Két új okostelefon az eladásai megduplázására törekvő Lenovótól

MTI Sajtóadatbank, 2014. szeptember 19. 08:05

A Lenovo Magyarország bemutatta legújabb okostelefonjait, többek között két zászlóshajónak számító termékét, az idén a Mobile World Congressen debütáló Lenovo S860-at és S850-et, melyek a mától hazánkban is elérhetőek. Nem titkolja, hogy - a PC elsőséghez hasonlóan - kiemelkedő pozíciót akar szerezni a hazai okostelefon-piaci szegmensben is.

Három éve kezdte az okostelefonok forgalmazását, először csak Kínában, majd a világ számos országában és a mától már hazánkban is elérhetőek a Lenovo legújabb modelljei. A cég optimista, hiszen a cég az elmúlt negyedévben Kínában az első helyet szerezte meg az okostelefon-piac szegmensben. Folyamatosan terjeszkedik: míg kezdetben csak Kínában voltak elérhetőek az okostelefonjai, ma már Oroszország, Ukrajna, Románia, Csehország, Görögország és Szerbia, valamint hazánk is csatlakozott a globális piachoz. Jelenleg a Lenovo a leggyorsabban növekvő okostelefon-gyártó a világon, 4,6 százalékos piaci részesedéssel, amely több mint 50 millió eladott okostelefont foglal magában.

 



Tájékoztatójukon szó esett a régóta kérdéses Motorola-akvizícióról is. A kínai vállalat a Motorola megvásárlásával a jövőben egyszerűbben érheti el az amerikai, valamint a nyugat-európai piacot is. Kiderült, hogy a cég megtartja az említett piacokon a Motorola nevet, és az okostelefon-kínálat külön szegmensét fogják képezni ezen termékek. A bevásárlással a Lenovo már a harmadik legnagyobb okostelefon-gyártó lesz. Termékfejlesztésben a Google marad a vállalat hosszú távú együttműködő partnere.

 



Egyre nagyobb hangsúlyt helyez a saját applikációk fejlesztésére. Eddig összesen 5 milliárd Lenovo appot töltöttek le a felhasználók, ami átlagosan naponta 24 millió letöltéssel egyenlő.
A hazánkban most bemutatott modellek (S860, S850, A859, A536) mindegyike megfelel a legkülönbözőbb fogyasztói igényeknek. Zászlóshajónak számító termékük, az S860 nagy teljesítményű, egész napos használatra alkalmas okostelefon, amely akár 40 napig terjedő készenléti időt és 3G hálózaton keresztüli, 24 óráig terjedő beszélgetési időt, valamint 2 GB-os RAM-ot kínál. Másik vezető modelljük, az S850 teljes üvegkivitelben, ultra-szélesvásznú HD kijelzővel és 13 MP-es kamerával érkezik.

 



A most debütáló modellek között megtalálható az S860 és S850, s év végére hazánkba is megérkezik a 2014-es IFA-n bemutatott, díjnyertes csúcsmodellj, a Vibe Z2 Pro és a Vibe X2.

 

hirado.hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32