Washington: Észak-Korea áll a Sony elleni hackertámadás mögött

MTI Sajtóadatbank, 2014. december 18. 10:12

Észak-Korea áll a Sony Pictures elleni kibertámadás mögött: a kommunista rezsim által támogatott hackerek törték fel a stúdió rendszerét, és hoztak nyilvánosságra bizalmas dokumentumokat - jelentette amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva a CNN hírtelevízió.

Az erről szóló hír nyilvánosságra kerülése előtt néhány órával és a hackerektől érkezett fenyegetések hatására a Sony szerdán végleg lefújta a The Interview című filmjének december 25-re tervezett premierjét. A vígjáték - amely arról szól, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) beszervez két újságírót Kim Dzsong Un phenjani diktátor megölésére - egyelőre dobozban marad, a cég szóvivőjének tájékoztatása szerint egyelőre semmilyen formában sem tervezik bemutatni. A Variety című filmes szaklap úgy tudja, soha nem is akarják vetíteni.

A kiszivárgott hírekre reagálva a Fehér Ház annyit közölt, hogy a vizsgálatot a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vezeti. Részleteket a megfelelő időben hoznak nyilvánosságra.

Miután a stúdió bejelentette, hogy a mozikat ért fenyegetés miatt nem fogják vetíteni a filmet, Barack Obama elnök azt mondta, a kormány komolyan veszi a Sony Pictures elleni támadást, és figyelmeztetni fogja a közvéleményt, ha "komoly és hiteles" fenyegetésről szereznek tudomást. Addig is azt javasolja, hogy az emberek nyugodtan járjanak moziba.

A múlt havi hackertámadást szakértők példa nélkülinek nevezték. Avivah Litan, a Gartner cég kiberbiztonsági elemzője azt mondta, amerikai cégnek ekkora kárt még nem okoztak internetes kalózok.

Hírügynökségi jelentések szerint az amerikai kormányzaton belül az elmúlt napokban vita alakult ki arról, hogy mikor és milyen formában hozzák nyilvánosságra a vizsgálat megállapításait, ugyanis felmerül az a nehezen megválaszolható kérdés, hogy az Egyesült Államok milyen választ adjon egy másik kormány ilyen agresszív cselekedetére. Információk szerint az amerikai hatóságok további bizonyítékokat gyűjtenek, és tisztább képet igyekeznek nyerni arról, hogy ki és hogyan rendelte el a támadást.

A nyomozók gyanúja szerint a Sony Pictures rendszerét az észak-koreai kormány által támogatott hackercsoport, a Unit 121 törte fel bosszúból a Phenjant sértő filmért. A kalózokat korábban dél-koreai célpontok elleni támadásokkal hozták kapcsolatba.

Az Egyesült Államok ritkán tesz felelőssé nyíltan más országokat amerikai célpontok elleni kiberakciókért, még akkor is, ha erős a gyanújuk. Amennyiben Washington mégis nyilvánosan megvádolná Észak-Koreát, tisztségviselők szerint valamiféleképpen válaszolnia kellene a támadásra. Ezek az intézkedések azonban nagy valószínűséggel elégtelenek lennének, tekintve, hogy a phenjani rezsimet már így is büntetőintézkedések sújtják, és az ország elszigetelt. Az amerikai lépések minden bizonnyal Japánt - ahol a stúdió anyavállalata, a Sony működik - hoznák nehéz helyzetbe. Tokió ugyanis nem kerülheti meg, hogy foglalkozzon Észak-Koreával, közeli szomszédjával.

Kulcsszavak: Sony security hacker

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.

2024. december 18. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14