Tízből négy olvasó illegális forrásból is letölt e-könyvet
Tízből négy olvasó illegális forrásból is töltött már le e-könyvet - derül ki abból a felmérésből, amelyet a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon készített a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH), a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a fesztivált rendező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE).
Ha egy könyv nyomtatott és elektronikus formában is elérhető, a válaszadók 13 százaléka választja az e-könyvet, 84 százalékuk marad a hagyományos, nyomtatott formánál. Azon válaszadók közül, akiknek van e-könyv-olvasójuk, több mint egyharmadnyian választanák ez e-könyvet a hagyományossal szemben. Az e-könyvet olvasók több mint fele hozzájut ahhoz a könyvhöz, amelyet olvasni szeretne. Csak valamivel kevesebb mint egyharmadnyian jelezték azt, hogy nem jutnak hozzá, mert sok könyv csak nyomtatott formában jelenik meg.
A válaszadók fele töltött már le az internetről könyvet. Közülük viszonylag sokan, 42 százaléknyian nyilatkoztak úgy, hogy volt példa arra, hogy illegális forrásból töltöttek le. Az illegális tartalmak magas arányú használatát jelzi az is, hogy a letöltőknek mindössze 30 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egy e-könyv beszerzésekor figyel arra, hogy csak legális weboldalról szerezzen be könyvet. A válaszadók 43 százaléka ugyan figyel arra, hogy legális legyen a letöltés, de igénybe vesz illegális forrást, ha a könyvhöz csak azon keresztül juthat hozzá. A kérdőívet kitöltők majd egynegyede számára pedig egyáltalán nem fontos, hogy legális vagy illegális a weboldal, ahonnan a könyveit letölti.
"A kérdőív eredményei rámutatnak arra, hogy az e-könyvek hazánkban is kezdenek valós alternatívát jelenteni az olvasóközönség számára. Bár a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület 2013-ban készített Hamisítás Magyarországon című fogyasztói kutatási jelentése szintén rámutat arra, hogy a fiatalok mintegy harmada használ illegális forrásból származó tartalmakat, arra is felhívja a figyelmet, hogy a megkérdezettek átlagosan 21 százaléka fizetne akkor a legális tartalomért, ha ahhoz olcsóbban juthatna hozzá, mint jelenleg" - idézi az SZTNH elnökét a közlemény.
Mint írják, Bendzsel Miklós feltétlenül szükségesnek tartja, hogy a könyvszakma és a HENT közös lépéseket tegyen az illegális felhasználások valós alternatíváját jelentő legális piaci modellek kialakítása és a tudatosságnövelés terén, így csökkentve a szürke felhasználások mértékét.
Zentai Péter László, az MKKE igazgatója szerint amennyire örvendetes, hogy az újdonságok iránt fogékony fiatal korosztály körében egyre elterjedtebb a korszerű e-könyvek használata, olyannyira megdöbbentő, hogy az elvileg legtudatosabb állampolgárok, a felsőfokú végzettségűek jelentős része számára szinte teljesen közömbös, hogy olvasnivalójukat legális vagy illegális forrásból szerzik-e. "Nyilvánvaló, hogy az oktatás minden szintjén tudatosítani kell, hogy az illegális letöltés éppolyan lopás, mint a bolti tolvajlás. Legalább ennyire fontos azonban az is, hogy a kalózoldalak üzemeltetőire a törvény teljes szigorával kellene lesújtani" - idézi az MKKE igazgatóját a közlemény.
Kapcsolódó cikkek
- E-könyv olvasó alkalmazás az új Windows 8-hoz
- Kevesebben, kevesebbet olvasnak, az e-könyvek viszont egyre népszerűbbek
- Az e-könyvek mentik meg az olvasást?
- Több százezer kötet a Magyar Telekom új e-könyv áruházában
- Számos e-könyvet távolított el az Amazon online áruházából
- E-könyvek látássérült jogászoknak
- Kerekasztal-beszélgetés az e-könyvekről
- Intelligens könyvkötés
- Az első foci e-könyv: Zimányi Róbert G. tudósítása a Fan zónákról, EB gólbulikról
- Megjelent az első erdélyi magyar e-könyv, Markó Béláról szól
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.
A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében
A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.