Internetadó - Útdíj a digitális országúton is?

forrás: Prím Online, 2014. október 24. 14:23

A jövő évre tervezett adóváltozásokat (is) tartalmazó, kedden nyilvánosságra került törvényjavaslat társadalmilag és gazdaságilag egyik legérzékenyebb eleme a 2012 nyarán bevezetett távközlési adó kiegészítésének szánt, az internetes adatforgalom után általánosan fizetendő 150 forint/ gigabyte nagyságú adótétel. A BDO szerint módosítások szükségesek.

A BDO Magyarország álláspontja szerint egy ilyen adótétel általános bevezetése jelentős hátrányokat okoz a társadalom és a gazdaság számtalan területén, ugyanakkor messze elkerüli az adó bevezetésének valódi célját: az interneten jelentős bevételeket elérő vállalkozások megfelelő adóztatását.

 

Ahhoz, hogy egy ilyen új adó az aktuális költségvetési célok mellett a kitűzött kormányzati politikai és társadalmi célokat is elérje, vagy azokat legalább ne akadályozza, a BDO véleménye szerint az alábbi érdemi módosítások szükségesek.

 

Elsősorban a lakossági előfizetők teljes kihagyása a tervezett adó hatálya alól. Az internet ebben a fogyasztói körben ugyanis elsődlegesen tudást, gyors ismeret- és információszerzést valamint kikapcsolódást jelent, nem pedig adóztatható jövedelmet vagy fogyasztást.

 

Ezen felül a vállalkozói internetfelhasználók bevonása a tervezett adónem alá, különös figyelemmel az alábbi szempontokra:

 

o    legyen felső korlátja az adónak (lásd tranzakciós illeték elve)

 

o    vegye figyelembe a szolgáltatás jellegét (teljesen eltérő internetes adatforgalmat produkál egy általános KKV, például egy több száz fejlesztőt vagy munkavállalót foglalkoztató szoftverfejlesztő és-szolgáltató, mint egy szolgáltatóközpont (SSC) vállalkozás)

 

o    legyen figyelemmel az esetlegesen fizetendő (szintén a közelmúltban bevezetett) reklámadóra, amelyet internetes reklámok esetén már fizetnek az érintett vállalkozások

 

o    a környező országokhoz képest (ahol még nincs ilyen adó) ne jelentsen azonnali adózásbeli versenyhátrányt.

 

„Egy megfelelően fókuszált és jól előkészített, az internetes adatforgalmon alapú adó (úgynevezett byte adó) az útdíjhoz hasonlóan eredményesen bevezethető az internet minden pozitív társadalmi tulajdonságának megtartása mellett – hangsúlyozza Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország vezető adótanácsadó partnere. Elengedhetetlen azonban, hogy az internetes „útdíjat” csak az fizesse, aki ténylegesen üzleti célra használja a „digitális országúton”, és ne az, aki csak a járdán sétál és kirakatokat néz, vagy éppen az út mentén kirándul.”

 

Kép: cio.com

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás

Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.

2024. december 22. 10:27

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32