365 ezer dollárért kelt el egy aukción az Apple-1
Egy aukción kelt egy Apple-1 számítógép 365 dollárért. Az 1976-ban gyártott masinát a Christie’s aukciósház bocsájtotta kalapács alá, és a vártnál kisebb összegért, de átszámítva még így is 90 millió forintért kelt el a New York-i árverésen.
Ismét gazdára talált egy egykori Apple-1 számítógép. Az eszközt maga Steve Wozniak készítette, és tartalmaz egy Apple-1 alaplapot, egy fadobozos billentyűzetet valamint egy monitort. Ezen kívül egy demonstrációs célokra használható kazettás magnó és egy használati utasítás is tartozik hozzá.
A BBC jelentése szerint kevesebb, mint ötven darab maradt az eszközből. Ennek a példánynak a különlegessége, hogy ezt maga Steve Jobs adta el még Los Altos-i garázsában. Az aukciósház előzetesen 400 és 600 ezer dollár közötti eladási árra számított.
Októberben egy másik gépért, amelyet szintén Steve Wozniak saját kezével szerelt össze 1976-ban a nevezetes garázsműhelyben, 905 ezer dolláros (225 millió forint) rekordárat fizetett a dearborni Henry Ford Múzeum. A Wozniak által tervezett, faburkolatú Apple-1 kultikus státust élvez a gyűjtők körében.
Forrás: Mashable.com, MTI
Kapcsolódó cikkek
- A legújabb MacBook-ok várható magyarországi árai
- Az Apple OS X Mountain Lion több mint 100 új funkciót tartalmaz
- Hatszázezer dollár egy Apple-ért
- Rekordáron kelt el az első Apple számítógépek egyike
- Apple iMac Retina 5K képernyővel
- Az Apple megkezdte az új Mac Pro szállítását
- Steve Jobs háza történelmi jelentőséggel bír
- Apple új Mac Pro 12 magos Intel Xeon processzorral
- Két új Intel Haswell alapú Apple MacBook Air
- Az új iMac november 30-tól a boltokban
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!