Az Intel bejelentette a „Devil’s Canyon” asztali processzorokat

Széll Zoltán, 2014. június 9. 11:02

Az Intel a hét elején a Computex 2014 (Taiwan, Taipei, 2014, 06. 3-7.) kiállításon és vásáron hivatalosan bejelentette a már nagyon várt nagy teljesítményű asztali CPU-kat, a „Devil’s Canyon” mikroprocesszor-családot, mely a Core i7-4790K, Core i5-4690K modelleket tartalmazza. 

Az új processzorokat a számítógépes játékokat kedvelő felhasználók számára tervezték. Ezek a felhasználók olyan processzorokat igényelnek, melyeknek sebességét az órajel frekvenciájának szabályozásával  igényeik szerint – a gyártó által megadott névleges érték fölé növelhetik. Ezért ezeknek a processzoroknak a legfőbb ismérve a reteszeletlen órajel szorzó.

 

 

A Haswell magon alapuló Core mikroprocesszorok mellett az Intel még bejelentette a jubileumi „20th Anniversary Pentium Edition’ modellt is. A Pentium G3258 lapka két magot tartalmaz, két szálat kezel és 3,2GHz-es alap-órajellel dolgozik, de nem támogatja a Turbo Boost technológiát. A Pentium G3258 processzor érdekessége, hogy mind a ma használt 8-sorozatú, mind az új 9-sorozatú lapkakészletekkel használható. Míg a „Devil’s Canyon” mikroprocesszorok csak a 9-sorozatú lapkakészletet tartalmazó Z97 alaplapokkal alkalmazhatók. A 22nm-es Haswell architektúrára épülő Pentium G3258 lapka 3MB L3 gyorsítótárat tartalmaz és 53 watt TDP hőt termel. Utasításkészlete az SSE 4.1, SSE 4.2, EM64T és VT-X utasításokat foglalja magába A processzor ára 72 dollár (dobozolt változat).

 

Az Intel májusban vezette be az első „Haswell Refresh” (Haswell frissítés) processzorokat, melyek az elmúlt évben kibocsátott Core 4000 sorozatú lapkák módosított változatai. A K-sorozatú „Haswell Refresh” processzorok a specifikációban, a különleges „Devil’s Canyon” kódnevet kapták. Az új processzor növelt képességű konstrukció, amely új tok anyagokat és növelt TIM (Thermal Interface) hővezetést biztosító megoldást tartalmaz. Ezek a korszerűsítések lehetővé teszik a teljesítmény és a processzorok túlhajtásának (névlegesnél jóval magasabb órajel) növelését.

 

A Core i7-4790K lapka 4GHz-es alap- és maximum 4,4GHz-es TurboBoost órajellel (4 mag) működő processzor képességeit élő bemutatón szemléltették. Az MSI csapata a „Devil’s Canyon” processzorral levegő/folyadék világrekord órajel-sebességet  5498MHz vagy 5,498GHz  ért el. Az Asus cég csapata 5515MHz sebességet ért el egy „Devil’s Canyon” maggal. Ám ezeket az eredményeket messze felülmúlta a Gigabyte csapata, amely 4 magot 6331 MHz-ig, míg egy magot 6409 MHz-ig tudott gyorsítani.

 

A Core i7-4790K modell a „Haswell Refresh” sorozat zászlóshajója. Ez az első 22nm-es kereskedelmi forgalomban kapható CPU, melynek alap-órajel frekvenciája 4,00GHz, maximális Turbo Boost frekvenciája 4,4GHz. Jellemzője a 4 mag és 8 szál, valamint a teljesen reteszeletlen konstrukció. Az utóbbi lehetővé teszi a frekvencia növelését 4,00-, illetve 4,4GHz-fölé. A Core i7-4790 modell hőtermelése az integrált, maximum 1250MHz-es HD 4600 GPU-val 88W TDP. Ára 1000 darabos mennyiségben 339 dollár.

 

 

A Core i5-4690K modell a leggyorsabb Core i5 sorozatú processzor a „Haswell Refresh” sorban. A lapka alapórajel-frekvenciája 3,5GHz, maximális Turbo Boost frekvenciája 3,9GHz. Ezek a frekvenciák megegyeznek a ma használt leggyorsabb reteszeletlen processzor a Core i7-4770K frekvenciájával. A Core I5-4690K lapka 4 magot tartalmaz és csak 4 szálat kezel egy reteszeletlen órajelszorzót magába foglaló konstrukcióban. Ez a processzor is a Core i7-4790K modellhez hasonló tokban kerül forgalomba. A Core i5-4690K modell szintén maximum 1250MHz-es HD 4600 GPU-t tartalmaz, mellyel maximális hőtermelése szintén 88W TDP. Ajánlott Ára 242 dollár.    

 

Az új, nagy teljesítményű Haswell-Refresh processzorok fontosabb jellemzőit az alábbi táblázat foglalja össze:      

    

 

Intel

Pentium G3258

Intel

Core i5-4690K

Intel

Core i7-4770K

Intel

Core i7-4790K

Kódnév

       Haswell

Devil’s Canyon

      Haswell

Devil’s Canyon

Technológia

        22nm

        22nm

        22nm

       22nm

CPU Mag/Szál

          2/2

          4/4

         4/8

         4/8

GPU

  HD Graphics

     HD 4600

     HD 4600

     HD 4600

Alap-órajel

      3,2GHz

      3,5GHz

      3,5GHz

      4,0GHz

Turbo Boost

      3,2GHz

      3,9GHz

      3,9GHz

      4,4GHz

L3 Gy. tár

        3MB

        6MB

        8MB

        8MB

TDP

        53W

        88W

        84W

        88W

Ár

      72 US$

     242 US$

     339 US$

     339 US$

 

Forrás: intel.comwccftech.com

 

 

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Helyezd át zökkenőmentesen Google Fotóidat az ASUSTOR NAS-odra!

Miután véget vetettek az ingyenes korlátlan tárhelynek, a Google Fotók már csak 15 GB tárhelyet kínál ingyen. Fénykép- és videógyűjteményed folyamatos bővülésével a 15 GB tárhely gyorsan megtelik. Ahelyett, hogy minden hónapban több tárhelyért fizetnél, miért nem viszed át a fényképeidet egy ASUSTOR NAS-ra? Hosszú távon pénzt takarít meg és nagyobb biztonságot nyújt. 

2024. december 22. 12:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32