Nincs versenyképesség szuper-számítástechnika nélkül

MTI Sajtóadatbank, 2014. május 4. 09:45

Ma már sem az új, tudásalapú társadalom, sem a gazdaság nem tud továbblépni vagy fejlődni a szuperszámítógépek adta lehetőségek alkalmazása és kihasználása nélkül. Erről Máray Tamás, a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet műszaki igazgató-helyettese beszélt.

Idén már huszonharmadik alkalommal rendezték meg a hazai informatikai, információ-technológiai élet egyik legrangosabb eseményét, a Networkshopot. Az április 23 és 25 között zajló eseménynek a Pécsi Tudományegyetem adott otthont. A NIIF Program keretében megtartott rendezvényen az ágazat kutatói, fejlesztői, gyártói, szolgáltatói és természetesen az informatikai világ felhasználói oszthatták meg eredményeiket, gondolataikat és lehetőséget kaptak szakmai programjaik bemutatására is.

A pécsi rendezvényen a legújabb kutatások és informatikai trendek bemutatása mellett helyet kaptak a magyar fejlesztések és azok kiemelkedő eredményei. Mindezek mellett külön foglalkoztak a szuperszámítástechnikai beruházásokkal is. Máray Tamás, a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet műszaki igazgatóhelyettese előadásában hangsúlyozta, ma már sem az új, tudásalapú társadalom, sem a gazdaság nem tud továbblépni vagy fejlődni a szuperszámítógépek adta lehetőségek alkalmazása és kihasználása nélkül. A tudományos tevékenység számára nélkülözhetetlen ezen technika igénybevétele. A részecske-kutatástól kezdve a globális felmelegedés vizsgálatán át az emberi agy modellezéséig minden területen hasznos segítség és az előrelépés záloga ennek a lehetőségnek a kiaknázása.

Ám nem csak a tudományos kutatások esetében megkerülhetetlen tényező a szuperszámítástechnika. Ahhoz, hogy az ipar ágazati szereplői versenyképességüket és gazdaságosságukat fenn tudják tartani, hatékony és gyors eszközökre van szükségük. Ezért a régi, hosszadalmas és költséges mérések, tesztek helyét egyre inkább átveszi a szuperszámítógépek igénybevétele. Magyarországon 2001-ben szerezték be az első ilyen informatikai eszközt. Az ágazat és a technológia dinamikus fejlődése miatt azonban ez a technika újabb és újabb beruházásokat igényel ahhoz, hogy Magyarország őrizni tudja versenyképességét. Hazánkban jelenleg is zajlik egy ilyen projekt. A „Szuperszámítástechnika a felsőoktatásban” elnevezésű beruházás révén 2014 végéig megnégyszereződik e téren a magyarországi összkapacitás. A projekt két kiemelt központja Budapest és Debrecen. A beruházáshoz a Magyar Állam és az Európai Unió közel kétmilliárd forintos támogatást biztosít.

A konferencia előadásai a napokban elérhetővé válnak.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14