A finnek érdeklődését keltette fel a magyar e-útdíj rendszer

forrás: Prím Online, 2014. szeptember 3. 13:12

A tavaly elindult magyar e-útdíj rendszer ismét külföldi elismerést zsebelt be magának. Az útdíjrendszer bevezetését tervező finnek érdeklődését keltette fel a rekordidő alatt, mérsékelt költségvetésből megvalósított magyar megoldás, melynek szakmai ötletadója és fejlesztője is az i-Cell volt.

Európa egyre több országa vezet be a közutakat fokozott mértékben igénybe vevő nehezebb gépjárművek számára valamilyen útdíjrendszert. Ausztriában, Franciaországban, Németországban, Spanyolországban, Svájcban, Dániában, Svédországban, Hollandiában, Lettországban, Csehországban, Lengyelországban és Szlovákiában már bevezették a 3,5 vagy 12 tonna feletti megengedett legnagyobb össztömegű tehergépjárművek számára az úthasználati díjakat. A nemzetközi szakmai állásfoglalások, a fuvarozó társaságok és az EU egybehangzó véleménye szerint az optimális megoldás a használattal arányos útdíjrendszerek bevezetése.

 

Finnországban jelenleg előkészítési szakaszban tart az útdíjrendszerről való gondolkodás, ennek kapcsán a szakértők áttekintették a szakmai megoldások nemzetközi palettáját, így került fókuszba a magyar példa. A Kauppalehti című finn gazdasági napilapban augusztus 27-én jelent meg Jukka Saastamoinen újságíró alábbi cikke, „A magyarok megmutatták a világnak, hogyan lehet gyorsan és kedvező áron megvalósítani a tehergépjárművek útdíjrendszerét” címmel:

 

„A magyarok a múlt év áprilisában kezdték meg az új kilométer alapú útdíjrendszerük kiépítését. A munkálatok olyan gyorsan haladtak, hogy 2013. július 1-én, csupán két és fél hónappal később a rendszer már meg is kezdte működését. Az útdíjrendszer megvalósítása mindössze 72 millió euróba került, amit mindenképpen kedvezőnek tekinthetünk, hiszen már a működés első két és fél hónapja alatt befolyt útdíjakból megtérült. Az üzemeltetési költség az első évben 33 millió euró volt, ami a beszedett (kb. 500 millió euró) éves útdíj pusztán 6,7%-a. Magyarország korábban is szedett útdíjat, de a régi rendszer nem kilométer alapú volt és a bevételük meglehetősen alacsony maradt. Megpróbálták a díjak emelését, de az EU a régi, átalánydíjas rendszerben nem járult hozzá a díjemeléshez, emiatt új, használatarányos rendszert kellett kiépíteniük. A rendszer kialakítása először 6 éve indult el, de a beérkezett ajánlatokat a magas költségek és a rendszer bonyolultsága miatt a kormány elvetette. Ezt követően újra próbálkoztak és ezúttal siker koronázta az erőfeszítéseket: az új, helymeghatározáson alapuló, egyszerű és gazdaságos rendszert a magyar piac egyik telematikai szolgáltató cége, az i-Cell valósította meg. Az intelligens közlekedési rendszerek elterjesztésével foglalkozó ITS Finland Szövetség igazgatója, Sampo Hietanen szerint a magyar megoldás igen sikeres. Elmondása alapján egy ilyen egyszerű és kedvező költségű rendszer Finnország számára is megfelelő lehet.”

 

Finnország az innovatív gondolkodás, az innovatív technológiai vállalatok országa, ezért a finnek értékelése kiemelt elismerés Magyarország, a magyar fejlesztők és az i-Cell számára.

Kulcsszavak: megoldás i-Cell e-útdíj

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32