Az internethasználók jogait védő uniós charta vázlatát ismertették Olaszországban
Az internethasználók alapvető jogait, valamint személyes adataik kiemelt védelmét fekteti le az a tizennégy pontos charta, amelynek vázlatát hétfőn mutatták be az Európai Uniónak a római parlamentben az alapvető jogokról tartott tanácskozásán.
A charta az internetet használók egyetemes jogait tartalmazza. Ezek között szerepel az internethez való hozzáférhetőség joga, valamint a személyes adatok védelme. Utóbbi esetében a dokumentum hangsúlyozza az adatok sérthetetlenségének, megváltoztatásának, valamint végleges kitörlésének jogát is. A charta kitér arra, hogy interneten mindenkinek joga van névtelenséghez, a biztonsághoz és a diszkriminációk vagy korlátozások elkerüléséhez.
"A charta azt mondja ki, hogy az internetet használó személyeknek több joguk van, mint magának a hálózatnak" - hangoztatta Stefano Rodota.
A charta vázlatáról október 27-én internetes népszavazást tartanak (camera.civi.ci/) az egész EU-ból várva a véleményeket és javaslatokat.
Kapcsolódó cikkek
- Nemi bűncselekménynek nevezte meztelen fotóinak közzétételét Jennifer Lawrence
- Ma az internetlassítás ellen tiltakozunk
- Nem készültek fel a vállalatok az EU új adatvédelmi irányelvére
- Pert indíthat az EU a Google ellen
- Újabb közösségi oldalakat és programokat blokkolnak Kínában
- Iránymutatást fogadott el az Európai Unió az internetes szólásszabadságról
- Három évet kapott az internetes álhír-terjesztő
- Elfogadta a szélessávú hálózatokról szóló rendeletet az EP
- Álhírek online terjesztéséért állítottak bíróság elé egy kínai férfit
- Uniós bírálatok özöne zúdul Ankarára a Twitter betiltása miatt
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.