Uniós átlag alatt van az internetellátottság

MTI Sajtóadatbank, 2014. június 15. 11:25

Az utóbbi években csökkent ugyan a digitális szakadék Magyarország és az Európai Unió között, ám a háztartások és a cégek internetellátottsága egyelőre nem éri el az uniós átlagot - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)  Magyarország, 2013 című, most megjelent kiadványából.

Az internet-előfizetések száma 2013 végén több mint 6,4 millió darab volt, az előző évihez képest 19 százalékos növekedésben elsősorban a dinamikusan terjedő mobilinternet játszott szerepet. Az előfizetések háromnegyede egyéni, egynegyede pedig üzleti. A tavaly 28 százalékkal bővülő mobilinternet 2013 végén már közel kétharmadát jelentette az előfizetéseknek.
 

A háztartások internetellátottságának növekedése évek óta töretlen, uniós összehasonlításban azonban az internet elterjedtsége Magyarországon továbbra is alacsonynak számít. 2013-ban a háztartások 71 százaléka rendelkezett internet-hozzáféréssel, ez 8 százalékponttal alacsonyabb az uniós átlagnál. A vállalkozások körében ez az arány 88 százalék, az uniós tagállamok közül ezzel Magyarország a rangsor vége felé található.
 

Az internethasználat aránya ugyanakkor nagyjából megegyezik az uniós átlaggal. Magyarországon az emberek 71 százaléka legalább hetente egyszer, 62 százaléka pedig napi rendszerességgel használta az internetet 2013-ban. Az internethasználat aránya a fiatalok körében magas, az idősebbek körében viszont alacsony.
 

A KSH adatai szerint a vállalkozások egyre nagyobb aránya rendelkezik honlappal: a 2010. évi 57 százalékkal szemben 2013-ban a cégek 61 százalékának volt internetes elérhetősége. Ez az arány azonban elmarad a 71 százalékos uniós átlagtól, és mindössze öt tagországban alacsonyabb a weboldallal rendelkező cégek aránya a hazainál.
 

A mobilhálózaton keresztül bonyolított adatforgalom 2013-ban 16 százalékkal bővült, ami a mobilszolgáltatók egyre nagyobb le- és feltöltési sebességre alkalmas hálózatainak fejlesztésével, valamint az egyre megfizethetőbb okostelefonok és a mobilinternet gyors terjedésével függ össze. Egy aktív mobilinternet-használó átlagos havi adatforgalma 0,87–1,06 gigabájt között mozgott tavaly,
ami azonban elmaradt az egy évvel korábbitól.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re

A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.  

2024. május 10. 11:28

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36