az idei év üzleti kilátásait elemezték. A nagyrendezvényt az Év projektmenedzsere Czifra Julianna prezentációja nyitotta, akinek 12 éves szakmai múltjában hazai és nemzetközi, állami és nagyvállalati gyakorlatok egyaránt találhatók.
Itthon a rendszerszemléletű, strukturált gondolkodásmód mihamarabbi elsajátításán érdemes még munkálkodnunk, valamint felismernünk azt, hogy ha a projekt eredményét felhasználó felsővezetés (az ún. stakeholderek) kellőképpen elkötelezett a projekt irányába, támogató szerepet tölt be, valamint bizalmi kapcsolatot ápol a projektmenedzserrel, az előrevetíti a sikert is – mondja a szakember, akit jelenleg a Vodafone Magyarország foglalkoztat.
Az eseményen nyilvánosságra hozták a HTE (Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület) üzleti kilátásokat feltérképező kérdőíves kutatásának eredményeit. A válaszadók, azaz közel 200 projektmenedzsmentben érdekelt szakember 44%-a növekedést vár a 2014-ben induló projektek számában. 34% szerint stagnálás mutatkozik majd, csökkenést csak 22% jósol. A projektmenedzserek egyébként optimistábbak, mint bármikor az utóbbi hat évben.
A projektek komplexitásának növekedését a válaszadók 53%-a prognosztizálja, emellett 43% gondolja úgy, hogy a projektek költségvetése is emelkedni fog (34% szerint nem változik, 23% szerint csökken). Tehát a szakemberek többsége a projektek számában, költségvetésében és komplexitásban is növekedést jósol, ami közel állhat a valósághoz, hiszen a világméretű nagyvállalatok sorban rendezik be magyarországi szolgáltatási központjaikat, ahol hazánk szakemberei is lehetőséget kapnak rendkívül komplex, az egész világot behálózó projektek vezetésére. Ezt alátámasztandó, az idei Projektmenedzsment Fórum egyik meghatározó témája lett a virtuális irányítás és csapatmunka, valamint a kulturális intelligencia.
Ábra: Az éves prognózisok összevont adatainak idősora. Forrás: HTE
Az eseményen Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára megerősítette a szakemberek jövőbe vetett optimista hitét. Mint elmondta, az infokommunikációs és innovációs szektor fejlesztése kiemelt fontosságú terület lesz az elkövetkező 4 évben. A felhasználói tudás mellett fejleszteni kívánják a digitális infrastruktúrát, az ország szélessávú internetes lefedésére – részben európai uniós forrást felhasználva – 200 milliárd forintot szánnak, és ennek megvalósításában üzleti vállalkozások kapnak meghatározó szerepet.
Az Európai Unió-adta lehetőségekkel intenzívebben fogunk élni. A hazai fejlődést segítik például az IKT 2020 innovációs programok, amelyekre Brüsszelben lehet pályázni: a magyar állam, egy magyar és egy külföldi cég együttesen jelentkezhet egy-egy ilyen tenderre.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar cég kínálatában a Tecnomatix digitális gyártási termékcsalád
- 5 dolog, amire az email-nél van jobb eszköz is
- Rekord az idei Smartmobilon
- Milyenek vagyunk munkánk során mi, magyarok?
- Innováció a mozgássérülteknek – fejjel irányítható kerekesszékek
- A Telekom az idén is meghirdeti nemzetközi innovációs pályázatát
- Fél milliárd forint start-up támogatásra
- Innovációs központot létesít az Albacomp Székesfehérváron
- Google Glass és Galaxy S5 az Okostelefon Akadémián
- Davosban tanácskoznak a világ vezető kommunikációs szakemberei márciusban
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.