Matematikusoké a világ legnagyobb pénzjutalmú tudományos díja

MTI Sajtóadatbank, 2014. június 28. 08:14

A világ legmagasabb összegű tudományos elismerését, a Breakthrough díjat idén matematikusoknak ítélték oda: öt kutató kapta az egyenként 3 millió dollár (674 millió forint) összegű elismerést.

A rekordösszegű díjat tavaly hozta létre a informatikai-internetes szektor milliárdosainak egy csoportja, többek közt Sergey Brin, a Google egyik alapítója, a Facebook-vezér Mark Zuckerberg, Jack Ma, az Alibaba-csoport, illetve Jurij Milner, a Sky Technologies alapítója. A díj alapítóinak célja az volt, hogy felkeltsék a figyelmet a természettudományok világa iránt - emlékeztetett a BBC hírportálja.


Az egyik díjazott Richard Taylor brit matematikus, aki régóta megoldatlan matematikai problémákra segített új, hatásos technikákat kidolgozni. Ezek a díjak azért fontosak, mert a legjobb elméket vonzhatják a tudományok felé - mondta Taylor a BBC-nek. Hozzátette, hogy nem döntötte még el, mit kezd a pénzzel, de olyan dologra szeretné költeni, amivel a saját tudományterületének használhat.

 

A további nyertesek Simon Donaldson, a londoni Imperial College tudósa, Maxim Kontsevich, a francia Institut des Hautes Études Scientifiques tudományos intézet kutatója, Jacob Lurie a Harvard Egyetemről és Terence Tao, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem munkatársa.

 

A Breakthrough díjat tavaly adták át először, akkor 11 kutatót a biológiai tudományokban elért kimagasló eredményeiért ismertek el.
   

Forrás: BBC.co.uk; Kép: smsu.edu

Kulcsszavak: matematika tudomány díj

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32