Nőtt a kártevők és férgek száma a Panda elemzése alapján

forrás: Prím Online, 2014. szeptember 23. 15:35

2014 második negyedévében a Panda Security elemzése alapján 15 millió fajta új rosszindulatú szoftver jelent meg. Ebben a periódusban a fertőzöttségi szint világszerte elérte a 36,8%-ot.  Az okostelefonok elleni támadások száma is nőtt.

A Panda Security frissen publikált elemzése a második negyedév számítógépes vírusait, férgeit, kémprogramjait és egyéb káros programok terjedését és változását értékelte. Ebben a periódusban összesen 15 millió új mintát találtak, ami azt jelenti, hogy naponta átlagosan 160.000 fajta rosszindulatú szoftver jelent meg. A három hónap alatt támadás érte az eBayt, a Spotifyt és például a Domino’s Pizza hálózatát is. 

 

Az ún. malware-ek, tehát rosszindulatú szoftverek legtöbbje (62,8%) trójai program (melyek jellemzője, hogy egyfajta hátsó kaput telepítenek, ami a fertőzés után biztosítja a hozzáférést a célszámítógéphez). Az arányuk a teljes mintán az első negyedévhez képest érdemben csökkent, ami nem jelenti azt, hogy kevesebb lett volna a számuk, sokkal inkább azt, hogy egyre több az ún. nemkívánatos alkalmazás (PUP), melyek egyre nagyobb arányban felelősek a fertőzésekért. A leggyakrabban előforduló kártevők között a trójaiakat 7%-kal követik a kémprogramok, illetve a hagyományos vírusok (2,6%) és a férgek (2,6%). Ebben a negyedévben az új trójaiak aránya 58% volt, a friss férgeké pedig közel 20%.
 
A legtöbb fertőzött eszközt Kínában tárták fel, itt gyakorlatilag minden második számítógépen fut kártevő program. Kínát Peru, valamint Törökország követik a listán. A legkevesebb fertőzött gép Európában található, itt a svéd, norvég és német eszközök a legbiztonságosabbak. 
 
A vizsgált periódusban a Panda Security szerint rohamosan megnőtt az okostelefonok elleni támadások száma is, melyek most már nem csak az Android alapú eszközöket érintik, hanem azokat is, melyeken iOS fut. A teljes elemzés itt érhető el.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32